Állítsuk vissza az élet alapfogalmainak tekintélyét!

2019. október 31., címkék: Reformáció hónapja, mátészalka, reformáció, reformáció hónapja

„A reformáció nagy tette az volt, hogy helyreállította Isten oltárát – de nemcsak a templomban, hanem az emberi szívben is" – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök a Szatmári Református Egyházmegye reformációs ünnepségén, melynek ebben az évben is Mátészalka adott otthont. Az alkalmon megkoszorúzták a település Kálvin János szobrát és átadták a Milota Nyilas István-díjat.

Falak, amelyek megszólítanak

2019. október 30., címkék: Reformáció hónapja, reformáció hónapja

Örökérvényű igazság közérthetően, ötszáz éves kincsek modern köntösben, egyiptomi múmia a református templomban, bizonyságtevő kávézó „a Dunántúl ékszerdobozában" – a pápai Pannonia Reformata Múzeumba érdemes ellátogatni – nemcsak – a reformáció ünnepén.

A reformáció meghívó életmódváltásra

2019. október 30., címkék: reformáció hónapja, Reformáció hónapja, bogárdi szabó istván, Bogárdi Szabó István

A reformátusok nem „szomjúságkielégítők" akarnak lenni, hanem egy életmódra hívják meg az embereket, az Istenben való örömre – nyilatkozta az M1 tévécsatornán Bogárdi Szabó István püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét az InfoRádió is kérdezte, nézzék meg a beszélgetésről készült videót!

Az új fejezetet nyitó reformáció

2019. október 23., címkék: steinbach józsef, reformáció hónapja, Steinbach József, ökumenikus tanács (meöt), protestáns újságírók szövetsége (prúsz), Reformáció hónapja, gulyás gergely, rát máyás-díj

A keresztyén üzenetből gyönyörűséges kultúra fakad – hangsúlyozta az idei reformációi gálaesten Steinbach József püspök. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap tartott eseményen Vitéz Ferenc író-publicista vehette át a Rát Mátyás-díjat.

Megajándékozott emberek vagyunk

2019. október 02., címkék: Steinbach József, Reformáció hónapja, reformáció hónapja, steinbach józsef

Tudunk-e bővelkedni a hitben, Isten igéjében, netán a krisztusi szeretetben? Ezekkel a kérdésekkel néztek szembe a reformáció hónapja programsorozat megnyitójának résztvevői. Az október 1-i budapesti zenés istentiszteleten Steinbach József püspök prédikált.

Több mint ötszáz

2019. október 01., címkék: reformáció hónapja, Reformáció hónapja

Októberi kampányával négy hazai, valamint egy kárpátaljai gyülekezetet támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Több, mint visszaemlékezés

2018. november 01., címkék: Reformáció hónapja, reformáció, reformáció hónapja

Ebben az évben is ökumenikus ünnepségen emlékeztek meg a reformáció kezdetéről Budapesten, a Reformációi emlékparkban.

A reménység nem szégyenít meg

2018. október 21., címkék: rát máyás-díj, reformáció hónapja, Reformáció hónapja, reformáció 500, ökumenikus tanács (meöt)

Átadták a Rát Mátyás-díjat vasárnap este az Urániában: a Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) elismerését idén Ozsváth Sándor tanár, művelődéstörténész, nyelvművelő kapta. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) reformációi gálaestjén Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: hittel, reménységgel, cselekvőképesen és cselekedni akarva lehet reménységgel tekinteni a jövőbe.

Hűséggel Isten igéjéhez

2017. október 02., címkék: reformáció hónapja, Reformáció hónapja

„Nagy ajándék együtt dicsérni az Urat, hálát adni a reformációért, Isten igéjére figyelni a jubileumi évben is" – köszöntötte Steinbach József püspök a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott hagyományos október 1-jei zenés istentisztelet résztvevőit. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke az Isten igéjéhez hűséges egyház szolgálatának jellemzőit vette sorra az Október a Reformáció hónapja rendezvénysorozat nyitó alkalmán.

Nem magánügy

2016. október 01., címkék: Reformáció hónapja, reformáció hónapja

„A beszélő Isten gyermekei nem lehetnek némák" – a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdette az igét a Kálvin téri református templomban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.