„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot.”
Tíz éven át tartó építkezés után, 2000 szeptemberében szentelték fel. Az esemény tiszteletére szeptember 19-én ünnepi istentiszteletet tartanak.
Többszörösen is az örömről szólt a Nőszövetség szeptember 3-i országos közgyűlése, amikor, rendhagyó módon, hölgyek vették birtokba a zsinati üléstermet, hogy az örömről gondolkozzanak, és átadják a közelmúltban alapított Zsindelyné Tüdős Klára-díjat az ez évi kitüntetetteknek.
Az egyházkerület nemrég elhunyt főgondnokáról és a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.
A Diaszpóra Alapítvány munkájáról és az első alkalommal megrendezett presbiterképző táborról is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.
"Mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy anyanyelvén élje meg a hitét. Aki szlovák, annak szlovákul, aki magyar, annak magyarul."
Molnár Árpád püspöki titkár, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház missziói tanácsosa az elkövetkezendő évek terveiről és a missziói lelkületről beszél.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja többek között az imaélet fontosságáról ír és interjút közöl Molnár Árpád püspöki titkárral is.
Augusztus utolsó péntekén az egyházkerület egyházmegyéiben választó közgyűléseket, illetve egyházkerületi tisztségjelölő gyűléseket tartottak.
A konferencia fő célja – a gyakorlati képzésen túl – a Kárpát-medencei szinten való hálózatépítés és szakmai műhelyformálás volt.
A csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszió épülete ad otthont szeptember 9-10-én a Kárpátaljai Refomátus Egyház zsinatának.
A Királyhágómelléki Egyházkerület Presbiter Szövetsége tiszántúli presbiterek részvételével Nagyváradon tartotta kétnapos nyári konferenciáját.
"A jelenlegi modell nem biztosítja az egyház függetlenségét, hanem ráutaltságot eredményez a mindenkori kormányra."
A nőszövetségről, fiatalokról és Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok életútjáról is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.
Százhúsz-százharminc résztvevő és önkéntes segítő vett részt a Fiatal Reformátusok Szövetsége ötnapos királylehotai ifjúsági táborában.
A helyi református gyülekezet a rendezvénysorozatot augusztus 27. és október 31. között szervezi meg. Zenei, színházi és képzőművészeti bemutatók mellett filmvetítés és előadások is színesítik a programot.
Erdélyi fejedelmek, akik a magyar református egyházat szolgálták – ez a témája annak a konferenciának, amit augusztus 27–28. között tartanak a Nagyvárad-rogériuszi Egyházközségben.
Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Börtönmissziójának hittantáborában a sport és művészet is kiemelt teret kap.
Életének 56. évében elhunyt Geréb Péter-Dániel, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.