Az egyházak "versenyt futnak" az állami és a magánoktatással

2010. március 25., címkék: Határon túl, református oktatás, romániai magyar demokrata szövetség (rmdsz)

Jövő hétfőig nyújtják be a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) az erdélyi magyar egyházak oktatási szakértői azt a listát, amely az új román oktatási törvényről folytatott közvitában a felekezeti oktatást érintő javaslatokat tartalmazza.

Nemzedékről nemzedékre – konferencia Léván a felvidéki református iskolák küldetéséről

2010. március 24., címkék: konferencia, léva, Határon túl, református oktatás, szlovákiai keresztyén egyház

Nemzedékről nemzedékre címmel a felvidéki református iskolák küldetéséről tartanak konferenciát április 11-én Léván az egyházi gimnáziumban. A Lévai Egyházi Gimnázium 2011-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az oktatási intézmény ebből az alkalomból szeretné felvenni az egyházközség gályarab-lelkészének, Czeglédi Péternek a nevét.

Gede Ildikó: „Kézen fogva kell élni”

2010. március 22., címkék: Határon túl, nőszövetség, székelyudvarhely, gede ildikó

A szelídséget, az alázatot tartja a nőszövetségi szolgálat legfontosabb elemének Gede Ildikó, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke. A székelyudvarhelyi lelkésznő a kolozsvári Krónika című napilapnak elmondta: a több ezer tagot számláló szövetség valójában a református egyházközségek egyik alapja.

Mindenki lehet a maga módján angyal – Kolozsvári teológusok a Sámuel Alapítványnál

2010. március 22., címkék: kolozsvár, sámuel alapítvány, Határon túl, debreceni teológia, kárpátaljai egyházkerület, adománygyűjtés

Hat fős delegáció érkezett március elején a Sámuel Alapítványhoz. A csoport főként a kolozsvári teológia hallgatóiból állt, akik azért érkeztek Kárpátaljára, hogy az erdélyi testvérek meleg köszöntése mellett egy több mint negyedévig tartó szorgalmas munka gyümölcsét átnyújtsák: személyre szóló ajándékcsomagokat a gyermekotthonok kicsiny lakóinak.

Földrengés Haitin – ítélet, próba, jel?

2010. március 17., címkék: Határon túl, haiti

Mi történt Haitin? – tehetjük fel a kérdést, amikor olvassuk az újságok hasábjain és látjuk a tévék képernyője előtt ülve a sok borzalmat, amely a karibi szigetország életét jellemezte az elmúlt hetekben. Vagy pontosabban fogalmazva: Miért történt Haitin ez a pusztulás?

Több mint nyolcezer euró gyűlt össze a haitiek számára Felvidéken

2010. március 17., címkék: szlovákiai keresztyén egyház, szeretetszolgálat (mrsz), bethlen kata diakóniai központ, Határon túl, adománygyűjtés, haiti

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja gyűjtést szervezett a földrengés okozta károk enyhítésére a túlélő haitiek számára. Az erre a célra beérkezett adományokat hamarosan a Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszámára utalják.

Diakóniai információs nap Komáromban és Kassán

2010. március 17., címkék: szlovákiai diakóniai központ, adománygyűjtés, vad lilla, Határon túl, szeretethíd, Szeretethíd, szeretetszolgálat (mrsz), információs nap, szlovákiai keresztyén egyház

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a szeretetszolgálattal kapcsolatos tájékoztató jellegű napot szervez Komáromban március 20-án a Selye János Egyetem konferencia-központjában.

Magyar állami elismerést kaptak a kárpátaljai reformátusok

2010. március 15., címkék: zán fábián sándor, református oktatás, kárpátaljai egyházkerület, Határon túl, kitüntetés

A kárpátaljai magyarság fennmaradása, identitásának megőrzése érdekében végzett munkája és karitatív tevékenysége elismeréseként, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, László Károly református lelkész, a Técsői Református Líceum lelkészigazgatója pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

"Benne van az ének feldobó ereje, az Ige édes íze, az imádság lelki egészséget megőrző minden tulajdonsága" – 3 in 1 Királyhelmecen

2010. március 15., címkék: szlovákiai keresztyén egyház, ifjúsági nap, királyhelmec, Határon túl

A idén már második alkalommal rendezik meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zempléni egyházmegyéjében – ezúttal Királyhelmecen – a "3 in 1" elnevezésű rendezvényt a konfirmált fiatalok számára.

Összehangolt egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás – együttműködés az erdélyi magyar egyházak között

2010. március 15., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület, Határon túl, erdélyi unitárius egyház, romániai evangélikus egyház, múltfeltárás, protestáns

Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részvételével pénteken Kolozsváron megalakult az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási munkacsoportjainak Szakmai Egyeztetõ Fóruma.

