„Velünk az Isten. Ő nemcsak békét hoz a világba, hanem magát a Békét, személyesen" – üzeni a kilenc éve háborús állapotok között élő Aleppóból Haroutune Selimian, testvéregyházunk, a szíriai örmény református közösség elnöke.
Hálaadó istentiszteletre gyűlt össze az aleppói Immánuel református gyülekezet múlt vasárnap: amerikai, örmény, német és magyar támogatással újjáépítették a két évvel ezelőtti bombatámadásban megsérült templomukat. Képriport az újjáépítésről és az ünnepségről.
„Meggyőződésem, hogy az oktatást semmi sem helyettesítheti. Ezzel a gyerekekbe fektetünk, és egyben az országunk jövőjébe is" – véli Harout Selimian, az örmény protestánsok elnöke, az aleppói Bétel református gyülekezet lelkésze az újjáépítésről és az aktuális kihívásokról beszél a német Pro missziói magazinnak adott interjúban, amelyben a magyar reformátusság erkölcsi és anyagi támogatását is megemlíti a napokban indult tanév kapcsán.
Feltámad-e hamvaiból Aleppó, a sivatagi főnix? Vagy ezúttal hosszú álomba merült az emberi kultúra bölcsőjének hányattatott sorsú fellegvára? Az öt éven át ostromlott, egyes részein porig rombolt szíriai nagyvárosban jártunk, nem sokkal annak felszabadulása után. A közel-keleti úti beszámoló Alappóban folytatódik.