– A közelgő országgyűlési választásokkal összefüggésben a református egyház elnöksége kiadott egy állásfoglalást, amelyben –a többi közt – azt kérik az emberektől, hogy vessék össze a politikai pártok programjait a keresztyén hitből fakadó értékekkel. Bevallom, nem sok ilyen programmal találkoztam.
– Kezdődik a választási kampány, és azt szeretnénk, ha az emberek mérlegre tennék a politikusok programjait. Vajon beszélnek-e keresztyén értékekről, vagy úgy tesznek, mintha nem is léteznének Magyarországon keresztyének? Adja mindenki arra a voksát, aki a saját értékrendjéhez legközelebb áll. A keresztyének természetesen a keresztyén értékeket képviselőkre.
– Ez nem egy burkolt felhívás, hogy szavazz a FIDESZ-KDNP-re?
– Olvassák el a felhívásunkat, és döntse el ki-ki maga, hogy erre biztattunk-e? Mások is megjegyezték már, hogy jelenleg csak a FIDESZ-kereszténydemokrata koalíció beszél keresztyén értékrendről. Erre csak azt tudom mondani, elég baj az, hogy csupán ők. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem sajátíthatja ki magának a keresztyén értékeket, viszont megtisztelő, ha közelítenek feléjük. Jó lenne, ha azt néznénk a voksaink leadásakor, melyik program segíti leginkább, hogy a keresztyén értékrend nagyobb teret kaphasson.
– Ezek szerint mégis az a jó keresztyén, aki a Fideszre szavaz?
– Ez egy ostoba kérdés! Az a jó keresztyén, aki elmegy szavazni, gyakorolja állampolgári jogait és él a demokrácia adta lehetőségeivel. Megismétlem: arra a pártra, jelöltre szavazzon mindenki, amelyik a hozzá a legközelebb eső értékrendet képviseli. De az talán mégsem „program", ha valaki megígéri, hogy biztosítani méltóztatja a vallás szabad gyakorlását. Úgy tudom, ez benne van az alkotmányban.
– Arra is biztat a református egyház vezetése, hogy ne támogassunk olyan pártprogramot, amely társadalmi békétlenséget szít. A közbeszéd azonban tele van durvasággal, gyalázkodással. Lehet egyáltalán olyanokat találni, akik mentesek ettől?
– Mindig fájlalom, ha ütik-vágják egymást a politikusok, hiszen nekik éppen a közjó érdekében kell megfogalmazniuk programjaikat. Márpedig bevert fejjel és a tisztességben meggyalázva nehéz a közjóról gondolkodni. Mindeközben tisztában vagyok vele, hogy a választási kampány egyféle harc. A francia eredetű kampány szó is haditábort, haditerületet jelent. Egy amerikai tanulmányban olvastam (melynek éppen ez a címe: A háború mint metafora), hogy a politikusok békeidőben is harci kifejezéseket használnak. Addig rendben is van, amíg ez csak retorikai dimenzió. Sajnos a XX. században demokratikus választásokon is számos olyan párt jutott hatalomra, amely nem titkolta szélsőséges nézeteit.
Állásfoglalás az áprilisi országgyűlési választások előtt
Tájékozódásra és szavazásra buzdítanak, ugyanakkor békességre és önmérsékletre kérnek mindenkit egyházunk vezetői az április 8-i választásokkal kapcsolatban.
– A pártok nem feltétlenül az értelemre, hanem az érzelemre hatnak a kampányban. Ennek egyik hatása, hogy még a higgadtabb emberek is képesek agresszív kommenteket megfogalmazni egy-egy politikai poszt alatt a közösségi médiában.
– Ezért biztatunk józanságra az állásfoglalásunkban. Fontos szem előtt tartanunk: a jó szónoklat célja az, hogy döntésre bírjon minket. Fokozott erővel bombáznak majd minket a következő hónapokban a politikusok, hogy őket válasszuk és ne a másikat. Ha csak az észérvek döntenének a politika ügyeiben, már rég világbéke lenne! Az embernek azonban nemcsak racionális megfontolásai vannak, hanem vannak érvei a szívének is.
– Lehet politikai véleményt nyilvánítani a templomban?
– Ez egy modernkori és kissé álságos kérdés, régen ehhez hasonló aggályok nem vetődtek fel, sokkal nagyobb szabadság és felelősség volt e téren. Nincs könnyű dolga a lelkipásztoroknak, mert az egyháztagok nem egyetlen pártot támogatnak, hanem sokan sokféleképpen gondolkodnak, különféle pártszimpátiákkal. Ugyanakkor a hívők nem azért jönnek templomba, hogy a politikáról hallgassanak értekezéseket, kapnak abból eleget máshol. Nem szeretnénk, ha a templomaink politikai viták terepévé válnának. Mégis fel kell tennünk a kérdést: milyen demokrácia az, ahol csak az egyháznak és a papnak nem szabad véleményt nyilvánítania, mindenki másnak, és másképpen, persze, igen.
– Mire gondol?
– Ferenc pápa súlyos véleményt fogalmazott meg az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. Ezt nem tartja senki furcsának? Németországban a közelmúltban tartott választásokon minden templomban zengett, hogy kire szavazzanak. Mégsem tudok arról, hogy „politikaikorrekt kommandók” végigverték volna a papokat a véleményükért.
– Püspök Úr! Sok igehirdetését hallgatom, és úgy veszem észre, évről évre azt a gyakorlatot követi, hogy nem beszél – még áthallás szintjén sem – politikáról, közéleti kérdésekről a templomban.
– Dehogynem beszélek. Az viszont igaz, hogy a nagy ünnepek alkalmával többször előfordult, hogy lógó orral távoztak a tévéstábok és újságírók, mert „csak” az Igét, vagyis az üzenetet hallották, és nem azt, amiért jöttek. Ezen inkább csak mosolygok. Néhányan azért ülnek be a templomba hozzánk, hátha aztán kezdhetik ütni a tam-tamot, lám, a papok politizálnak! Nekik csalódniuk kell.
– Mégis azt gondolom, sok lelkész útmutatást vár ebben a kérdésben. Mit fogalmazna meg ajánlásként számukra a választási kampány idejére?
– Egy lelkipásztor ne dugja homokba a fejét, és ne hárítson, mondván, hogy mi már a mennyország előszobájában vagyunk. A lelkész nyugodtan beszélhet a kampányról és biztathat szavazásra, de a szavaiért mindenki felelősséggel tartozik. A látszat ellenére is sokféle pártszimpátia létezik a református egyházban. Viszont senkit ne kérjen számon a lelkész azért, hogy kire adta a voksát. Legkevésbé kezdje kiprédikálni. Ne felejtsük el, hogy a politika a múlandó dolgok közé tartozik. Talán már fel sem tudjuk idézni néhány párt nevét, melyek pár éve még aktívak voltak, ma pedig már nem is léteznek. Vegyük tudomásul azt is, hogy a politikusok is emberek, korlátaikkal és esendőségeikkel együtt. S ugyan, ki hallott már tökéletes politikai programról? Ne legyünk ideológusok, egyszerűen csak felelős állampolgárok.
– A választások után egy másik téma, amiről sok szó esett az utóbbi időben. A múlt év végén többen úgy fogalmaztak, hogy a kormány megnyitotta az egyházaknak a pénzcsapot. A református egyház 89 milliárd forintot kapott. Miért és mire kapták ezt a nagy összeget?
– Ez a történet talán nem arról szól, hogy üldögélünk a parlament sarkán, hátha pottyant nekünk könyöradományt a kormány. Eleve sok gondot megoldunk saját magunk, hiszen közadakozásból is épülnek templomaink, parókiáink, saját forrásokból orvosolunk viharkárokat, segítünk intézményeket. Ráadásul a gyülekezetek önfenntartók. De ez csak az egyik része a dolognak. Évek óta folyamatosan regisztráljuk, hogy mire van a legnagyobb szükség: omladozó műemléktemplomok, 18. században épült lelkészlakások, korszerűtlen óvodák, penészes iskolák, elavult intézmények sora vár felújításra. Aztán, például, számos fűtetlen közösségi terünk, templomunk van, de változott a világ: kétszáz éve még bekecsben, bundában érkeztek az emberek a templomba, ma már lazább a ruhaviselet, muszáj fűteni a téli mínuszokban. Számos közfeladatot ellátó intézményünk és műemlékünk van, amelyeket nem győz saját erőből rekonstruálni az egyház. Talán nem szégyen a kormányzathoz fordulni támogatásért, és köszönjük, hogy gondoltak ránk.
– Hetven óvoda is épül. Miért?
