Mint test és lélek

2017. november 01., címkék: reformáció500, Debrecen, fekete károly, debrecen, jubileum, Fekete Károly

„Isten oltalom és erősség, aki tetteiben mutatta meg az erejét. Isten a fellegvár, a végső menedék, jöhetnek az őskáosz erői, de Isten a rend, a fedezék, a menhely." Emlékmű felavatásával, ökumenikus istentisztelettel és Vajda János zeneművével ünnepelték Debrecenben a reformáció jubileumát október 31-én.

Hollandiába látogatott Fekete Károly püspök

2017. június 28., címkék: Fekete Károly, fekete károly

2017. június 20. és 22. között hivatalos látogatást tett Hollandiában Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke. A püspöki látogatás a reformáció 500. évfordulójának megünnepléséhez kapcsolódott.

Isten Krisztusban mindent nekünk ajándékozott

2017. június 28., címkék: Fekete Károly, közös zsinat, Közös Zsinat, Debrecen, II. helvét hitvallás, fekete károly, debrecen

„Isten Krisztusban mindent nekünk ajándékozott, éppen ezért lehet üdvbizonyosságunk, hiszen nincs olyan erő, sem fizikai, sem szellemi, amely elválaszthatna minket Isten szeretetétől" – hangsúlyozta Fekete Károly tiszántúli püspök a debreceni Nagytemplomban június 24-én elmondott igehirdetésében. A Magyar Református Egyház Zsinatának ülését követő úrvacsorás istentiszteleten a részegyházak püspökei és főgondnokai végezték a liturgiai szolgálatot.

Generációk közötti találkozó Kisújszálláson

2017. június 19., címkék: fekete károly, kisújszállás, hirdesd az igét!, Fekete Károly

Száz gyülekezeti tag találkozott Nagykunság különböző gyülekezeteiből június 10-én a Hirdesd az Igét programsorozat legutóbbi alkalmán.

Magunkhoz ölelni a világot

2017. június 15., címkék: vallásközi konferencia, fekete károly, tihany, Fekete Károly

A puritán életszemlélet újbóli felvállalását, a teljes, vallásos emberkép követését sürgette Fekete Károly tiszántúli református püspök a tihanyi apátságban tartott vallásközi konferencia első napján.

Felengedni a szívbéli jóság melegében

2016. december 24., címkék: Fekete Károly, karácsony, interjú, karácsony 2016, fekete károly

„Amikor a magasságos Isten az első karácsonyon meglátogatott bennünket, azt csodálatosan úgy rendezte, hogy emberi találkozás legyen"– karácsonyi interjú Fekete Károly tiszántúli református püspökkel, a Zsinat lelkészi alelnökével.

Debrecen – a reformáció városa

2016. november 09., címkék: Fekete Károly, reformáció 500, tiszántúli egyházkerület, fekete károly

November 3-án, csütörtökön indult útjára Kálvin városából, Genfből az a különlegesen kialakított kamion, amely az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából, reflektorfénybe kívánja állítani a reformációban meghatározó szerepet betöltő európai városokat. Természetesen köztük Debrecent is. Az európai körút összesen 68 várost köt össze, 19 országban. A kamion elindult Genfből és 2017. május 20-án ér majd Wittenbergbe az ottani világkiállítás megnyitójára.

A Lélek szabadítása

2016. október 16., címkék: xiv. zsinati ciklus 5. ülésszak, 1956, fekete károly, Fekete Károly

„A Szentlélek segít áttörni a szolgalelkűséget, el tudja hozni az evangéliumi szabadságot" – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök a Magyarországi Református Egyház 1956-os forradalom emlékére tartott zsinatának záró istentiszteletén.

Áldásból élni

2016. augusztus 29., címkék: Fekete Károly, tanévnyitó, túrkeve, fekete károly

„Ki ne maradjon életünkből a mi legnagyobb szövetségesünk, a nagy építő, aki áldássá teheti munkánkat " – kérte igehirdetésében Fekete Károly tiszántúli püspök az országos református tanévnyitó istentiszteleten.

Az egyház lélegzetvétele

2016. július 25., címkék: Fekete Károly, liturgiai és himnológiai bizottság, fekete károly

Május elején tartotta alakuló ülését a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága. Az új testületnek az egész magyar reformátusságot érintő istentiszteleti (liturgiai) megújulást, valamint az 1948-as Református Énekeskönyv megújítását elősegítő munkájáról Fekete Károly tiszántúli püspök számolt be a Generális Konvent kassai közgyűlésén. A megelőző testületek munkájáról és annak eredményeiről korábbi hivatalos összefoglalók és jelentések segítségével kaphatunk képet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.