Ami a mostani generációk életéből hiányzik

2018. augusztus 07., címkék: egyházzene, ifi

A zsoltáréneklés fontosságára hívja fel a figyelmet a Szenci Molnár Albert életéről szóló színmű, amellyel a sárospataki teológia pályázatát nyerte meg Tikász Ábel budapesti teológus. A darabbal az énekeskönyv revíziójához is hozzá kíván szólni, szerinte ugyanis vissza kellene térni a zsoltárénekléshez.

Mi a fiatalok nevelésének kulcsa?

2018. augusztus 07., címkék: kolozsvári református kollégium, ábrám tibor, kató béla, tanártalálkozó, kárpát-medencei református középiskolák találkozója, Ábrám Tibor

„Isten az, akire a fiatalok rábízhatják magukat, mert a legtöbbet Ő hozhatja ki belőlük” – mondta Kató Béla erdélyi püspök a Kárpát-medencei református középiskolák huszonharmadik találkozóján. A rendezvénynek a Kolozsvári Református Kollégium adott otthont július 5–8. között: ez idő alatt több, mint kétszázan vettek részt tartalmas beszélgetéseken és programokon.

Presbitereket választanak Királyhágómelléken

2018. augusztus 07., címkék: presbiterválasztás, királyhágómelléki egyházkerület

2018 őszén tisztújítást tartanak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben: a gyülekezeteket vezető presbiterek fele kicserélődik.

Tanulhatunk a régiektől

2018. augusztus 06., címkék: interjú, szabó andrás, kitüntetések

Szabó András irodalomtörténész, egyetemi tanár idén két elismerést is átvehetett: az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Apáczai Csere János-díjat, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemtől az Év Publikációja Díjat. A Károli-egyetem professzorával Apáczairól, a wittenbergi diáktársaságról és a régi magyar irodalom folyamatosan felbukkanó forrásairól beszélgettünk.

Vigyázol magadra?

2018. augusztus 05., címkék: konfi+

„Legyen gondod önmagadra és a tanításra" – e gondolatok még fontosabbá válnak, ha valakire épp fiatalok tanítása bízatott, hiszen „ilyenkor a jövő léte vagy épp nem léte a tét" – fogalmazott Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora az idei Konfi+ konferencia augusztus 5-i nyitó istentiszteletén.

Keserédes mosolyok

2018. augusztus 04., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), banglades, képriport

„Nem lehet leírni azokat a színeket, szagokat, a mégis csillogó gyermektekinteteket. Próbáltuk ép ésszel felfogni, amit láttunk, de ezt nem lehet." 11 magyar közel két hetet töltött a világ egyik legnagyobb menekülttáborában. 11 képben mutatjuk be a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes orvoscsoportjának bangladesi útját és a Mianmarból elüldözött rohingják megrázó történetét.

Bocskai szellemében zenélni

2018. augusztus 04., címkék: kitüntetés, berkesi sándor

Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak nyújtotta át idén a Bocskai István-díjat a fejedelem nevét viselő társaság. Az ünnepséget július 22-én tartották az államférfi alapította Nagyszalonta református templomában.

Menekültek befogadására szólítanak fel a cseh reformátusok

2018. augusztus 03., címkék: cseh testvérek

Testvéregyházunk, a Cseh Testvérek Protestáns Egyháza a menekültek befogadására és szolidaritásra szólította fel a kormányt. A Zsinati Tanács alábbi nyilatkozatát európai partnereik és ökumenikus szervezetek is megosztották.

Az udvaron tartják az istentiszteleteket a leégett imaház mellett

2018. augusztus 02., címkék: tűzkár, nagydobrony

Hiába égett le a református imaház, megtartják az istentiszteleteket, a bibliaórákat és a gyerekfoglalkozásokat is Nagydobronyban. Közben az Európai Biztonsági Szervezet is vizsgálódott a településen.

Köszönet az eddigi segítségért!

2018. augusztus 01., címkék: nagydobrony

Példaértékű összefogással gyűlnek az adományok a leégett a nagydobronyi református cigány gyülekezet imaházának és óvodájának újjáépítésére. Komoly hiányt pótolt a térségben az intézmény, hiszen az ide járó gyermekeket telítettség miatt más óvodák nem tudják fogadni – ezért különösen is fontos, hogy az újjáépítés minél hamarabb megkezdődhessen.