– Kevés óvodánk van, ezekhez viszonyítva sok általános és középiskolánk. Hiányoznak tehát az alapok, és szeretnénk az oktatási rendszert teljessé tenni. Hála Istennek egyre több gyereket keresztelünk, sorra alakulnak a baba-mama körök, a ringatók a gyülekezetekben, a szülők pedig szeretnék, ha református óvodába járhatnának a gyerekeik. Másfél évvel ezelőtt igényfelmérésbe fogtunk, hány óvodára lenne szükség. Most hetven óvoda épülhet meg, de nagyjából a duplájára lenne igény.
– A világban gyakran előfordul civakodás, harc a pénzért. Így van ez testvérek között is az egyházban?
– A pénz mindig megoszt. Akkor is, ha van, és akkor is, amikor nincs. Remélem, azért inkább azt fogják átérezni a lelkipásztorok, a gyülekezetek és az intézményvezetők, hogy ez a mostani fejlesztés nem egy befejezett történet, hanem valaminek a kezdete. Sajnos, néhány lelkipásztor nem vette komolyan az igényfelmérést és válaszra sem méltatott, így nekik nem is juthat most a támogatásból, hiszen azt sem tudjuk, hogy szükséget szenvednek egyáltalán. Azt azonban senki ne gondolja, hogy annyi pénzt kaptunk, hogy ezentúl egymásra púpozzuk a franciakrémeseket.
– Több egyház aránytalanságot emleget a reformátusoknak juttatott támogatás miatt. Szóvá tette önnek ezt bármelyik felekezet vezetője szemtől-szemben?
– Nem tettek megjegyzést egyik találkozáson sem.
– A kormány támogatásából templomok felújítására is fordítanak pénzt, miközben folyamatosan arról lehet hallani, hogy hitéleti célra nem érkezik állami pénz. A templomépítés nem hitéleti cél?
– Nehéz ezt szétszálazni, hiszen amikor új gyülekezetet szervezünk, és ezzel párhuzamosan templomot is építünk, hogy ne egy tornateremben vagy a kultúrházban tartsuk az istentiszteletet, az építkezésre kapott segítség, nyilván, hitéleti támogatás is. Műemlék épületeknél viszont egészen más a helyzet. A műemlékvédelem sokszor olyan elképesztő dolgokra kötelez minket, amit nincs módunk teljesíteni és megfizetni, itt az államnak kell beavatkoznia. Annak, hogy márvánnyal borítanak valamit, vagy milyen zsanér kell a múzeumablakra, nem sok köze van a hitélethez, sőt, szerintem semmi.
– Közbeszerzés nem a profilja az egyháznak, és természetesen mindent a vonatkozó szabályoknak megfelelően kell majd elkölteni. Felkészült erre az egyház? Most nem fordulhat elő, hogy Józsi a gyülekezetből bevakolja a templomot.
– Szeretnék minden gyülekezetet megnyugtatni, hogy nem lesz gondjuk a beruházásokkal. Az egyházkerület és a Zsinat finanszíroz minden olyan szakértőt, jogászt, mérnököt, akik az indulástól a befejezésig részt vesznek a programok lebonyolításában, így kisebb a hibalehetőség.
– Ha jól tudom, a budahegyvidéki református templom is megújul, ami az ön gyülekezetéé. Miért van szükség rekonstrukcióra?
– Ha valaki először jön hozzánk, és a torony alatt belép a templomba, még azt hiheti, hogy eltévedt. A budahegyvidéki gyülekezet temploma eredetileg egy mulató volt. A kommunizmus első lépése annak idején a templomépítési telek elkobzása volt. Így aztán ezt az ideiglenesen megvásárolt épületet toldozgatták. A rendszerváltás után szépen megmagasították, átépítették. De kinőttük az épületet. A budahegyvidéki gyülekezetből született már két új gyülekezet is, előbb a farkasrétiek építettek imaházat, aztán a svábhegyiek templomot. Így is sokan maradtunk és érkeznek újak. A helyiségeink korszerűtlenek, levegőtlenek, lassan százéves parkettára járunk vasárnaponként. Egyszóval ezt a régi borozót is jó lenne már úgy átalakítani, hogy méltó istentiszteleti tér lehessen.
– Nem szólták meg, hogy a saját gyülekezetének is jutott az állami pénzből?
– Jó a lelkiismeretem. Húsz éve vagyok budahegyvidéki lelkipásztor, tizenöt éve püspök és sosem jelentkeztem támogatásért. De már nem akartam azok közé tartozni, akik nem jelzik a szükséget. Úgy vélem, tisztességesen kivártam a soromat.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Dimény András, MTI, Vargosz