Kolozsváron ülésezett a REV európai vezetőtestülete

2013. szeptember 19., címkék: kolozsvár, református világközösség (rev), európa

Kolozsváron készítette elő a következő regionális ülését a Református Egyházak Világközösségének európai delegációja. Az öttagú küldöttség szeptember 13-14. között a helyi egyházi képviselőkkel is tartózkodott, többek között látogatást tettek Kató Béla püspöknél, de az Apafi Kollégiumban is, valamint a Protestáns Teológiai Intézet épületében is jártak.

Szobrot kaphat Bethlen Kolozsváron

2013. július 15., címkék: erdélyi reformátusok, felhívás, bethlen gábor, kolozsvár

Az idei emlékévben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának négyszázadik évfordulóján egészalakos bronz szobor felállítását tervezi a Bethlen Gábor Alapítvány októberben, a kolozsvári kétágú református templom kertjében.

Mégis…

2013. február 01., címkék: erdélyi egyházkerület, püspökválasztás, kolozsvár, kató béla

Beiktatták hivatalába Erdély új református lelki vezetőjét. Az ünnepi istentiszteletre február 1-jén a kolozsvári Farkas utcai templomban került sor, ahol a tavaly év végi általános tisztújításon hivatalt nyert egyházi tisztségviselők is letették esküjüket. Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspöke.

Vallásszabadság Erdélyben

2012. június 04., címkék: vallásszabadság, Történelem, kolozsvár, történelem, évfordulók

A tordai országgyűlés 448 éve, 1564.június 4-én iktatta törvénybe a „kolosvári reformált eklézsiát", azaz a református egyházat.

Eurodiaconia

2012. április 02., címkék: cigánymisszió, kolozsvár, konferencia

Az Eurodiaconia Roma Network konferencia idei ülésének az Erdélyi Református Egyházkerület adott otthont, március elején Kolozsvárott. Dobos Ágoston, békésszentandrási református lelkész és egyházmegyei missziói előadó vett részt a találkozón a MRE hivatalos delegáltjaként. A konferencia fő célja a nemzeti és az Európai Unió roma keretstratégiáinak értékelése volt.

Zsongás a Házsongárdon

2011. október 27., címkék: erdélyi egyházkerület, házsongárd, reformátusok lapja, kolozsvár

Az utóbbi időben újra a figyelem középpontjába került az erdélyi magyarság nemzeti panteonja, az egyre pusztuló és jellegét vesztő Házsongárdi temető. Felvetődött a kolozsvári sírkert világörökségi védettség alá helyezésének lehetősége is. Bár ez a Házsongárd Alapítvány igazgatója szerint egyelőre az álmok kategóriájába tartozik, Gergelyné Tőkés Erzsébet és munkatársai rendíthetetlenül végzik értékmentő munkájukat.

Kolozsvári Református Öregdiákok Magyarországi Baráti Társaságának találkozója Budapesten

2011. szeptember 21., címkék: református oktatás, ravasz lászló, kolozsvár, Hírek

A Kolozsvári Református Öregdiákok Magyarországi Baráti Társasága negyedik negyedéves találkozóját tartja 2011. október 4-én. Az alkalom előtt megkoszorúzzák Ravasz László püspök emléktábláját is.

Református személyiségeket is kitüntetett Schmitt Pál Kolozsváron

2011. augusztus 23., címkék: kolozsvár, kitüntetés, Határon túl, erdélyi egyházkerület, schmitt pál

Kolozsvári látogatása során augusztus 20. alkalmából adott át állami kitüntetéseket a köztársasági elnök hétfőn este.

Jubileumi év a Diakónia Alapítványnál

2011. május 27., címkék: kolozsvár, jubileum, Határon túl, Hírek, diakónia, erdélyi egyházkerület

A Kolozsvári Magyar Opera épületében tartott gálaműsorral ünnepelte csütörtökön tizedik születésnapját az Erdélyi Református Egyházkerület által létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány.

A Bonus Pastor Alapítvány estje Gazdagréten

2011. április 14., címkék: drogmisszió, budapest-déli egyházmegye, budapest-gazdagrét, erdélyi egyházkerület, kolozsvár

Horváth Levente kolozsvári missziós lelkipásztor ismerteti Erdély legnagyobb és egyetlen magyar református szenvedélybeteg-mentő szolgálatát szombat este 6 órától a Gazdagréti Református Egyházközség gyülekezeti központjában, ahol másnap istentisztelen is szolgál.

