Itt a vízhatlan Biblia – akár fürdőkádban is olvasható

2010. február 11., címkék: Nagyvilág

Vannak még meglepetések a bibliakiadásban is ugyanis a Német Bibliatársulat vízhatlan Bibliával rukkolt elő.

Kétszázezer dollár Haitinek

2010. február 10., címkék: Nagyvilág

Tovább folytatja segélyakcióját az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PCUSA), mely az első volt az USA-ban, amelyik pár nappal a haiti katasztrófa után már jelentős gyűjtésbe kezdett és a honlapján imát tett közzé Haitiért.

Folytatódik az evangélikus-ortodox párbeszéd

2010. február 10., címkék: Ökumené

Isztambulban tartózkodik az Amerikai  Lutheránus Egyház tizenkétt tagú delegációja, ahol megbeszélést folytat az ortodox világ lelki vezetőjével, I. Bartholomeosz ökumenikus pátriárkával a teológiai párbeszéd továbbviteléről.

IV. Pálhalmai Felekezetközi Találkozó – közös és hasznos évértékelés

2010. február 10., címkék: Ökumené

Hagyománnyá vált a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben, hogy évente egyszer évértékelő, feladategyeztető megbeszélésen találkoznak mindazok, akik az intézet három alegységében (Sándorháza, Bernátkút, Mélykút) lelkészi, illetve missziói tevékenységet folytatnak.

Elhunyt Ujfalussy József

2010. február 10., címkék: Hírek

Ujfalussy József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és egykori alelnöke, a Debreceni Református Kollégium hajdani tanára életének 90. évében, január 22-én elhunyt. Halálával a magyar kultúra és zenetudomány kimagasló alakja távozott.

Elhunyt Dr. Frenkl Róbert

2010. február 10., címkék: Ökumené

Dr. Frenkl Róbert, aranydiplomás orvos, az orvostudomány doktora, professor emeritus türelemmel és munkával viselt szenvedés után, életének 76. évében, 2010. február 5-én meghalt.

Az Üzenet böjti számából

2010. február 10., címkék: Határon túl

Böjtöljek vagy nem? – erre a kérdésre keresi a választ vezércikkében Farkas Vilmos. Amikor először eldöntöttem, hogy egy napra kipróbálom a böjtöt, tele voltam aggodalommal. Vajon kibírom, hiszen hozzá vagyok szokva a pontos időben való étkezéshez? Kibírtam. Jézus megkísértését is ekkor értettem meg igazán, hiszen déltájban megérkezett egy rég nem látott barátom, jött, hogy igyunk meg legalább egy kávét. De nehéz volt azt mondani: nem!  - írja a szerző az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjában.

"Taníts minket imádkozni!” - Tisztújítás a Kárpátaljai Református Egyház Presbiteri Szövetségében

2010. február 10., címkék: Határon túl

Gyurkó Miklóst választották február 6-án a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Presbiteri Szövetségének új elnökévé a szervezet soron kívüli tisztújító közgyűlésén. A beregszászi református templomban megtartott eseményre az egy évvel ezelőtt választott elnök lemondása miatt került sor.

Elhunyt Bokross Elek

2010. február 10., címkék: Gyülekezeti hírek

Megtört szívvel, de a feltámadás bizonyosságában tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagytiszteletű Bokross Eleket a Nyírmadai Református Egyházközség lelkipásztorát Urunk 62 éves korában visszahívta az élők sorából.

Kórushangverseny és kamarazenekar a Budapesti Történeti Múzeumban

2010. február 10., címkék: Hírek

Ismét kórushangverseny lesz a Budapesti Történeti Múzeumban. Ezúttal a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar lép fel február 14-én, vasárnap délután fél háromkor, vezényel Mikes Tibor kántor.

Tabulatúra – A Régizene Klub vendége Lovász Irén

2010. február 10., címkék: Hírek

„…az univerzum és magyar népköltészetünk rajta keresztül megnyilvánuló, összefonódó csodái ezek a hangok! Nagyon nagyra értékelem és hiánypótlónak tartom. A magyar kollektív tudattalan gyökereiből táplálkozó lélekgyógyítás zenei hangjait érzem kiáradni a lemezből. Ezek valódi gyógyító hangok"– vallja Dr. Konta Ildikó zeneterapeuta Lovász Irénről.

