Együtt Egymásért Sajósenyén

2011. május 31., címkék: Hírek, találkozó, tiszáninneni egyházkerület

Május 31 és június 1 között újra megrendezik Együtt Egymásért címmel a sérültek és épek országos találkozóját. A rendezvény mottója: „Örüljetek az Úrban mindenkor."

Rendkívüli ülésszakról döntött a Zsinat

2011. május 30., címkék: zsinati ülés, Hírek, rendkívüli, zsinat

Múlt héten szerdától péntekig tartott a XIII. Zsinat hetedik ülése. Előbb a Zsinati Tanács foglalkozott gazdasági ügyekkel, a 2010-es zárszámadással, a 2011-es költségvetéssel. A Zsinat a törvényalkotási munka során foglalkozott a gazdasági törvénnyel, valamint a lelkészek jogállásáról szóló jogszabállyal. A testület megerősítette Balla Péter rektorrá jelölését, valamint tábori püspökké választotta Jákob Jánost. Összefoglalónkból elérhető valamennyi zsinati szöveges közvetítésünk, háttércikkünk.

„halljátok… az igéket”

2011. május 30., címkék: Hírek, biblia, ökumenikus, pünkösd

A 2011-ben immáron harmadik alkalommal kerül sor ökumenikus bibliaolvasásra a Deák téren. A rendezvény alapgondolata, a pünkösd csodájára emlékezve valóságosan kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait.

Az EU és az európai egyházi vezetők tanácskoztak Brüsszelben

2011. május 30., címkék: Hírek, bölcskei gusztáv, európai unió, Határon túl

„Hazánkban az elmúlt húsz évben nem erősödött meg a civil társadalom. A hozzánk hasonló uniós országokban sokszor az egyházak veszik át azt a szerepet, amit más országban a civil szervezetek" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök hétfőn, az Európai Unió intézményei és az európai vallási vezetők tanácskozásán.

Pünkösdi Harangszó

2011. május 29., címkék: egyházi sajtó, folyóirat, Határon túl, pünkösd, Hírek, királyhágómelléki egyházkerület, harangszó

  A királyhágómelléki reformátusok lapjának ünnepi számában, egyebek mellett a szatmári kórházmisszióról, a Mezőtelkiben tartott ifjúsági találkozóról és a trianoni országcsonkításról is olvashatunk.

Megújult a református templom Nyírbátorban

2011. május 27., címkék: Hírek, bölcskei gusztáv, nyírbátor, Gyülekezeti hírek, templomfelújítás

„Azon túl, hogy egy gyülekezet lelki hajléka, több szimbólumot is hordoz magában a nyírbátori református templom és ez a mostani felújítás méltó módon reprezentálja azt, hogy hogyan kell közösen megbecsülni, történelmi-, egyházi- és építészeti örökséget - mondta Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Hit és Egészség program zárása kapcsán.

Jubileumi év a Diakónia Alapítványnál

2011. május 27., címkék: kolozsvár, jubileum, Határon túl, Hírek, diakónia, erdélyi egyházkerület

A Kolozsvári Magyar Opera épületében tartott gálaműsorral ünnepelte csütörtökön tizedik születésnapját az Erdélyi Református Egyházkerület által létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány.

Véget ért a nagygyűlés

2011. május 27., címkék: békenagygyűlés, Hírek, ökumenikus, egyházak világtanácsa (wcc), nyilatkozat

Közös nyilatkozat megfogalmazásával ért véget a Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlés. A résztvevők a nagygyűlés tapasztalatait összegezve az „Igazságos Béke” témájának továbbgondozását kérték az Egyházak Világtanácsától és annak tagegyházaitól. 

Tábori püspököt választott a Zsinat

2011. május 27., címkék: jákob jános, tábori püspök, wáli istván cigány szakkollégium, gazdálkodási törvény, zsinati ülés, Hírek

A zsinati ülés második napján Jákob János személyében protestáns tábori püspököt választott a testület, megkezdődött a gazdálkodásról szóló törvény tárgyalása, döntés született a Református Cigány Szakkollégium megalapításáról, és a küldöttek tárgyaltak a Dél-afrikai Holland Református Egyházzal kötendő megállapodásról is.

Élő közvetítés Kunszentmiklósról

2011. május 27., címkék: kunszentmárton, Hírek, duna televízió, istentisztelet

A Duna Televízió május 29-én vasárnap 10 órától református istentiszteletet közvetít Kunszentmiklósról. Igét hirdet Pintér Gyula lelkipásztor. 

