Neked mondom, kelj fel!
– a lelkész válaszol
Postafordultával - válaszaink
Konkrétan milyen tanulási folyamatnak kell megelőznie a felnőtt korban történő megkeresztelkedést?
Az a felnőtt, aki döntött keresztény hite megvallása mellett, és elhatározta, hogy megkeresztelkedik a gyülekezet közösségében, az - a gyülekezetek saját gyakorlatától függően - egy-, két- vagy hároméves felkészítésen vesz részt, ahol komoly bibliaismereti, hitvallásismereti és egyházismereti tudásra tesz szert, és eközben a gyülekezet közösségébe is integrálódhat. Ezek a felkészítések rendszerint szeptemberben indulnak, tehát a nyár folyamán érdemes felkeresni a legközelebbi református közösséget, ahol a lelkész tájékoztatja a helyi gyülekezetben folyó felkészítésről.
Azért írok, mert rengeteg kérdésem lenne. 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg jobban a református hittel. Jelenleg 19 éves vagyok, s katolikus. Azonban 5 éve ez gyökeresen megváltozott. A szívem a református egyházhoz húz, a lelkem is. A családunkban mindenki katolikus, s csak én vagyok ilyen "szakadár". Persze nem csak erről van szó. A református elvek, a hit és az egyház közvetlensége magával ragadott.. Egy kisebb településen éle, ami a pápai egyházmegyéhez tartozik. A környékünkön Győrben van református templom, s el is járok az istentiszteletekre. Rengeteg könyvet elolvastam már a református egyházról, s mind-mind arra buzdított, hogy református legyek. Őszintén szólva a katolikus egyházban nagyon sokszor csalódtam. A kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetek hivatalosan is református? 5 éve annak vallom magam, s igyekszem keresztyén módon élni. Mi a teendőm?
Azt javasolnám, hogy keresse meg személyesen azt a lelkészt, akinek a gyülekezetébe amúgy is eljár, bizonyára örömmel fogja fogadni kérését.A református egyháznak a konfirmációval lehet teljes jogú tagja, ezt több hónapos előkészítő előzi meg, amely általában ősszel kezdődik és a következő év pünkösdjéig tart.
Az előkészítő beszélgetések alatt a lelkipásztorok bibliaismeretből és a református hitvallásaink ismeretéből készítik elő a jelentkezőket. Az előkészítő után a konfirmáló előbb a gyülekezet presbitériuma előtt ad számot tudásáról, elkötelezettségéről, majd pedig általában a pünkösdi istentisztelet keretén belül többedmagával a gyülekezet előtt is vallást tesz hitéről. Ezek után már együtt úrvacsorázhat a többi gyülekezeti taggal. A teljes jogú egyháztagsághoz az is hozzátartozik, hogy valaki a gyülekezetét, egyházát a lehetőségeihez mérten anyagilag is támogassa. Erre azért is van szükség, mert a névvel együtt befizetett adományok által lehet felvenni valakit a választók névjegyzékébe. Ők választhatják meg a gyülekezet lelkipásztorát, tisztségviselőit, illetve szintén választhatók a presbiteri tisztségre.
Röviden tehát kérem vegye fel a kapcsolatot azzal a lelkésszel, akit ismer, ő bizonyára nem utasítja el kérését, és megismerteti Önnel a konfirmáció helyi sajátságait.
Főiskolán teológiát tanulok, amit nagyon szeretek. Mostanában úgy érzem, hogy megtaláltam itt a helyem. Még gyermekkoromban vallásos voltam, hittem Istenben, aztán valahogy ez elfojtódott bennem, de az utóbbi időben megint érzem, hogy hiszek Istenben, s hogy évekig próbálta felvenni velem a lelki kapcsolatot, s most végre sikerült. Szeretnék megkeresztelkedni s azon is gondolkodom, hogy lelkészi pályára lépnék. Az lenne a kérdésem, hogy milyen előfeltétele van ennek? Lehet valaki lelkész(nő), úgy hogy férjnél van?
