Mankó akar lenni a betegeinek

2018. július 22., címkék: banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

„Minden ember, aki itt van, sok szenvedésen ment keresztül, mégis alázattal viselik az őket ért megpróbáltatásokat és a menekülttábor körülményeit." Szőke Ildikó maga is áttelepült Romániából Magyarországra, így át tudja érezni a rohingják helyzetét. Ma a szombathelyi fogorvos mesél a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes orvoscsoportjának bangladesi küldetéséről.

Hazatértek orvosaink Bangladesből

2018. július 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), banglades

„Köszönjük az erkölcsi és anyagi támogatást, végig éreztük, hogy Magyarországról nagyon sokan segítik adományaikkal és gondolataikkal a missziót, ez erőt adott nekünk" – fogalmazott Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója a Bangladesből hazatért orvoscsoport szombati ferihegyi landolása után.

Ahol egy ölelés a legszebb fizetség

2018. július 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), banglades

Hegedüs Sabina középiskolai évei alatt ügyvédi pályára készült, azonban végül számára a plasztikai sebészi hivatás vált szerelemmé – első látásra. Ez a mai napig tartó rajongás vitte el a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvoscsoportjába, és ennek köszönhetően érkezett a kutupalongi menekülttáborba is. A küldetés résztvevőinek következő napjáról ő számol be a nekünk.

Ami nem helyettesíthető

2018. július 20., címkék: sári ferenc, banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

Sári Ferenc sajnálja, hogy kevesebb idő jut arra, hogy minden orvosa a rohingja menekülttáborban dolgozzon, de mint mondja, ez az ára annak, hogy minőségi képzést tudjanak nyújtani a helyi orvosoknak és nővéreknek, aminek a későbbiekben nagyobb hatása lesz. Ezúttal a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvocsoportjának vezetője számol be a Bangladesben töltött napokról.

A bengáli tigris hazájában

2018. július 14., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), banglades

„Ha Bangladesben képesek az emberek mosolyogva kezet fogni, akkor ennek a mi élethelyzetünkben alapvetőnek kell lennie" – a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes orvoscsoportjának második munkanapjáról Kalatovics Artúr rezidens számol be.

Tekintetek, amik átformálnak

2018. július 12., címkék: sebő gábor, banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

„Otthon olyan apróságokon tud méltatlankodni az ember, de amikor kijön ide és látja, hogy ezek a szerencsétlen emberek milyen környezetben, hogyan élik mindennapjaikat, hálát ad a Jóistennek mindazért, amije van." A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes orvoscsoportjának első Bangladesben töltött napjáról Sebő Gábor ápoló számol be.

Megérkezett az orvoscsoportunk Bangladesbe

2018. július 11., címkék: banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

„A felnőttek tekintetében látszik, hogy mennyi gyötrelmen mentek keresztül és sok a várandós nő. A gyerekek játszanak, jó kedvűek" – így írta le első benyomásait Juhász Márton a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a bangladesi Kutupalong menekülttáborban tett első látogatásukat követően.

Mint cseppek a tengerbe

2018. július 09., címkék: banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

Elindult Bangladesbe a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 11 fős önkéntes orvoscsoportja július 9-én. A tervek szerint két héten át segítenek majd az ott élő 1 millió 300 ezer rohingja menekült egészségügyi ellátásában. Hétfőn reggel a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kápolnájában kértek áldást 24 órás és 6000 kilométeres útjukra. Elkísértük őket egészen a becsekkolásig.

„Tennünk kell a jót!”

2018. július 04., címkék: banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

Túl van az utolsó felkészítő tréningen is a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvoscsoportja, mielőtt július 9-én Bangladesbe utazik, hogy a Mianmarból elmenekült rohingjáknak segítsen. A segélyszervezet ügyvezető igazgatója misszióként tekint a 6100 kilométeres útra, Juhász Márton azt mondja: ha tehetjük a jót, akkor tennünk is kell!

Nem nézhetjük tétlenül

2018. július 04., címkék: mrsz, orvoscsoport, banglades, szeretetszolgálat (mrsz)

A tervek szerint július 9-én indul kéthetes küldetésre a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tizenegy fős önkéntes orvoscsapata Bangladesbe, a világ egyik legnagyobb menekülttáborába. A misszióról Sári Ferencet, az orvoscsoport szakmai vezetőjét kérdeztük.