Vissza- és előretekintés, önvizsgálat és aktuális kérdések a rendkívüli ülésszakon

2011. május 27., címkék: zsinat, rendkívüli, Hírek, zsinati ülés

Rendkívüli zsinati ülés tartásáról határozott tegnap a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Arról kérdeztük a testület néhány tagját, szerintük miért van szükség a szeptember 28-29-re tervezett tanácskozásra, mit várnak tőle, és milyen kérdéseket kellene napirendre tűzni ebből az alkalomból.

Döntöttek a zsinati díjak kitüntettjeiről

2011. május 27., címkék: makkai sándor-díj, kiss ferenc-díj, juhász zsófia-díj, imre sándor-díj, zsinati ülés, Hírek

A XIII. Zsinat hetedik ülésszakának második napján a zsinati tagok elfogadták a diakóniai, pedagógiai és lelkészi díjakra vonatkozó előterjesztéseket. A Kiss Ferenc-díjat, a Juhász Zsófia-díjat, az Imre Sándor-díjat és a Dobos Károly Lelkészi díjat a novemberi Zsinaton adják át, a Makkai Sándor-díj kitüntetettjeit az országos református tanévnyitó istentiszteleten, augusztus 27-én Budapesten köszöntik.

Ez történt a Zsinat pénteki ülésén

2011. május 27., címkék: tábori püspök, jákob jános, dél-afrikai holland egyház, kiss ferenc-díj, wáli istván cigány szakkollégium, gazdálkodási törvény, zsinati ülés, Hírek, Háttér

Véget ért a XIII. Zsinat hetedik ülése. A Magyarországi Református Egyház Zsinata tárgyalta a gazdálkodásról szóló törvényt, döntött Jákob János protestáns tábori püspökké választásáról, a Dél-afrikai Holland Református Egyházzal kötendő megállapodásról. Határozott a Református Cigány Szakkollégium alapításáról, valamint a zsinati alapítású díjak idei kitüntetettjeiről is.

Nyitott Templomok Éjszakája a nyitrai református templomban

2011. május 25., címkék: nyitra, Határon túl, Hírek

A templom építésének 100. évfordulóját ünneplő gyülekezet pénteken második alkalommal kapcsolódik be a római katolikus egyház által szervezett programsorozatba.

Koszorúzás a gályarabok emlékoszlopánál

2011. május 03., címkék: megemlékezés, Hírek, debrecen

A Magyar Protestáns Egyháztörténeti és Egyházművészeti Társaság a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtárral és Levéltárral közösen egy rövid koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett Debrecenben április 29-én a Református Nagytemplom mögötti gályarab oszlopnál, a 335. éve elhunyt hős admirális, Michiel de Ruyter emlékére.

Nagypénteki időzés

2011. április 21., címkék: reformátusok lapja, Háttér, húsvét, 2011, Hírek

Amikor a betegség, a gyász, a fájdalom kése vág belénk, amikor valakit, akit szerettünk, elragad tőlünk a halál, amikor kilátástalannak érezzük jövőnket, akkor kikerülhetetlenül szembenézünk a szenvedéssel.

Budapesten koncertezik az ausztrál Planetshakers

2011. április 21., címkék: Hírek

Ismét Budapesten koncertezik az ausztrál Planetshakers. Az együttes előzenekara a Dobner Illés és az 1NAP. A koncert május 13-án, 19 órakor lesz Budapesten a Petőfi Csarnokban.

Szakmai fórum a családról

2011. április 21., címkék: család, konferencia, ökumenikus tanács (meöt), Háttér, Hírek

„De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” – ezzel a bibliai címmel rendez szakmai fórumot a családról a
Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.

Álláspályázat pedagógusok részére

2011. április 21., címkék: lévay józsef református gimnázium miskolc, pályázat, Pályázat, Hírek

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon éjszakai nevelőtanári munkakörbe pályázatot hirdet a 2011/2012. tanévre. A pályázati feltételeket a mellékelt pályázati kiírás tartalmazza. 

Hálaadó istentiszteletet tartottak Tiszadadán

2011. április 21., címkék: Gyülekezeti hírek, templomfelújítás, Hírek

A Tiszadadai Református Egyházközség április 16-án adott hálát Istennek felújított templomáért. Az Egyházközség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz benyújtott pályázat során „Falumegújítás - és fejlesztés” jogcímen részesült támogatásban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.