Örömmel hallom, hogy úgy érzi, személyes kapcsolatba került Istennel, és valóban a legfontosabb dolog, ha az ember a lelkipásztori hivatást folytatja, hogy meglegyen ez a személyes megérintettség, elhívás. Ugyanakkor az is fontos, hogy valamilyen közösséget, gyülekezetet találjon magának, ahol a hitét, kérdéseit és megtapasztalásait másokkal is megoszthatja, és együtt, egymást erősítve, kiegészítve növekedhetnek az Istennel való kapcsolatban. Mindenképpen fontos lenne, hogy személyesen keressen fel egy református gyülekezetet, beszéljen annak lelkipásztorával Istentapasztalásáról és szándékáról, hogy elhivatást érez a lelkészi pályára.
Címszavakban: ahhoz, hogy lelkész lehessen, először meg kell keresztelkednie, ami felnőtt korban a konfirmációval jár együtt. Ez általában egy ősztől pünkösdig tartó, előkészítő alkalmakon való részvételt igényel, amelynek végén előbb a gyülekezet presbitériuma, majd egy istentisztelet keretén belül az egész gyülekezet előtt tesz bizonyságot a konfirmáló az Istenbe vetett hitéről. Ezután válik az egyház teljes jogú, úrvacsorával élő tagjává. Ezután jelentkezhet valamelyik teológiára (négy református teológia van Magyarszágon: Budapesten, Debrecenben, Pápán és Sárospatakon), amelyek felvételi követelményeiről, a képzés mikéntjéről az intézmények weboldalán a legegyszerűbb tájékozódni.
Remélem nem riasztják el az előbb leírtak, s bátorítom, ha valóban úgy érzi, hogy erre a hivatásra küldetett, akkor vegye fel a kapcsolatot személyesen egy lelkésszel, aki továbbvezeti majd a felvázolt állomásokon. Férjezett asszony természetesen lehet református lelkésznő. Egyházi törvényeink szerint azonban, ha valaki már református lelkész, akkor csak református vagy evangélikus felekezetűvel köthet házasságot.
Nagy az én bánatom, lelki gyötrelmem! Nagyon megszerettem valakit, s ő is szeretett, bár nem szabadott volna. Hazudott nekem és hülyének nézetett bizonyos dolgokban, de rájöttem. Addig teljesen őszinte voltam vele, de aztán én is ugyanazt tettem vele. Nagyon megharagudott, bosszút esküdött ellenem, és végig is vitte. Nagyon sok csúfolásnak tett ki a barátai előtt is. Megaláz és nem érdekli az sem ha meghalok. Nagyon bánt a lelkiismeret, de már nem érdekelné, ha bocsánatot kérnék tőle, pedig nem is én kezdtem el bántani. Tudom, az nem mentesít a bűnöm alól, de én csak azt akartam, hogy tudja mennyire fájt nekem.
Sok fájdalmat okozott Önnek, akit szeretett, de Ön is hasonlóképpen tett, és megtapasztalta, hogy egy bűnt nem lehet egy másik bűnnel jóvá tenni. A bosszúállás egyedül Isten joga (Róma 12,19), de ez neki sem célja, inkább választja az irgalmasságot (Máté 9,13).
Ami pedig a gyötrelmeket illeti: azt tapasztaljuk, hogy a hitben mindig kapunk lehetőséget az újrakezdésre, mert Isten megerősít. Az újrakezdésben Jézus figyelmeztet: "menj, és mostantól fogva ne vétkezz!" (János 8,11).
