Presbiterek vasárnapjára

2018. június 16., címkék: presbiterek vasárnapja, huszár pál

Helyes, hogy megünnepeljük a presbiterek vasárnapját egyházunkban. Tisztelettel emlékezünk azokra az egyháztagjainkra, akik önzetlenül vállalták, hogy idejük, energiájuk egy részét gyülekezetükre, anyaszentegyházunkra áldozzák. Szolgálatot vállaltak, de némi fennköltséggel úgy is fogalmazhatnék, hogy mennyei Gazdánk őrállóvá tette, munkatárssá fogadta őket. Hallatlan megtiszteltetés, hogy az Úristen feladatot bíz rájuk, és az erőt is megadja annak elvégzéséhez.

Megtámadták és köpködték a református püspököt és a Zsinat világi elnökét

2018. május 08., címkék: huszár pál, parlament, szenn péter, választások, gér andrás

Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől.

Jóra tanítani

2017. december 20., címkék: advent, egyház, áder jános, huszár pál

„Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet” – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek rendezett adventi fogadáson.

Presbiterválasztás elé

2017. augusztus 28., címkék: tisztújítás, presbiter, reformátusok lapja, 2017, presbiterválasztás, huszár pál, presbiterválasztás 2017

Istenünk végtelen kegyelme folytán ismét jelentős esemény előtt áll református egyházunk. Törvényünk értelmében megújulnak presbitériumaink, amelyek szerepe nélkülözhetetlen gyülekezeteink és egész egyházunk kormányzásában.

Elkezdődött a szárszói konferencia

2017. augusztus 25., címkék: steinbach józsef, márkus mihály, reformátusok szárszói konferenciája, földváryné kiss réka, szárszó, zsengellér józsef, huszár pál

„A keresztyén ember missziói feladata életképes, vonzó közösségi alternatívát mutatni, hogy a környezetünkben élők be tudjanak és akarjanak kapcsolódni közösségeinkbe" – mondta Zsengellér József rektorhelyettes a Reformátusok Szárszói Konferenciájának nyitó napján. Augusztus 24. és 27. között ismét közéleti és társadalmi kérdésekről gondolkodnak a balatonszárszói SDG konferenciaközpontban.

„A presbitérium nem újkori találmány”

2017. június 12., címkék: interjú, presbiterválasztás, huszár pál

Vállaljuk a presbiteri tisztségre szóló jelölést, mert nem véletlenül kapunk ilyet – erre biztat Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke a presbiterválasztás évében. A dunántúli főgondnokot természetesen a reformációról és az első magyar presbitériumról, valamint a nemrégiben kapott kitüntetéséről és a geszti kastély jövőjéről is megkérdeztük.

Engedni a Lélek hívásának

2016. október 31., címkék: huszár pál, ökumenikus tanács (meöt), reformáció, steinbach józsef

Együtt emlékeztek a reformációra Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházai október 30-án és 31-én Budapesten: hálát adtak a reformáció tüzében megtisztított egyházért, sákramentumokért, a nemzeti nyelvű igehirdetésért, Bibliáért és oktatásért is.

Tartalmas évről számoltak be

2015. december 07., címkék: ökumenikus tanács (meöt), huszár pál

Megtartotta éves rendes közgyűlését a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) december 3-án. Egyházunkat Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke képviselte a tanácskozáson.

Hirdetni és élni az evangéliumot

2015. július 09., címkék: huszár pál, hallgató imre, nagy sándor, főgondnok, reformátusok lapja, soltész miklós, fekete vince, nagy béla, pápa, adorján gusztáv, tőkéczki lászló, varga attila, steinbach józsef

A keresztyén ember közéleti és az egyházban szolgálatot vállaló tisztségviselők felelősségéről cseréltek eszmét július 3–4-én a Magyar Református Egyház részegyházainak főgondnokai Pápán. A Kárpát-medencei egyházkerületi vezetők Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinata világi elnökének meghívására érkeztek a dunántúli városba, hogy a közös gondolkodás mellett a környéken tett kirándulások keretében egymás jobb megismerésére is sort kerítsenek.

Önállóan dolgozni, de egyfelé húzni

2015. június 16., címkék: zsinati bizottságok, jövőkép, huszár pál, szabó istván

A Zsinat április 22-i ülésén választotta meg az állandó zsinati szakbizottságok tagjait a következő hat évre. A tíz tanácsadó, döntés-előkészítő testület még aznap délután megalakult, vezetőt választott, többségük megkezdte munkáját. Június 10-én ezek elnökeivel és előadóival találkozott a Zsinat Elnöksége, hogy egyeztessenek a következő hat év feladatairól, a bizottságok működési rendjéről.

