„Lássátok meg az új tanév lehetőségeit, Isten irgalmából haladjatok az általa kijelölt cél felé" – buzdított Csomós József tiszáninneni püspök a szeptember 2-i Kárpát-medencei közös református tanévnyitón Miskolcon. Az ünnepségen református pedagógusokat is díjaztak.

Több szempontból is rendhagyó tanévnyitón vehettek részt a meghívottak és az érdeklődők augusztus 30-án, a kecskeméti református templomban. A zsinati ciklus lezárultával az összegzés és a hálaadás gondolatai voltak a meghatározóak, ugyanakkor új kezdetet is jelent az idei alkalom: immár a Kárpát-medencei és magyarországi iskolák egy, közös rendezvényen kezdhették meg a tanévet. Az ünnepség részeként idén is átadták a Makkai Sándor-díjakat, és az őszi tisztújítás miatt rendhagyó módon az Imre Sándor-díjat is.

A rimaszombati református templom adott otthont a második Kárpát-medencei református tanévnyitónak.
Miskolcon, a Kossuth utcai református templomban nyitották meg idén a Kárpát-medencei református közoktatási intézmények a tanévet. Az ünnepségen közel százötven intézmény képviseltette magát a dunántúli Csurgótól a kárpátaljai Nagyberegig, a felvidéki Rimaszombattól az erdélyi Székelyudvarhelyig.
A 450 éves Lévay Gimnázium ad otthont szombat délelőtt az Magyar Református Egyház közoktatási intézményei közös tanévnyitó ünnepségének. Az istentiszteleten Csomós József püspök hirdet igét, köszöntőt mond Bölcskei Gusztáv a Zsinat lelkészi elnöke, Szászfalvi László államtitkár, a tanévnyitó beszédet pedig a Székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója, Tőkés Zsolt tartja.