Mezőföldi üzenet – közvetíti a Magyar Rádió

2010. február 10., címkék: Háttér

Istentiszteletet sugároz a Kossuth Rádió február 14-ikén, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Fejér megyei Dégből. Imre Bálint helyi esperes-lelkész a műemlék jellegű, 18. században épített református templomból hirdeti majd Isten igéjét.

„Mercurius Veridicus” – szónokverseny középiskolásoknak

2010. február 09., címkék: Hírek

Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva, történelmünk kiemelkedő alakjaira emlékezve „Mercurius Veridicus” címmel szónokversenyt hirdet a magyarországi és a határokon túli magyar középiskolák 10-11. évfolyamos tanulói számára a Református Pedagógiai Intézet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviselőtestülete és Elnöke, valamint Ónod Község Önkormányzata.

Egy újság a magyar reformátusoknak

2010. február 09., címkék: Hírek

Kárpát-medencei református újságírók tanácskoznak Debrecenben. A keddi találkozón beszélik meg az új egységes református lap létrehozását.

"Csillaghegyi Esték" – Budapest ostromára emlékeznek

2010. február 09., címkék: Gyülekezeti hírek

„A magyar főváros elfoglalására készülő szovjet csapatok 1944 karácsonyán körülzárták Budapestet. Az ostromgyűrűben rekedt egy fiatal diákokból álló különleges alakulat, az Egyetemi rohamzászlóalj is, amelyet elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetem diákjaiból, illetve a Budapesten tanuló jog- és orvostanhallgatókból toboroztak."

Interaktív színházi előadás a Vizsolyi Biblia keletkezéséről

2010. február 09., címkék: Hírek

Idén ünnepeljük az első teljes magyar nyelvre fordított Biblia – a Vizsolyi Biblia – kinyomtatásának 420. évfordulóját. Ennek tiszteletére Vizsolyban eredeti szépségében visszaépítik az ország első, 16. századi nyomtatóműhelyét. A nyomdát március 15-ikén nyitják meg a nagyközönség számára.

„Egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve”

2010. február 09., címkék: Háttér

Csoóri Sándor nevét hallva elcsépeltnek tűnő frázisok jutnak csak a művészetkedvelő magyarok eszébe. „Élő klasszikus”, „kortárs géniusz”, „a haza mindenese” – szoktuk kissé pongyolán, de az igazságtól még mindig távol járva, a hozzá hasonló költőóriások előtt fejünket meghajtva mondani. Február 3. az író életében kerek évfordulót sejtet: 80. születésnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében a család, barátok, pályatársak, valamint a magyar közélet jeles alakjai körében ünnepelte az ország, melyért annyi mindent tett.

Egymillió forint a balsorsú freskó megóvására

2010. február 08., címkék: Hírek

Megmenthető lesz az abaújvári református templom több száz éves freskójának egy része. A templom számára a Balsorsú Műemlékek Bálján egymillió forint gyűlt össze, melyből nyolc négyzetméternyi falfestményt tudnak restaurálni. A freskórészlet Bertalan apostol vértanúságát ábrázolja.

Pályázaton nyert a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona

2010. február 08., címkék: Hírek

Megvalósul a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthona Támogató Szolgálat súlyosan sérülteket gondozó épületének akadálymentesítése. A szolgálat ugyanis a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által meghirdetett pályázaton pozitív elbírálásban részesült, így a Norvég Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő közel tizennégy millió forintos támogatásban részesül.

Ne bántsd a házasságot!

2010. február 08., címkék: Háttér

Tényleg a világon a legunalmasabb dolog boldognak lenni? A boldog pároknak valóban nincs történetük? A házasságok 62 százaléka felbomlik itthon. A Házasság Hete rendezvénysorozat szervezői ennek ellenére azt hirdetik, hogy igenis van recept, a jó házasság elérhető! Vajon hogyan gondolkodik az a 38 százalék, akik úgy döntenek, hogy hűek maradnak fogadalmukhoz és együtt élik le az életüket? Ugye senki nem hiszi, hogy az ő életük gondtalan!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió