Egy református mesterlövész

2012. augusztus 02., címkék: reformátusok lapja, csonka zsófia, interjú, olimpia

Csonka Zsófia sportlövő, a pécsi református gyülekezet tagja pontszerző lett a londoni olimpián. A hatodik helyen végzett a női sportpisztolyosok között. A Reformátusok Lapjában még 2008-ban jelent meg egy interjú az olimpikonnal.

Gyerekek Isten országában

2012. július 28., címkék: gyerektábor, reformátusok lapja, ökumenikus, aszód

Az ökumenikus imahetet minden településen megszervezik minden esztendőben, és a legkülönfélébb alkalmakhoz, ünnepségekhez kötődően ökumenikus istentiszteletekről is gyakran hallani. A felekezetek közös gyerektábora azonban mintha még újdonságnak számítana, pedig Aszódon a városka négy keresztyén közössége, a baptisták, a reformátusok, az evangélikusok és a katolikusok már évek óta együtt szervezik.

A protestáns testnevelés évszázadai

2012. július 25., címkék: reformátusok lapja, történelem, testnevelés, református oktatás, Történelem, olimpia

Hogyan lett része a mozgás a református oktatásnak? Mozaikok a protestáns testkultúra évszázadaiból

Az olimpikon lelkész

2012. július 25., címkék: Történelem, kóczán mór, reformátusok lapja, történelem, olimpia

Hivatalosan ma kezdődnek meg a XXX. nyári olimpiai játékok. Ebből az alkalomból Kóczán Mór lelkészre emlékezünk, aki száz éve lett olimpiai bronzérmes.

Emberséggel nevelni

2012. július 25., címkék: reformátusok lapja, nagykőrös, interjú, református oktatás, károli egyetem (kre)

Húsz év után búcsúzik Nagykőröstől és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karától Nagy István dékán. A jelenlegi magyar felsőoktatásban egyedülálló módon két évtizedig vezette az intézményt, most július végén lejáró dékáni megbízatása után már nem pályázik a tisztségre. Néhány héttel ezelőtt, a tanévzárás előtti napon kétszáz korábbi és jelenlegi diák köszöntötte őt a főiskola épületében. Hogy ki lesz az utódja, még nem tudja, az ő életében mindenesetre lezárul egy igen jelentős korszak.

Szívvel és lélekkel

2012. július 25., címkék: reformátusok lapja, kárpát-medencei református középiskolák találkozója, léva, református oktatás

A Kárpát-medence magyar református középiskoláinak küldöttei – igazgatók, tanárok, lelkipásztorok, diákok – július 8–11. között tizenhetedik alkalommal találkoztak, ezúttal Felvidéken, a Barsi Egyházmegye területén, a Lévai Református Egyházközség által fenntartott Czeglédi Péter Református Gimnázium vendégeiként.

Életünk kősziklája

2012. július 24., címkék: találkozó, reformátusok lapja, szatmári

A 2011-es Csillagpont után született meg a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozójának (SZIRT) ötlete. Július végén tartották Fehérgyarmaton a szatmári egyházmegye négy napos ifjúsági rendezvényét.

Közel a Forráshoz

2012. július 18., címkék: kósa lászló, reformátusok lapja, születésnap

Születésnapja nemcsak családja, hanem a néprajz és a művelődéstörténet kutatói számára is ünnep – tanítványai nevében Millisits Máté köszöntötte a hetven éves Kósa Lászlót a Reformátusok Lapja hasábjain.

„A kétezer éves missziói parancsnak kellene megfelelnünk”

2012. július 18., címkék: születésnap, interjú, kósa lászló, reformátusok lapja, Református identitás - párbeszéd

Azon kell munkálkodnunk, hogy egyházunk jövője minél gazdagabb és teljesebb legyen – hangsúlyozza Kósa László. A művelődéstörténet professzorával, a budapest-budahegyvidéki gyülekezet presbiterével hetvenedik születésnapja előtt néhány nappal tanszéki irodájában beszélgettünk református azonosságtudatról, múltfeltárásról és a Kilencszáz szóról.

Püspökválasztásra készülnek a Délvidéken

2012. július 09., címkék: reformátusok lapja, orosz attila, interjú, szerbiai reformátusok (szrke)

Az év végén új püspököt választanak a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban. A Bácskai Egyházmegye esperese szerint a tisztújítást követően szükség lesz az elmúlt évek konfliktusainak őszinte kibeszélésére és a közösséget égető problémák megoldásainak közös megfogalmazására. Orosz Attilával a Generális Konvent szombathelyi ülésén váltottunk szót.

