„Áldást viszünk, hogy áldássá legyünk és elmegyünk a világ végső határáig – de a szomszédba is" – mondta a misszióról Bogárdi Szabó István püspök pénteken a budapesti Hold utcai református templomban. A Protestáns tavasz programsorozat részeként „Református keresztyén misszió a 21. században" címmel megrendezett konferencián Balog Zoltán, a németajkú gyülekezet lelkipásztora, korábbi miniszter és Harmathy András szentendrei lelkipásztor, az előző zsinati ciklusban működött Egyházi Jövőkép Bizottság vezetője is előadást tartott.
A Protestáns Tavasz idén is várja a protestáns kultúra iránt érdeklődőket. A tizenhatodik évfolyamában lépett rendezvénysorozat keretében számos előadáson, kiállításon, zenei eseményen vehetnek részt az érdeklődők. A Budapest-Németajkú Református Egyházközség sorozatának nyitó alkalmán, virágvasárnap adták át a gyülekezet új Bach-orgonáját.
Az idei díjazott Bereczky Ildikó református lelkipásztor volt, aki a Hold utcai Németajkú Református Gyülekezet templomában vehette át a munkásságáért járó jutalmat.
Bereczky Ildikó a harkányi és a márfai református gyülekezetek lelkipásztora kapja idén a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat. Az ünnepélyes díjátadás január 23-án, szombaton 10 órakor lesz a Németajkú Református Gyülekezet templomában Budapesten, a Hold utcában.