Nyolcéves az Agnus Rádió

2011. március 07., címkék: egyházi sajtó, agnus rádió, erdélyi egyházkerület, kolozsvár

Hamarosan Sepsiszentgyörgyön is szólni fog az Agnus Rádió – jelentette be Vitus-Bulbuk István főszerkesztő március 5-én, a rádió nyolcadik születésnapján.

Zsinati ülés Kolozsváron

2011. február 15., címkék: romániai református egyház, kolozsvár, zsinati ülés

Kolozsváron ülésezett hétfőn a Romániai Református Egyház legfelső döntéshozó szerve. Az ülésen a Királyhágómelléki Egyházkerület megválasztott tisztségviselőit is beiktatták.

Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium

2010. szeptember 15., címkék: Határon túl, kolozsvár, kolozsvári református kollégium, református oktatás

Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató.

A művészetek és a teológia párbeszéde Hideg-Szamoson

2010. augusztus 02., címkék: koinonia kiadó, Határon túl, színdarab, kolozsvár

Vasárnap ért véget két kolozsvári keresztyén szervezet, a Genézius Társaság és a Koinónia Kiadó által immár 21. alkalommal megszervezett tábor.

Restaurálják a kolozsvári kétágú református templom barokk orgonáját

2010. május 09., címkék: kolozsvár, Határon túl, orgona, erdélyi egyházkerület, egyházzene

  Felújítják a kolozsvári kétágú templom orgonáját. Az ehhez szükséges összeget komolyzenei koncertsorozattal próbálják előteremteni.

Megérezni a közösségi szolgálat jó ízét – Decemberben lesz 8 éves az Agnus Rádió

2010. március 31., címkék: kolozsvár-alsóváros, Határon túl, bethlen kata diakóniai központ, kolozsvár, agnus rádió, önkéntesség

Napi nyolc órában, kora reggel, délután és éjszaka sugározza műsorait Kolozsvár egyetlen magyar nyelvű közösségi rádiója, az idén decemberben nyolcadik születésnapját ünneplő Agnus, ami nem olyan rég óta már nem csak a városban, de 20-30 kilométeres körzetben is elérhető, ugyanakkor az interneten is belehallgathatunk az önkéntesekből és állandó munkatársakból alkotott csapat műsoraiba. A kolozsvári Szabadság című napilap riportjában annak járt utána, hogyan is zajlik ez a rádiózás.

20 ÉV: "Akkor írok, ha valami fáj" – Beszélgetés Bustya Dezsővel, az Üzenet volt főszerkesztőjével

2010. március 29., címkék: folyóirat, kolozsvár, bustya dezső, Határon túl, reformátusok lapja, üzenet, interjú

Az Üzenet születésének húszéves évfordulója alkalmából Bustya Dezső lelkipásztor, a lap volt főszerkesztője az újság megszületéséről, a szerkesztőségről, a kezdeti lelkesedésről, a példányszám apadásáról beszél.

Mindenki lehet a maga módján angyal – Kolozsvári teológusok a Sámuel Alapítványnál

2010. március 22., címkék: kolozsvár, sámuel alapítvány, Határon túl, debreceni teológia, kárpátaljai egyházkerület, adománygyűjtés

Hat fős delegáció érkezett március elején a Sámuel Alapítványhoz. A csoport főként a kolozsvári teológia hallgatóiból állt, akik azért érkeztek Kárpátaljára, hogy az erdélyi testvérek meleg köszöntése mellett egy több mint negyedévig tartó szorgalmas munka gyümölcsét átnyújtsák: személyre szóló ajándékcsomagokat a gyermekotthonok kicsiny lakóinak.

Sok emberhez jut el általa a gyógyulás – hetedik születésnapját ünnepelte az Agnus Rádió

2010. március 03., címkék: kolozsvár, Határon túl, agnus rádió, erdélyi egyházkerület

Az egyházi és kulturális műsorokat sugárzó kolozsvári közösségi rádió a hétvégén ünnepelte hetedik születésnapját.

7 éves az Agnus Rádió

2010. február 21., címkék: kolozsvár, Határon túl, agnus rádió, erdélyi egyházkerület

Közös játékkal, tortalicittel, vetélkedővel és koncerttel ünnepli 7. születésnapját a kolozsvári Agnus Rádió 2010. február 27-én délután 4 órától a Báthory-líceum dísztermében.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.