Egy református fiatalember vagyok és egyre inkább úgy érzem, hogy szenvedélybeteg. Szeretnék szabadulni. Még tizenéves lehettem, mikor egyszer a kocsinkat takarítva egy újság foszlányaira akadtam. Édesapámról máig nem tudom elképzelni, hogy valaha is kezébe vett volna hasonlót, ő a csúnya beszédet se tűri maga körül és minket is így nevelt. Akkor kezdődhetett el valami. Amikor először igazán szerelmes lettem valakibe, nem tudtam neki sehogy se elmondani, mert már évek óta tetszett egy másik lány, hónapokig csak őrlődtem magamban. Nem tudom miért, de a szüleimmel soha sem beszéltünk szerelemről, párkapcsolatról és a mai napig sem tudom ezeket a gondokat megbeszélni velük. Az egyetemen nagyon szerelmes lettem egy másik lányba, de pechemre volt már barátja. Sajnos közben egyre erősödött a mostani problémám. A diploma alatt nagyon egyedül voltam, és elhatároztam, hogy írok régi gimnazista szerelmemnek. Annyira szerelmes voltam, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem, mikor visszautasított. Próbáltam többet olvasni a Bibliát, de nem segített, depressziós lettem. A következő nyár a nagy ürességről szólt. Szeptemberben megismerkedtem egy végtelenül bájos, aranyos lánnyal, azonnal beleszerettem. A gond csak az, hogy négy évvel idősebb nálam és sok éve van barátja, amit én nagyon tiszteletben tartok. Éppen ezért rengeteget szenvedtem, míg elmondtam neki érzéseimet, természetesen elutasított, jó alaposan el is igazított. De nem tehetek róla, mert ő mosolygott rám úgy fél évig, hogy majd elolvadtam. Már örültem neki, hogy vége, de akkor derült ki, hogy együtt fogunk dolgozni. Na én itt teljesen elveszítettem a fonalat és azóta se találom, egyre erősebben tör rám a függőség az interneten keresztül. Próbálok nagyon rendes lenni vele, segítek neki, ha csak tudok, de teljesen ki vagyok égve, ha látok egy szép virágot, már semmi se jut eszembe, és verseket is rég írtam, nem megy. Már a munkámat is veszélyezteti a depresszió és a szenvedély... Kicsit megnyugtat a tény, hogy jól döntöttem és nem tettem tönkre egy másik ember életét. Talán ebben megnyugszom. De ez a nyavalya egyre erősebben tör ki rajtam... Már nem tudom kontrollálni.
Mindenekelőtt hadd kezdjem azzal, hogy a probléma sajnos sokaké. Aki egyedül van, s régóta egyedül a saját gondjaival, gondolataival sokat szenved saját magától és másoktól is. Pedig "nem jó az embernek egyedül lenni" - mondja Isten Igéje, s ez kiderül a levélből is.
De hogyan lehet ketten, többen lenni? El kell menni templomba, közösségbe, ifibe! Életmentő lenne egy közösség, egy ifi, ahová be lehetne kapcsolódni, ahol lehet beszélgetni, közösen programokon részt venni, ahol az ember nem csak saját magával foglalkozik, hanem másokkal is.
Ahhoz, hogy működjön valakinek a református identitása, nem csak a Biblia olvasására van szükség! Négy fontos része van a keresztyén ember hitben való növekedésének: imádság, bibliaolvasás, közösség és szolgálat. Aki csak az egyiket is elhagyja, olyan, mintha kitört küllőjű kerékkel biciklizne - először csak nehéz tartania a kormányt, mert nem arra megy a kerék, amerre kellene, majd előbb-utóbb elesik a kerékpárral...
A bibliaolvasás imádság nélkül nagyon félrevezető lehet, mert az ember könnyen beleolvassa a saját gondolatait az igeversek közé. Aki ismeri a KRESZ szabályokat - még nem tud autót vezetni! De fordítva is igaz, aki tud autót vezetni, de nem tartja be a KRESZ SZABÁLYOKAT - ÉLETVESZÉLYES LEHET magára és másokra nézve is!
Azt meg kell tanulni. Nem lehet varázsütésre keresztyénné lenni, különösen nem otthon ülve egy szobában - az egy út, amelyen járni kell, másokkal közösségben.És végül - az érzések nagyon hullámzóak. Nem szabad túl nagy dolgokat várni tőlük, óránként, naponként változnak, hol fenn, hol lenn. Az igazán nagy dolgok döntésekből születnek, amikor valaki elhatározza, hogy elindul, mint a Tékozló fiú, s hazamegy (Lukács 15 fejezet végig!). Kérlek, olvasd végig és imádkozz! Mi is imádkozunk érted!
Halas lennek ha választ kaphatnék egy kérdésemre - viselhet-e nyakban keresztet egy református?
A válaszom röviden: igen. A kereszt ősi keresztyén szimbólum, amely Krisztus értünk hozott megváltó áldozatára emlékeztet, illetve a Krisztusról szóló hitvallás jelképe akkor, ha valaki tudatosan, keresztyén meggyőződésére, elköteleződésére utalva viseli. A lényeg azonban az, hogy úgy viselje, hordja, hogy az élete "a keresztről szóló beszéd" (1Kor 1:18.) legyen, és ez az ősi jelkép ne csupán a divatékszer szerepét töltse be, vagy netán valami babonás talizmánként függjön a nyakában.
Mit lehet tenni abban az esetben ha a Lelkész nem a településen lakik. A települést és annak lakosait nem ismeri és ebből igen sok tévedés származik. A presbitérium legtöbb tagjával összeveszett jövedelmezése okán, a presbiterválasztáson saját jelöltjeit úgy tartotta benn, hogy csak annyi jelöltet engedett, amennyi presbiteri hely volt. ( Ami így nem választás, hanem kijelölés.) Idős presbiterekkel veszett össze akik nem indultak újra és azóta a templomba sem járnak.
Ebben az esetben, ha a lelkész nem hajlandó a gyülekezet jogos panaszait meghallgatni és máshogy sehogyan nem lehet jobb belátásra bírni, megvan a lehetőség a felettes egyházi hatósághoz fordulni, amely jelen esetben az egyházmegyét, és annak vezetőjét, az esperest jelenti. Előtte azonban mindenképpen jó, ha még egyszer szembesítik a lelkészt panaszaikkal. Ha ezen kritikákat sorra elutasítja, akkor csak mint végső megoldást javasolnám, hogy vegyék fel az illetékes esperessel a kapcsolatot.
Néhány éve vidékről költöztem a fővárosba, így azzal a gyülekezettel, ahol felnőttem, gyakorlatilag megszűnt a rendszeres kapcsolatom. Az egyetem alatt egy kollégiumi bibliakörhöz csatlakoztam, ahonnan kiöregedtem. Bár az elmúlt években rendszeresen jártam Budapesten is templomba, azt tapasztaltam, hogy személyes kapcsolatok nélkül, a tömegben is egyedül van az ember. Nem tudtam igazán bekapcsolódni egy gyülekezet életébe. Abban szeretnék valamilyen tanácsot vagy útmutatást kérni, hogyan lehet – végülis a semmiből új emberként bekerülni és később gyökeret ereszteni egy gyülekezetben?
Azt javaslom, hogy látogasson el minél több helyre és ahol otthon érzi magát, amely közösséget, lelkészt, templomot szimpatikusnak találja, ott a vasárnapi istentisztelet után – a kézfogásnál – beszéljen személyesen is a lelkésszel, mondja el problémáját, érdeklődjön aziránt, hogy hogyan kapcsolódhat be aktívabban a gyülekezet életébe, milyen bibliaórák, kiscsoportok működnek, ahol személyesebb kapcsolatot is kialakíthat a közösséggel. Én bízom abban, hogy bármelyik lelkész kolléga örömmel veszi majd érdeklődését és tud ajánlani majd olyan lehetőséget, amely által szorosabbra fűzheti kapcsolatát a gyülekezettel és akár új lelki otthonra találhat.
A gyermek keresztelésének előfeltétele-e a szülők egyházi házasságkötése? Milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy gyermekünket megkeresztelhessük?
Ebben a kérdésben a különböző gyülekezetek gyakorlata igen eltérő, így a saját gyülekezeti gyakorlatomat írom le.
A keresztség szentség, amely az ember Istenhez tartozását, Isten szeretetébe, kegyelmébe fogadottságát fejezi ki. Úgy is megfogalmazható, hogy egy megelőlegezett bizalom Isten részéről az ember felé, amely bizalommal élhet a felnövekvő ember, ha tudatos és felelős igennel válaszol arra az "isteni igenre", amit Isten az ő életére kimondott a keresztségben. Ebből viszont az következik, hogy a keresztség nem azon múlik, hogy a szülők megfelelnek-e a formai, vagy akár a tartalmi kritériumoknak, hanem egyedül Isten feltételek nélküli szeretetén. Tehát a válaszom: igen, megkeresztelhető a gyermek akkor is, ha a szülőknek nem volt egyházi házasságkötése.
Viszont: a kereszteléskor a szülők (és keresztszülők) fogadalmat tesznek, hogy gyermeküket úgy nevelik, hogy felnőve tudatos és felelős igennel tudjon válaszolni Isten igenjére. Ehhez, hogy a szülők ilyen nevelést tudjanak biztosítani a gyermekük számára, tudatában kell legyenek annak, hogy mit is vállalnak - azaz, ők maguk is megkeresztelt emberek kell legyenek. Ha Önök (szülők) nincsenek megkeresztelve, erre lehetőségük van felnőttként is, akár gyermekükkel egy istentisztelet keretében.
A házasság (bár a római katolikusokkal szemben a protestáns felekezetekben nem szentség), de Isten előtt felvállalt és Isten által megszentelt életszövetség két ember között. Ezért ismeretlenül is arra bátorítom Önöket (szülőket), hogy gondolják át, beszéljék meg egymás között, hogy vajon a saját közös életük szempontjából, illetve gyermekük, gyermekeik felnevelkedése szempontjából nem volna-e jó döntés, ha - akár csak szűk körben is, minden "ceremónia" nélkül, de - egyházi házasságot kötnének? Ezzel azt a döntést, amit emberileg már meghoztak egymás mellett, Isten előtti, Isten áldásával kiteljesedett döntéssé tennék.
Hívő keresztény ember élhet -e a mesterséges megtermékenyítés lehetőségével, és mely formájával?
Nagyon komoly kérdés, amit feltett, mert igen mély etikai következményei lehetnek a válaszoknak! Ezért röviden annyit írhatok, hogy ez hitkérdés. Mindenkinek meg kell harcolnia, ha Isten ad gyermeket, vállalja-e, s ha nem ad, mi a célja vele?
Nem csupán az az ember lehet áldott, aki gyermeket kap, bár a gyermek – áldás. Vannak olyan bibliai üzenetek, melyek azt támasztják alá, hogy gyermek nélkül is lehet Istennek szentelt életet, áldott évtizedeket élni – akár házaspárként is.
De ha valaki eljut a mesterséges megtermékenyítés kérdéséig – mindenképpen személyesen kell ezt Isten elé vinnie. Mit akar Isten az ő életében ezzel? Hitharc ez, amelyet nem lehet kihagyni – s csak Isten előtt van jó válasz. Egész életünk Isten kezében van – minden napja, minden éve, minden történése. Az Ő tervét kell megértenünk, mert akkor leszünk boldogok. Az orvosi hivatás is Isten ajándéka, lehetnek ők Isten eszközei ebben. Nincs általános szabály, hiszen több hívő embert ismerek, akik vállalták a mesterséges megtermékenyítést, s olyat is, aki semmiképpen sem akarta, s akkor már inkább az örökbefogadást választotta.
Nem válaszolhatunk arra a kérdésre: Mit akarsz Uram az életemmel? – mert akkor túl nagynak tartanánk magunkat. Erre a kérdésre csak Isten válaszolhat.
Nem könnyű a családi és gyülekezeti helyzetben megtalálni a választ. De mindenkinek van válasz, s Isten mindenkinek tudja, hogy mit készített. Nagyon személyesen szeret bennünket, nem kell aggódnunk akarata miatt.
Két igerészt ajánlok elolvasásra: a 139. Zsoltárt és Máté 6. részét végig.
Kik tudnak még segíteni?
A Lelkész válaszol rovatunkhoz fordulók mellett azoknak is szeretnénk tanácsot nyújtani, akik úgy érzik, más típusú segítségre szorulnak. A gyülekezetekben élő, dolgozó lelkipásztorok mellett egyházunkban számos lelkigondozói szolgálat, bajba jutottak megsegítésével foglalkozó intézmény működik. Tovább>>