Nyissuk meg az egyház konyháját!

2018. november 10., címkék: cédrus, szeretetszolgálat, bogárdi szabó istván, baja

Az ország egyik legmodernebb konyhája és a fogyatékkal élők nappali ellátása költözhet januártól abba az új épületbe, amelyet a Magyarországi Református Egyház önerőből, pályázati és kormányzati támogatás nélkül, saját forrásból épített Baján. A konyhán 600 adag étel készül naponta, ezeket betegek, hajléktalanok és fogyatékosok kapják. A fogyatékkal élők nappali ellátásában pedig 40 olyan fiatal részesül, akik már nem járhatnak iskolába. Mindez szolgálat, amely nem öncélú, hanem fölfelé mutat – hangsúlyozták a szombati átadáson.

Diakónia, mint hálaáldozat

2017. június 30., címkék: Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, mrsz, baja

Főzőkonyhát és fogyatékosok számára nappali ellátást biztosító új épületet építtet önerőből, pályázati forrás nélkül a Magyarországi Református Egyház Baján. A költözésre azért van szükség, mert jelenleg zsúfoltan, a pszichiátriai otthonban működik a konyha és a fogyatékosok nappali ellátása is. A konyhából felszabaduló helyen közösségi tér lesz majd, míg a fogyatékkal élők helyén egy új ellátás, a pszichiátriai szenvedélybetegek nappali ellátása indulhat el. Mindez hálaáldozat Beszterczey András, az MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője szerint, mert „nekünk még van erőnk, lehetőségünk és tehetségünk ahhoz, hogy egymás gyengeségeit hordozzuk.”

„Nem itt kéne lennem”

2017. január 27., címkék: reformátusok lapja, baja

„Százszor rosszabbra számítottam" – ezt mondta a bajai református hajléktalanellátásról egy otthontalan srác, aki két hete a szállón él. A református egyház nyolc évvel ezelőtt vállalta át a bajai önkormányzattól a hajléktalanok ellátását. Az intézménynek, amelynek nappali melegedője és népkonyhája a közelmúltban egy helyre és új épületbe költözhetett. A munkatársak missziót végeznek a gondozottak között, így akiben van nyitottság, az alkohol helyett Jézus Krisztust választhatja.

Új életet ad a református tanya

2016. szeptember 05., címkék: szeretetszolgálat, hajléktalanmisszió, reformátusok lapja, baja, cédrus

– Nem mindegy, hogy az utcán csavargok, vagy munkahelyem van és teszem a dolgom – ezt mondja János, az egykori hajléktalan férfi, aki egy tanyán kezdhette újra az életét Baján. A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény által működtetett program lényege, hogy a tanyát hasznosítva munkát és otthont adnak olyan férfiaknak, akik ki akarnak törni a hajléktalanságból, illetve a tanyáról származó tejet és húst felhasználják a konyhájukon. A tanya fogyatékkal élők és idősek terápiás helyeként is üzemel.

Önerőből a hajléktalanokért

2016. június 02., címkék: hajléktalan ellátás, reformátusok lapja, idősgondozás, baja, bánné kiss erzsébet, Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény

Népkonyhát és nappali melegedőt épített a református egyház saját forrásból Baján. A nyolcvanmillió forintnyi fejlesztés kapcsán a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény vezetőjét, Bánné Kiss Erzsébetet kérdeztük. Szerinte a régi épület már méltatlan volt a feladat ellátásához, ezért döntöttek az építkezés mellett. Felújították a Cédrus tanyáját is, ahol két hajléktalan férfi kap otthont és munkát is.

Nagymama virágoskertje

2015. május 14., címkék: diakónia, idősgondozás, Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, baja

A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Baja város két pontján várja azoknak az időseknek a jelentkezését, akik szívesen töltik idejüket közösségben, akik örömmel kapcsolódnak be különböző programokba, foglalkozásokba, színesebbé, tartalmassá téve ezáltal mindennapjaikat. Az intézmény dolgozóinak célja, hogy az idősek nappali ellátása is figyelmes, törődő gondozásban és értéket közvetítő–teremtő foglalkozásokban öltsön testet. Beszámoló.

Tekintetbe kell venni másokat

2014. július 01., címkék: mrsz, baja

Öt éve még egy romos épület állt ott, ahol ma már hatvan idős ember számára biztosítanak helyet, hogy társaságban, hasznosan és felügyelet mellett tölthessék napjaikat – ezért a felújított idősek otthonáért adtak hálát Baján.

Fejlesztik a hajléktalanellátást Baján

2013. november 21., címkék: hajléktalanmisszió, diakónia, baja

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa legutóbbi ülésén elfogadta azt az előterjesztést, mely a hajléktalanellátás fejlesztését szorgalmazta Baján. Ennek értelmében a jövőben új épületbe költözhet az ingyenkonyha és a nappali melegedő.

Feloldódtak a feszültségek, megnyíltak a szívek

2013. október 09., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), baja, filadelfia-ház

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!" /Filippi 4,4./ – Beszterczey András lelkipásztor e szavakkal nyitotta meg a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Fogyatékos Nappali Intézményének (FONI) és a Filadelfia-ház Fogyatékosokat Segítő Református Központ közös találkozóját október első hétvégéjén.

Tisztán és félelem nélkül

2012. április 20., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), diakónia, házasság- és családsegítő szolgálat, baja

„A családterápiás alkalmak részei lehetnek az Istenhez vezető út megtalálásának. Gondozottnak és gondozónak egyaránt″ – a bajai református házasság- és családgondozó szolgálat munkatársának személyes beszámolója.

Garázs helyett újra kápolna

2010. szeptember 28., címkék: Hírek, dunamelléki egyházkerület, cédrus, bogárdi szabó istván, baja, szeretetszolgálat (mrsz)

Újra szakrális hely lett a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény kápolnája, amelyet az előző rendszerben profán célokra alakítottak át.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.