„Egy táskányi boldogság”

2018. június 19., címkék: tanszergyűjtés, tanévkezdés, mrsz, adománygyűjtés, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) nemrég megjelent érzékenyítő mesekönyvének egyik története egy olyan kisfiúról szól, aki orvosnak készül, azonban a család anyagi nehézségei miatt nem tudják megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Ez a helyzet sokaknál nemcsak a képzelet játéka, hanem évről-évre ismétlődő szomorú valóság. Ezért a szervezet idén is elindította a tanévkezdést támogató programját.

Fagyizáskor gondoljunk a szíriai gyerekekre!

2018. június 17., címkék: közel-keleti reformátusok, adománygyűjtés, szeretetszolgálat (mrsz)

Június végéig még támogathatjuk – akár egy fagyi árával is – a háborús körülmények között élő gyerekeket. Adományaikkal a szíriai református egyházak vasárnapi iskolai programját segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).

10 kép az önkéntesség erejéről

2018. május 28., címkék: szeretethíd, Szeretethíd, szeretetszolgálat (mrsz), képriport

Olyan, mintha csak tegnap lett volna az első Szeretethíd, pedig ezen a hétvégén már a 10. Kárpát-medencei református önkéntes napokat szervezte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. 10 fotót válogattunk össze archívumunkból, ezeken keresztül mutatjuk be a kezdeményezés egy évtizedes történetét. Nosztalgiázzon velünk!

Belénk kódolt szeretet

2018. május 26., címkék: mrsz, Szeretethíd, szeretetszolgálat (mrsz), 10. évforduló, szeretethíd

Önkéntesség, nyitottság, szeretet és önzetlen mások felé fordulás – az idén tíz éves Szeretethíd legfontosabb építőkövei. A Kárpát-medencei református önkéntes napok jubileumának alkalmából olyan közösségeket kérdeztünk az elmúlt évek tapasztalatairól és emlékezetes pillanatairól, valamint a kezdeményezés hiánypótló szerepéről, akik már a kezdetektől részesei a megmozdulásnak.

Akik számára családi program a Szeretethíd

2018. május 14., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), református szeretetszolgálat, Szeretethíd, szeretethíd, diakónia, kárpát-medencei önkéntes napok

Az idei Szeretethíd plakátján szereplő Mózes-Horváth család minden évben részt vesz a Szeretethídon – mondhatjuk, szinte már családi programmá vált ez számukra. A kilenc gyermekes család élményeiről a szülők, valamint hat nagyobbik gyermekük – István (20), Csongor (18), Endre (15), Lizinka (13), Lehel (10) és Borbolya (7) – mesélt nekünk.

A mesék erejével

2018. március 28., címkék: mrsz, mesekönyv, református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

„Akit szíve melege indít a segítségnyújtásra, az csak jót tehet” – ez nem egy közkedvelt konferencia jól hangzó szlogenje, hanem részlet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kisiskolásoknak írt érzékenyítő mesekönyvéből. A szervezet a Moha erdő történeteiben mutatja be szerteágazó tevékenységét és hívja fel a figyelmet a társadalmi összefogás erejére. 

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget segíti az MRSZ

2018. március 22., címkék: Kárpátalja, támogatás, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

2500 euró támogatást adott át kedden Budapesten Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Brenzovics Lászlónak, a szövetség elnökének. A KMKSZ ungvári székháza február 27-én pokolgépes támadás következtében égett ki.

Az „Erő” veled van!

2018. március 20., címkék: pályázat, Pályázat, ifi, mrsz, szeretetszolgálat (mrsz)

Ha szuperhős lennél, te kinek segítenél? – a Magyar Református Szeretetszolgálat videópályázatán erről a kérdésről mondhatják el véleményüket a középiskolások.

Fogyatékkal élőknek adunk munkát Harsányban

2018. március 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Átadták a Magyar Református Szeretetszolgálat rehabilitációs intézményét szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban.

Reményt adó lehetőségek

2018. március 06., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), cigánd, czibere károly

„Csak azért nem állunk itt lapátokkal a kezünkben, mert ez egy lelki értelemben vett alapkőletétel. Ez a nap válasz a nehézségekre, az eszköztelenségre és a segítségkérésekre, kiút a reménytelenségből" – fogalmazott Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) szociális fejlesztéseinek vezetője Cigándon, a Végtelen lehetőség elnevezésű kísérleti program március 6-i sajtótájékoztatóján, ahol öt hazai segélyszervezetnek a legelmaradottabb járások területi felzárkózásáért elindított projektjeit mutatták be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.