Gyarapodás, újraegyesülés, béketeremtés

2018. szeptember 28., címkék: pck, PROK, PCK, prok

A napokban ülésezett két presbiteriánus koreai testvéregyházunk, a PCK és a PROK zsinata. Az ülések mellett a nemzetközi delegáltak az ázsiai térség békéjéről konzultáltak, helyi gyülekezeteket és intézményeket látogattak  meg.

Templom összefogással

2017. július 19., címkék: PROK, prok, dunamelléki egyházkerület, hidas, koreai reformátusok

Egymásért imádkozik két nagyon távoli közösség: a Baranya megyei hidasi református gyülekezet, valamint a koreai Yeoungju Joongang presbiteriánus gyülekezet. A koreaiak támogatták a hidasi templom megépítését is.

Hazaszokás

2016. szeptember 30., címkék: koreai reformátusok, szubjektív koreai útinapló, útinapló, bogárdi szabó istván, PROK, Észak-Korea, észak-korea, dél-korea, Dél-Korea, prok

„Sok gondolatot és meggondolni-valót hozok magammal Dél-Koreából." Bogárdi Szabó István püspök szubjektív koreai útinaplójának kilencedik, befejező része.

A legnagyobb ajándék

2016. szeptember 30., címkék: koreai reformátusok, szubjektív koreai útinapló, útinapló, PROK, köszöntő, bogárdi szabó istván, ajándék, prok

Bogárdi Szabó István köszöntője, mely elhangzott a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának (PROK) szeptember 29-i zsinati ülésén. A püspök szubjektív koreai útinaplójának nyolcadik része.

Függő-vízszintes

2016. szeptember 28., címkék: prok, nőszövetség, bogárdi szabó istván, PROK, útinapló, szubjektív koreai útinapló

Béke szigete a nagyvárosban, imádkozó koreai nők, koreai megosztottság. Bogárdi Szabó István püspök szubjektív koreai útinaplójának ötödik része.

„Nem vagyunk egyedüli keresztyének”

2013. május 22., címkék: prok, presbyterian church in the republic of korea (prok)

A napokban a Magyar Református Egyház vendége volt a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának (PROK) delegációja. Ebből az alkalomból Dr. Min Hei Cheon lelkésszel, a PROK külügyi irodavezetőjével beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.