A napokban ülésező skót zsinat az ifjúság erőteljesebb bevonására is javaslatot tett. Testvéregyházunk honlapja rövid interjút közölt Euen Pattersonnal, a 2012. ifjúsági zsinat moderátorával.
A május 19. és 25. között rendezett skót zsinat fontos lépés a Skót Egyház megújulásában.
Itt a zsinat-idény: a május 24-én kezdődő magyarországi zsinat előtt már szombaton összeültek a Skót Egyház tagjai. Új moderátort is választottak.
David Arnott, a Skót Egyház moderátora egy éves szolgálata alatt egyházuk több testvéregyházánál, szervezeténél tett látogatást.
A keresztyének tehetnek az éghajlatváltozásról? Mit tehetnek a keresztyének az éghajlatváltozásért? Ilyen és hasonló kérdések vetődtek fel Az ég hajlata című, az Ökogyülekezeti Tanács által szervezett konferencián, melyen a Skót Egyház ökogyülekezeteivel is megismerkedhetett a közönség.
Politikai viták kereszttüzében folynak a skót függetlenségről szóló népszavazás előkészületei. Az Egyesült Királyságról való esetleges leválás a skóciai egyházakat is érintené.
„Vannak olyan területek, amelyeken mi járunk előbbre, de vannak olyanok is, amelyeken a magyar reformátusok jutottak előrébb” – mondta tíznapos látogatása tapasztalatairól David Arnott, a Skót Egyház moderátora.
A Skót Egyház zsinatának moderátora hivatalos látogatása során találkozott az Ökogyülekezeti Tanács tagjaival is. Az ökogyülekezeti kezdeményezés a két egyház együttműködésének kiemelt területe lesz a jövőben is, tovább erősítve a testvérgyülekezeti kapcsolatokat. A tanács idén januárban tartotta alakuló ülését.
A Skót Egyház delegációja látogatásának utolsó teljes napján, január 26-án a Budapesti Református Skót Misszióba látogatott, majd délután rövid beszéddel adózott Jane Haining szolgálata előtt, a mártír nevelőnő emlékére rendezett esten.
A Skót Egyház küldöttségének tagjai, David Arnott, Rosemary Arnott és Ian Alexander, a Bethesda Gyermekkórházban és a Zsinati Hivatalban töltötték első budapesti napjukat. Január 25-én találkoztak a Károli Gáspár Református Egyetem rektorával és a média képviselőivel is. A skót moderátor a Csillagpont kapcsán a fiatalok nézőpontjának fontosságát emelte ki az egyházi munkában.
David Arnott, a Skót Egyház moderátora Kárpátalján a kettős kisebbségi létben élő magyar református közösség életével ismerkedett meg. A diakóniai központban az egyház szociális szolgálatáról, a püspöki hivatalban pedig a gyülekezetek mindennapjairól, az egyház szolgálatát megnehezítő politikai helyzetről és a missziói kezdeményezésekről folyt az eszmecsere.
A Skót Egyház moderátorának látogatása Debrecenben kezdődött, ahol prédikált a Nagytemplomban, találkozott Bölcskei Gusztáv püspökkel és Vad Zsigmond esperessel, a zsinat külügyi és ökumenikus bizottságának elnökével, valamint helyi lelkészekkel beszélgetett az egyház mindennapjairól. A moderátor részt vett az ökumenikus imahét záró istentiszteletén és az azt követő fogadáson is.
Hazánkhoz való kötődéséről, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 20 éves munkájáról, az ökumenéről és a változás fontosságáról is beszélt David Arnot, a Skót Egyház moderátora a Debreceni Nagytemplomban január 22-én prédikációjában.
A Skót Egyház skót moderátora, David Arnott tíz napot tölt Magyarországon. Látogatásának elsődleges célja a két egyház közötti testvéri kapcsolatok megerősítése és az utóbbi években elindult közös kezdeményezések ösztönzése. A moderátor tíznapos programja alatt találkozik Bölcskei Gusztávval, a zsinat lelkészi elnökével, tanácskozik rektorokkal, de ellátogat Kárpátaljára is. Vasárnap, január 22-én a debreceni Nagytemplomban, január 29-én a budapesti skót gyülekezetben prédikál.
A Skót Egyház, a MRE testvéregyháza, közös adventi várakozásra hívja a keresztyén testvéreket szerte a világon. Minden nap egy-egy igeszakaszt és egy imádságot tesznek fel honlapjukra és küldenek el elektronikus úton, hogy közösen elmélkedjünk és készüljünk Jézus Krisztus születésének ünnepére, a Karácsonyra. Nyissunk ki minden nap közösen egy ablakot az adventi imanaptárban!
Nagy médiafigyelemmel kezdődött a Skót Egyház zsinati ülése május 21-én, szombaton. A tanácskozáson több mint nyolcszáz részvevő van jelen.
"Amikor látunk, hiszünk." A karácsonyi szám ezzel a megfogalmazással járja körül a testetöltés titkát.
A református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési megállapodást kötött azért, hogy a magyarországi egyházi szolgálatban „ökogyülekezet” program indulhasson be.
A Magyarországi Református Egyház küldöttsége Edinburghban találkozott a Skót Egyház képviselőivel és a kiemelkedő fontosságú egyházi munkaágak vezetőivel.
A Skót Egyház korábbi vezetője, Sheilagh M. Kesting iktatta be csütörtökön a Vörösmarty utcában a St. Colomba Church új lelkipásztorát, Aaron Stevenst.