Jelentkezz református cigány szakkollégiumokba!

2018. július 31., címkék: pótfelvételi 2018, keresztény roma szakkollégiumi hálózat, felvételi, budapesti református cigány szakkollégium, wáli istván cigány szakkollégium, cigánymisszió

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium várja azokat a fiatalokat, akik az ősztől induló képzésekben vesznek részt, vagy már megkezdték egyetemi-főiskolai tanulmányaikat.

A CEC részvétét fejezte ki görög tűzvész kapcsán

2018. július 31., címkék: természeti katasztrófák, európai egyházak konferenciája (cec)

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) levélben fordult a Görög Ortodox Egyház mellett a helyi reformátusokhoz is, részvétét fejezve ki a pusztító tűzvészben elhunyt vagy megsérült áldozatok családtagjainak.

Építeni tudnak az idegenbe szakadt magyarok

2018. július 30., címkék: ausztrália, templomépítés, diaszpóra, ausztráliai magyarok

Magyar református templom épül Ausztráliában, decemberre el is készülhet. Az Összetartozás Temploma a helyi magyar gyülekezet szerint azt üzeni a világnak: a magyarok ott is élni és építeni akarnak, és bár messze kerültek őseik földjétől, ragaszkodnak hitükhöz és magyarságukhoz. Kovács Lőrinc lelkésszel és Szegedi Ildikó gondnokkal beszélgettünk közösségükről.

Pótfelvételi Károli HTK-n

2018. július 30., címkék: pótfelvételi 2018, htk, károli gáspár református egyetem, felvételi, pótfelvételi

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a 2018. évi pótfelvételi eljárásban az alábbi szakokat hirdeti meg:

Az új esély

2018. július 30., címkék: pótfelvételi 2018, károli gáspár református egyetem, pótfelvételi

Szeptembertől közel 2500 hallgató kezdi meg tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE). A jelentkezők közül viszont nem mindenki juthatott be az általa megjelölt szakra. A pótfelvételi elsősorban nekik kínál lehetőséget a felsőoktatásba való bekerüléshez.

5+1 dolog, amit érdemes tudni a Csillagpont új koordinátoráról

2018. július 29., címkék: csillagpont, ifi

Összeállításunkban bemutatjuk Prikryl Edinát, a 2019-es Csillagpont koordinátorát. Az ifjúsági iroda új munkatársa elmondja nekünk, milyen út vezetett számára a református egyház felé.

Isten arca hívószó

2018. július 28., címkék: művészetek völgye

Teremtettségünkben sokfélék vagyunk, de egy lélek által vezetettek. Ennek megélése ajándék – vallja Szabóné László Lilla, a Művészetek völgye Református udvarában szolgálók koordinátora. A taliándörögdi templomkert kapuján belépve érintődtünk és érintettünk, keretbe illesztettük saját történetünket és végigjártuk az Istenhez vezető út igefonalát.

Tanuljunk meg figyelni egymásra!

2018. július 27., címkék: banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

„Nem okoz nehézséget adni, ajándéknak tekintem, hogy azt tehetem, amit szeretek" – Juhász Györgyi intenzív terápiás szakorvos visszatekintésével búcsúzunk Bangladestől – egy időre.

Útkeresés és vándorlás

2018. július 27., címkék: reformátusok szárszói konferenciája

Ők jönnek, mi megyünk? Bevándorlás, elvándorlás, átvándorlás – ez lesz a Reformátusok Szárszói Konferenciája idei témája augusztus 23–26. között. A migráció kérdésének több aspektusát vizsgáló találkozóról Zila Gáborral, a szervező Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány titkárságvezetőjével beszélgettünk.

Pótfelvételi a mentőöv

2018. július 26., címkék: debreceni teológia (drhe), pótfelvételi 2018

A július 25-én este nyilvánosságra hozott ponthatárok szerint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE) tanító szakon 74 diák érte el az elegendő, 282-es ponthatárt. Hitéleti képzésre összesen 39 diákot vettek fel. A legnépszerűbb nem világi szak a vallástanár, azaz a református hittanár-nevelőtanár volt idén. Aki lemaradt volna, még van esélye, ugyanis pótfelvételin keresztül jelentkezhet még tanítónak, vagy akár lelkésznek és vallástanárnak is.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió