Fontos lépéssel kerültünk közelebb az új református gyülekezeti énekeskönyv megjelenéséhez: a Zsinat tavaszi ülésszakán elfogadták az eddig összegyűjtött énekanyag beosztását. A rugalmas rendezési elv lehetővé teszi a későbbi bővítést is – átszámozás nélkül.
„Volt néhány esztendő, melyben nem látványosan haladt a megújítás, de az akkori kutatások és konferenciák eredménye most érik be" – az őszi zsinati ülésszakon bemutatott és elfogadott előkészítő kiadvány jelentős lépés a régóta tervezett új református gyülekezeti énekeskönyv elkészüléséhez vezető úton. Erről az útról a Liturgiai és Himnológiai Bizottság vezetőivel beszélgettünk.
A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága az elmúlt évhez hasonlóan az előttünk álló böjti időre idén is közzétette javaslatait.
A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága a tavaszi böjti időszakhoz hasonlóan az előttünk álló ünnepekre is közzéteszi javaslatait.
Bódiss Tamás, a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának titkára a Zsinat őszi ülésszakán bemutatta a tavaly elfogadott, idén megjelent Lélekkel és értelemmel című, a magyar református énekeskönyv megújulásának alapelveit példatárral bemutató kiadványt.
Május elején tartotta alakuló ülését a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága. Az új testületnek az egész magyar reformátusságot érintő istentiszteleti (liturgiai) megújulást, valamint az 1948-as Református Énekeskönyv megújítását elősegítő munkájáról Fekete Károly tiszántúli püspök számolt be a Generális Konvent kassai közgyűlésén. A megelőző testületek munkájáról és annak eredményeiről korábbi hivatalos összefoglalók és jelentések segítségével kaphatunk képet.
Hetven évvel ezelőtt született utoljára Magyarországon református énekeskönyv. Megújítása már régóta esedékes, de a „fekete énekeskönyv" átdolgozását csak hét évvel ezelőtt határozta el a zsinat. Napirenden van az énekszövegek és a dallamok megújítása, valamint az énekeskönyv beosztásának kérdése is. Az előkészületekbe a gyülekezeteket is bevonnák. Minderről Bódiss Tamással, az új énekeskönyvet előkészítő Liturgiai és Himnológiai Bizottság titkárával beszélgettünk.