A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalap a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászorulóknak.
A Budapest Mentőszervezet tagja lett a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőcsoportja. Önkénteseink hivatalos esküt tettek és átvették csapatzászlajukat a Polgári Védelem Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.
Márciusban ismét adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat a szíriai keresztyének megsegítésére, vasárnapi iskoláik támogatására.
Folyamatos segítségnyújtó programjai mellett az évszakokhoz kötődő igényekhez, szükségletekhez is alkalmazkodik a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ennek érdekében idén is meghirdeti tűzifa programját, mellyel közel száz mélyszegénységben élő család, valamint idős embertársunk otthonának melegét szeretné biztosítani.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány vezetősége november 28-án, a Budapesti Operettszínházban köszönte meg támogatói egész éves munkáját. Az ünnepségen az is kiderült, mely gyülekezetek részesülnek a szervezet által októberben gyűjtött adományokból.
„Fontos, hogy megtalálják a gyerekek azt, ami valójában érdekli és motiválja őket. És ha ez megvan, akkor a környezetüknek nagy felelőssége van abban, hogy megkapják a kellő támogatást céljaik eléréséhez" – mondja Nagy Ervin színész, aki kolléganőjével, Trokán Nórával közösen rendhagyó tanórát tartott november 13-án, szerdán Ózdon. A TANÁR című sorozat két főszereplője olyan 7-8. osztályos gyerekekhez látogatott el, akik részt vesznek a Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút Digitális Programjában, hogy a tanulási nehézségek leküzdéséről beszélgessenek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén új programmal bővíti adventi gyűjtőakcióit. A Szeretetdoboz elnevezésű tartós élelmiszer gyűjtés, valamint a Nyilas Misi Pakk címet viselő, cipősdobozokba csomagolt játék- és édesség gyűjtés mellett egy sokkal személyesebb ötlet is útjára indult: ötszáz rászoruló gyermek konkrét karácsonyi kívánságát válthatjuk valóra.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ebben az évben is meghirdeti Szeretetdoboz elnevezésű adventi akcióját: december 14-ig várják a tartós élelmiszer felajánlásokat. Az adventi időszakban emellett országszerte több áruházi gyűjtést is tartanak, hogy karácsonykor legalább tízezer nélkülözésben élő családnak, idősnek és betegnek tudjanak segíteni egy-egy csomaggal.
Újabb kétezer gyerekhez juthatnak el a segítő macik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány együttműködésének köszönhetően. Az október 5-én, szombaton bejelentett megállapodás keretében legyártott mackókkal nem csak a gyerekeknek szereznek boldog perceket, de a Szeretetszolgálaton keresztül a rehabilitációs foglalkoztatást is segítik.
Százezer forintos ösztöndíjban részesül a Kárpát-medence ötven tehetséges diákja a Magyar Református Szeretetszolgálatnak hála. A Nyilas Misi Ösztöndíjat tanulmányaik, versenyeik fedezésére fordíthatják. A szakmai zsűri 2019. október 31-ig várja a diákok jelentkezését.
Több kárpátaljai település és intézmény számára adott át pénzbeli és tárgyi adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) küldöttsége a nyár utolsó hétvégéjén.
A célzott adományozás kultúráját erősítené a református gyülekezetekben, intézményekben és közösségekben a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat: a Még jobb adni! projekt keretében egy weboldallal kötik össze a felmerülő igényeket és felajánlásokat, amin keresztül közvetlenül segíthetünk egymásnak.
Nyári tanszergyűjtésének eredményeként több mint félezer, nehéz körülmények között élő családot támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolatáskával és tanszerrel augusztus utolsó napjaiban.
Radírozzuk ki a különbségeket és töltsük meg együtt a rászoruló gyermekek iskolatáskáját! – elnevezéssel indított gyűjtőakciót a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Belmil táskagyártó cég. Augusztus 2. és augusztus 31. között országszerte folyamatosan bővülő helyszíneken lehet leadni a megvásárolt tanszereket a kihelyezett gyűjtődobozokba.
A pusztító nyári viharok nem kímélik hazánk északkeleti térségét. A júniusi szabolcsi viharkár után augusztus 13-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érte természeti pusztítás. A jég és a hirtelen lezúduló csapadék több településen jelentős károkat okozott, Parasznyán például több lakóház tetejét magával sodorta a leömlő víz. A Magyar Református Szeretetszolgálat a károsultak megsegítésére országos adománygyűjtést hirdet: nemcsak pénzt gyűjt a szervezet, hanem tetőfólia, cserép és pala felajánlását, valamint ácsmesterek jelentkezését is várják.
Hatalmas vihar csapott le csütörtök délután az ország keleti részére, kidőlt fákat, villanyoszlopokat, megrongált épületeket, összetört autókat, leszakított tetőket hagyva maga után. A legnagyobb pusztítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, Kisvárda környékét érte. A Magyar Református Szeretetszolgálat országos gyűjtést hirdetett, amelyhez a Tiszántúli Református Egyházkerület is csatlakozott.
Négy és fél millió forintot gyűjtött a Magyar Református Szeretetszolgálat a tűzkárt szenvedett Árvácska Anya- és Csecsemőotthon lakóinak. Ebből az összegből be tudják majd rendezni a várhatóan őszre újjáépülő intézményt. A támogatást jelképesen Juhász Márton ügyvezető igazgató adta át szerdán Steinbach József dunántúli püspöknek.
A hirtelen lezúduló csapadék miatt villámárvíz károsította több család otthonát és ingóságait a Heves megyei Nagyvisnyón. A Magyar Református Szeretetszolgálat elsődleges feladatai közé tartozik a természeti katasztrófák idején nyújtott segítség, ezért a villámárvíz hírét hallva a szervezet önkéntesei és munkatársai azonnal útnak indultak, hogy támogatni tudják a károsultakat.
Formabontó kiállítással és közösségi médiakampánnyal folytatódik a Még jobb adni elnevezésű, a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közös, a tudatos adományozást fókuszba állító országos szemléletformáló tevékenysége.
Korszerű logisztikai központot hoz létre Ebesen a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), hogy a jövőben még magasabb szintre emelhesse szociális és humanitárius szolgáltatásainak színvonalát.