A haiti dráma érthetően teljesen leköti a világ közvéleményének figyelmét. Ami a közeli szomszédságunkban történik, arról pedig alig tudunk valamit. Albániában a drasztikus áradások több mint százezer embert érintenek. Egyházi segélyszervezetek segítenek ott is.
Az amerikai presbiteriánus lelkész-költőnő, Carolyn Winfrey Gillette „Haitiban félelem van” címmel megírta egyházi énekét, himnuszát a földrengés áldozataiért, s a megpróbáltatást szenvedő országért. Az RVSZ minden tagegyházának ajánlja.
Ima, adakozás, gyorssegély, internetes adományozás – mindez lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok református egyháza világszolgálatán keresztül a segítségüket Haitinak, illetve a károsultaknak az adakozók, együttérzők eljuttassák.
"Haiti needs to pray. We all need to pray together. = Haitinak imádkoznia kell. Mindnyájunknak együtt kell imádkoznunk!" (Dr. Louis-Gerard Gilles, korábbi szenátor) Az egyik legnagyobb amerikai „református” egyház, a Presbiteriánus Egyház honlapján szinte azonnal, amint megérkezett a hírközlő szerveken át a tragikus hír a Haitit leromboló földrengésről, felhívást tettek közzé honlapjukon: imádságért és adakozásért. Most azt az imát adjuk közre, amit Amerika-szerte presbiteriánus, református, protestáns testvéreink a Allianz Imahét mostani alkalmain, rendkívüli istentiszteleteiken, majd vasárnaptól a keresztyén egység imahetén ismételten mondani fognak.
Szinte óránként jelentik be különféle nemzetközi egyházi szervezetek a segélynyújtás különféle formáit. Személyek és eszközök indultak a szigetországba. Az áldozatok között van a főváros katolikus érseke is. A pápa imádkozik Haiti népéért.
Mintegy 3 millió ember sérülhetett meg a Haitin kedden végigsöprő, 7-es erősségű földrengés következtében. A Magyar Református Szeretetszolgálat a tervek szerint a helyszínre utazik, hogy segítsen.
Nemzetközi egyházi összefogás: a német Kindernothilfe és a svájci HEKS azonnali gyorssegélye A Haiti szigetén bekövetkezett súlyos földrengés áldozatainak megsegítésére a német Kindernothilfe segélyszervezet 50 000 euro azonnali támogatást nyújtott. A svájci protestáns HEKS félmillió frankot juttat a károsultaknak. A 7-es erősségű földrengés letarolta a szigetet, a század földrengésének nevezik a történteket.