Egyenlő távolság az egység előmozdításáért

2012. július 09., címkék: reformátusok lapja, interjú, királyhágómelléki egyházkerület, csűry istván

Ezt az elvet hirdette meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egy igazgatótanácsi határozatában a közelmúltban. A partiumi reformátusok célja, hogy a magyar pártok torzsalkodásának elmélyítése helyett az összefogás útjait keressék. Csűry István püspökkel még a Generális Konvent szombathelyi ülésén beszélgettünk.

Keresztyéni lelkülettel

2012. június 14., címkék: 20 éves oktatás, reformátusok lapja, interjú, kálmán attila

„Egyik nap középiskolai tanár, másik nap a miniszter első helyettese voltam" – fogalmaz Kálmán Attila, aki dunántúli főgondnokként egyházát, oktatási államtitkárként a kormányt képviselte a kilencvenes évek elején a református iskolarendszer újraindításakor. A Tatai Református Gimnázium címzetes igazgatója fontosnak tartja, hogy a református intézményekben tanulók bekapcsolódjanak a gyülekezetekbe. Az idei tanévzáráskor a húsz évvel ezelőtti újrakezdésre tekintünk vissza.

A Konfi+ konferenciáról

2012. június 14., címkék: konfi+, Konfirmáció, konferencia, reformátusok lapja, konfirmáció

A Konfi+ konferencia ebben az évben 2012. augusztus 21-24. között Balatonszárszón kerül megszervezésre, és az identitás témát járjuk körül. Néhány fontos információt szeretnénk közölni a tervezett találkozóról – remélve, hogy még inkább fölkeltjük érdeklődését a konferencia iránt.

Pályázat az egri lelkipásztori állásra

2012. június 13., címkék: lelkész, pályázat, reformátusok lapja, Pályázat, eger

Az Egervölgyi Refomátus Egyházmegye esperes helyettese az Egri Református Egyházközség presbitériuma határozatának megfelelően pályázatot hirdet az 1996. évi I. törvény 24. § alapján a megüresedett egri lelkipásztori állás betöltésére.

Nemzetközi jogi versenyeken vettek részt a Károli hallgatói

2012. május 26., címkék: tanulmányi verseny, reformátusok lapja, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói háromfős csapatokat alkotva vettek részt két különböző helyszínen zajló angol nyelvű, nemzetközi jogi versenyen áprilisban. Az egyik a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szimulációs versenye (ICC Trial Competition), a másik a „Jean Pictet" Nemzetközi Humanitárius Jogi verseny volt, amelynek ebben az évben Dél-Afrika adott otthont. A versenyről, az élményeikről meséltek május 16-án a KRE jogi karán a megmérettetett hallgatók.

Átalakul a Reflap

2012. május 25., címkék: reformátusok lapja, péntek, zsinat, xiii. zsinati ciklus 10. ülés

A beszámolók és a díjak napja volt a XIII. zsinati ciklus tizedik ülésének pénteki tanácskozása: az előbbiek közül akadt, amelyik élénk eszmecserét váltott ki, az utóbbiak közül valamelyiket nem ítélték oda.

Ez történt a Zsinat pénteki ülésén

2012. május 25., címkék: közvetítés, online közvetítés, reformátusok lapja, Közvetítés, xiii. zsinati ciklus 10. ülés

Korkedvezményes nyugdíj, díjak, beszámolók, átalakuló Reformátusok Lapja. Részletes beszámolónk a pénteki tanácskozásról.

Pozitív volt a tavalyi mérleg

2012. május 23., címkék: xiii. zsinati ciklus 10. ülés, reformátusok lapja, zsinati tanács, mre költségvetés

Beszámoltak az egyház gazdálkodásáról, módosították a költségvetést, a Zsinat elé viszik a szociális szolgálatok felügyeletének kérdését. A XIII. zsinati ciklus tizedik ülése előtt egy nappal újra tárgyalt a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Tanácsa.

Döntenek a Heidelbergi Kátéról

2012. május 22., címkék: reformátusok lapja, xiii. zsinati ciklus 10. ülés, zsinati tanács, zsinati ülés

Elkészült a Heidelbergi Káté új fordítása, monitoring-rendszert terveznek az intézményhálózat biztosítására, a lelkészek jogállásáról szóló törvény újabb paragrafusait tárgyalják első olvasatban és átalakul több zsinati fenntartású intézmény is. Ezek a Zsinati Tanács szerdai és a Zsinat, csütörtök-pénteki, tizedik ülésének fő témái. Az eseményeket most is élőben követhetik honlapunkon.

Egyházmegyei vezetők tanácskoztak

2012. április 26., címkék: esperes-gondnoki, zsinati székház, reformátusok lapja

Idén is megtartották az országos esperes-gondnoki értekezletet. Az egyházmegyei elnökségekből álló informális testület ebben az évben április 25-én Budapesten, a zsinati székházban tartotta tanácskozását.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.