Az Üzenet március 15-i számából

2010. március 12., címkék: agnus rádió, Határon túl, üzenet, március 15, erdélyi egyházkerület

1848. március 15. – ezt a címet viseli az Üzenet címoldalán levő megemlékező írás. Illusztrációképpen Than Mór festőművész festménye látható, A tápióbicskei ütközet. Kapcsok címmel Benkő Levente közöl jegyzetet március 15-ről az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának legfrissebb számában.

Bátorkeszin is megemlékeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról

2010. március 12., címkék: Határon túl, március 15, szlovákiai keresztyén egyház, megemlékezés, bátorkeszi

A Bátorkeszi Református Egyházközség szervezésében március 14-én, vasárnap 15 órai kezdéssel a református templomban emlékeznek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulójáról.

A hazáért és a szabadságért – Bercsényi Lászlónak állítanak szobrot magyarországi és erdélyi összefogásban

2010. március 12., címkék: Határon túl, székes, erdélyi egyházkerület, megemlékezés

Vasárnap leplezik le az erdélyi Székesen a huszárság nyugat-európai elterjesztőjének szobrát. A szoborállítás tervének megvalósulásában a magyarországi testvértelepülés református közössége is segített.

Óvd a teremtett világot! – keresztyénként a környezetvédelemről

2010. március 11., címkék: konferencia, környezetvédelem, Határon túl, beregardó, teremtésvédelem

Környezetvédelmi konferenciának adott helyet a beregardói református templom és gyülekezet március 6-án. Az alkalom vendégelőadói voltak Angi Kathy (Amerikai Presbiteriánus Egyház), Carolyn Otterness (Amerikai Református Egyház) és Görömbey Mária (Kanadai Presbiteriánus Egyház).

A megtérés és az örök élet volt a témája a nagysallói Firesz-találkozónak

2010. március 11., címkék: Határon túl, nagysalló, ifjúsági nap, szlovákiai keresztyén egyház, firesz

„Segítség!!! Megtértem?!” - Örök élet - ezzel a címmel szervezte meg a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Területi Egysége a barsi egyházmegyével karöltve a Nagysallón megrendezett ifjúsági találkozóját.

Lázári: imahét és alapkőletétel

2010. március 10., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, lázár, imahét, csűry istván

Vasárnap, március 14-én helyezik el a Lázári Református Egyházközség leendő gyülekezeti központjának alapkövét – az esemény az idei imahét záró istentisztelete is egyben.

"Felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket reánk bízott Isten" – Beszélgetés Ferencz László leköszönő kalotaszegi esperessel

2010. március 10., címkék: kalotaszegi egyházmegye, Határon túl, interjú, ferencz lászló

Harmincöt esztendeje lelkész, pedig nem is akart az lenni. A hivatás választotta őt, Ferencz László pedig nem bánja. Kalotaszegen született, de még kisgyerekként elkerült onnan messze, Székelyföldre. Szinte csodával határos fordulatok vezérelték vissza szülőfaluja, Nyárszó parókiájára. 15 éve a kalotaszegi egyházmegye vezetője, ám orvosa tanácsára esperesi tisztségét már csak a nyár elején esedékes egyházmegyei közgyűlésig tölt be. Jelen volt a kalotaszegi egyházmegye újraalakulásánál is, és láthatta, a változások után hogyan alakult a kalotaszegi tájegység és az egyház sorsa.

"Ahová elhinted a magot, oda leszállnak az ég madarai" – Böjte Csaba Székelyhídon

2010. március 10., címkék: székelyhíd, böjte csaba, Határon túl, Ökumenikus imahét, ökumenikus imahét, ifjúsági misszió

Az elmúlt héten ökumenikus imahetet tartottak a székelyhídi református templomban. Pénteken este az Árpád-kori alapítású istenházában Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes tartott igei szolgálatot.

Énekelt imádság – Écsi Gyöngyi legújabb lemezéről

2010. március 08., címkék: Határon túl, écsi gyöngyi, szlovákiai reformátusok (szrke), egyházzene

Harangzúgással és a Zsoltárok könyve 90. részének 1. és 12. versével kezdődik Écsi Gyöngyi lelkész-előadóművész huszonnégy népéneket tartalmazó, Énekelt imádság című lemeze.

Előzetes a Harangszó márciusi második számából

2010. március 08., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

Miért járjak templomba? – teszi fel a kérdést a lap idei hatodik számának címoldalán Csiha Kálmán, majd így folytatja: „Földi életünk egyik legnagyobb ajándéka a család, az otthon. Van egy közös nagy családunk is, az Anyaszentegyház, a gyülekezet, és ide is jó hazaérkezni”.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.