Kárpátaljára ért a REND adománya

2014. szeptember 09., címkék: dunántúli egyházi napok (rend), kárpátaljai reformátusok (kre), adománygyűjtés, felújítás, huszár pál

A rafajnaújfalui református templom felújítására fordítják az idei dunántúli Református Egyházi Napok (REND) záró istentiszteletének perselypénzét – olvasható a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján.

A kálvinizmusról Harasztiban

2013. április 23., címkék: horvátországi reformátusok, huszár pál, reformátusok lapja

A kálvinizmusról tartott előadást Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke Harasztiban. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház tavaszi konferenciáját április 20-án rendezték meg a szlavóniai faluban.

Vissza és előre – 2012 üzenete

2012. január 03., címkék: 2012, ábrám tibor, körkép, steinbach józsef, huszár pál

Egy új év kezdete egyaránt magában hordozza a visszatekintést és a jövőt is. Összeállításunkban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Huszár Pál, az MRE Zsinatának világi elnöke, valamint Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka vet számot az elmúlt esztendővel és mindeközben köszönti 2012-t.

Lesz egyszer közös Kárpát-medencei zsinat?

2011. július 27., címkék: május 22., csillagpont, generális konvent, tata, csűry istván, reformátusok lapja, Generális Konvent, királyhágómelléki egyházkerület, huszár pál, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló

Vajon miként fogadta a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyházat az egyes országok többségi társadalma? Hogyan tovább, mi az egység következő lépése? Ezekre és még sok más kérdésre kereste a választ a Csillagpont a Krisztus a jövő! Együtt követjük őt? című kerekasztal-beszélgetése.

Karácsony örömteli titkáról

2010. december 24., címkék: karácsony, reformátusok lapja, vélemény, huszár pál, advent

Az örömteli esemény jelentősége éppen abban rejlik, hogy az Úristen beleszólt a világ történetébe és valamennyiünk életébe is - Huszár Pál, a Zsinat világi elnökének írása.

Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról!

2010. november 17., címkék: csomós józsef, huszár pál, bethlen gábor, generális konvent elnöksége, Bethlen-megemlékezés 2010, pap géza, vallásszabadság, bölcskei gusztáv, tiszáninneni egyházkerület

Gyulafehérváron, az egykori református templomban, az érseki székesegyház Szent Anna kápolnájában kedden felavatták Bethlen Gábor emléktábláját.

Ne maradjunk el a bethleni reformátusságtól!

2010. november 14., címkék: erdély, huszár pál, reformáció, bethlen gábor, Bethlen-megemlékezés 2010, vallásszabadság

„Bethlen Gábor ma sok mindenben kritizálna bennünket, magyar reformátusokat és bizonyára a kritikára rá is szolgálnánk” – véli Huszár Pál főgondnok.

Jubileumi Zsinat Duisburgban

2010. szeptember 15., címkék: német protestáns egyház (ekd), Nagyvilág, huszár pál, Gyülekezeti hírek, rajnai protestáns egyház

Már a Rajnai Evangélikus Egyház szokásos évi zsinatán, ez év januárjában, Bad Neuenahrban meghívtak a szeptemberi jubileumi zsinati ülésre. Sokunkkal együtt kívánták megünnepelni rajnai protestáns testvéreink a valóban jeles évfordulót – írja beszámolójában Huszár Pál az MRE világi elnöke.

"Isten értünk cselekvő kegyelmes jelenléte formáljon bennünket!" – véget ért a REND

2010. június 28., címkék: lentulai attila, mezőföldi egyházmegye, dunántúli egyházkerület, árvíz, dunántúli egyházi napok (rend), istentisztelet, Háttér, huszár pál, steinbach józsef

Az idei REND záróistentiszteletén a megtelt sportcsarnokban dr. Huszár Pál főgondnok köszöntötte a gyülekezetet és hívta a közös, örömteli ünneplésre. Steinbach József püspök igehirdetésében az üdvösségről szólva Isten jelenlétét hangsúlyozta, mely által valóság az ember életében, hogy Isten hallja őt, meghallja őt, meghallgatja őt és megsegíti az embert.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.