Ünnepeltek az ausztráliai magyar reformátusok

2016. november 13., címkék: áder jános, diaszpóra, ausztráliai magyarok

„A szórványban élők számára a templom az anyanyelv, a nemzeti érzés vára is, mint az egykori erődtemplomok szerte a Kárpát-medencében. Ezt érezhették az Ausztráliába érkező magyarok is, és az első bevándorlónemzedékektől kezdve minden felekezet kivette a részét a közösségépítésből" – jelentette ki Áder János köztársasági elnök november 12-én Brisbane-ben, ahol az Ausztráliai Református Egyház queenslandi egyházkerülete fennállásának 65 évéért adtak hálát.

Konferencia- és tornatermet adtak át Kömlődön

2016. november 12., címkék: steinbach józsef, balog zoltán, diakónia

Steinbach József dunántúli református püspök és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át november 11-én a kömlődi Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények konferencia- és tornatermét, amely 25 millió forintos pályázati támogatással valósult meg.

Debrecenben tanácskozott a Generális Konvent elnöksége

2016. november 12., címkék: debrecen, Debrecen, tiszántúli egyházkerület, generális konvent elnöksége (gke)

A Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület november 8-9-én a megújult Debreceni Református Kollégiumban tartotta ülését, melynek kiemelt témája a jövőre esedékes reformációi jubileumi emlékév rendezvényeinek előkészítése volt.

Lelkészeket szenteltek egyházunkban

2016. november 12., címkék: lelkészszentelés

Félszáz új lelkipásztor kezdte meg szolgálatát a Magyarországi Református Egyházban (MRE): a szeptemberi egységes lelkészképesítő vizsgán megfelelt teológusokat az előző hetekben szenteltek fel a négy egyházkerületben. Ismerjék meg őket összeállításunkból!

Átadták a Szikra-díjat

2016. november 11., címkék: ifi, zene

November 10-én került sor az első Szikra-díj átadására. A szakmai alapon odaítélt keresztény zenei díjátadó gálának a budapesti Akvárium Klub adott otthont. A díjazottak között van a Keresztkérdés zenekar is, a tavalyi Csillagpont egyik fellépője.

Egyházkerületi közgyűlést tartottak Dunamelléken

2016. november 11., címkék: dunamelléki egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

A hitoktatás kérdése váltotta ki a legpezsgőbb vitát a Dunamelléki Református Egyházkerület csütörtöki közgyűlésén. A lelkészek hozzászólásaiból kiderült: a lelkipásztorok egy része túlterhelt a sok hittanóra miatt, míg a világi hitoktatói állás az alulfinanszírozottság miatt nem túl kapós. Bogárdi Szabó István, az egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy a különböző típusú hitoktatói tevékenységeket hatalmas lehetőségnek tartja.

Elismeréseket adtak át a szociális munka napján

2016. november 11., címkék: diakónia, díjátadó

„A magyar szociális rendszerben kiváló emberek dolgoznak, ez teszi európai szinten értékessé" – mondta Balog Zoltán miniszter a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón. A Pro Caritate díjat Auerné Böröczky Erzsébet, a kömlődi Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények vezetője vehette át.

Hitünk hősei nyomában

2016. november 10., címkék: protestáns hősök, reformátusok lapja, faggyas sándor, könyvismertető

Félszáz nagyhatású magyar protestánsnak állít emléket az elmúlt fél évezredből a Protestáns hősök című portrékötet, amelyet október 28-án mutattak be a budapesti Bibliás Könyvesboltban. Faggyas Sándor újságíróval, a kiadvány szerkesztőjével beszélgettünk.

A hívő kutató AHA élménye

2016. november 10., címkék: közéleti és kulturális központ (rkkk), tudományos

Bársony István mérnök volt a vendége a Református életképek sorozat első beszélgetésének november 7-én az Adna kávézóban. Beszélgetőpartnere a mérnöki tudományokban szintén jártas Németh Balázs református lelkipásztor, a műegyetemen folyó mérnökmisszió vezetője és a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója volt. A Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány rendezvényét Zila Gábor, az alapítvány titkársági vezetője nyitotta meg.

Az MRSZ is részt vett az ukrajnai segélyszállítmány összeállításában

2016. november 10., címkék: Magyar Református Szeretetszolgálat, Kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz), magyar református szeretetszolgálat, karitatív tanács, soltész miklós, kárpátalja, mrsz

Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra. Ötvenhat tonnányi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület közleménye

2016. november 09., címkék: közlemény, tiszáninneni egyházkerület, vizsolyi biblia

Mivel egyre több megkeresés érkezik hozzánk a különböző fórumokon megjelenő, a reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolt biblianyomtatási felhívással kapcsolatban, a félreértések elkerülése végett a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Hivatala az alábbi közleményt adja ki:

Debrecen – a reformáció városa

2016. november 09., címkék: Fekete Károly, reformáció 500, tiszántúli egyházkerület, fekete károly

November 3-án, csütörtökön indult útjára Kálvin városából, Genfből az a különlegesen kialakított kamion, amely az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából, reflektorfénybe kívánja állítani a reformációban meghatározó szerepet betöltő európai városokat. Természetesen köztük Debrecent is. Az európai körút összesen 68 várost köt össze, 19 országban. A kamion elindult Genfből és 2017. május 20-án ér majd Wittenbergbe az ottani világkiállítás megnyitójára.

Ülésezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata

2016. november 07., címkék: szlovákiai református keresztyén egyház, szlovákiai reformátusok (szrke), zsinat

A Rimaszombatban tanácskozó testület kilencedik ülésszakának november 4-i negyedik ülésén többek között elfogadták az egyház gazdálkodásáról szóló törvényt, a Második Helvét Hitvallás új fordítását, valamint bemutatták a „Reformáció 500" elnevezésű programtervezetet.

Misszió mint életforma

2016. november 06., címkék: lelkésztovábbképzés, dani eszter, missziológia

A Zsinati Missziói Iroda három éven át tartó missziológiai továbbképzés-sorozatot indított lelkészek számára, melynek első alkalmán e teológiai tudományterület alapjaival, második alkalmán pedig a teológiai és missziói hermeneutikával foglalkozott a közel harminc résztvevő. A majdnem egyhetes képzéseken áhítatok, beszélgetések, közös éneklés és előadások során kerülhettek közelebb a misszió mélyebb megértéséhez. Az angol nyelvű sorozat jövő év tavaszán folytatódik, azonban a résztvevők addig is saját közösségeikben, gyülekezeteikben végzik tovább missziói szemléletű szolgálatukat. Néhányukat tapasztalataikról, a misszió és a missziológia kapcsolatáról kérdeztük.

Önvizsgálatra indít

2016. november 06., címkék: könyvbemutató, károli egyetem (kre), cigánymisszió, landauer attila, nagy attila, könyvismertető

Hiánypótló forráskiadással jelentkezett Landauer Attila kisebbségkutató. „A Kárpát-medencei cigányság és a keresztyén egyházak kapcsolatának forrásai (1567–1953)" című kötete a Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan kiadó közös sorozatában jelent meg. A kötetet október 25-én mutatták be az egyetem Buda Béla-termében.

Református kis nagy ember

2016. november 06., címkék: In memoriam, gulácsy lajos, in memoriam

Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, zsinati elnök megemlékező sorai Gulácsy Lajosról.

Elhunyt Gulácsy Lajos

2016. november 06., címkék: In memoriam, kárpátaljai egyházkerület, gulácsy lajos, in memoriam

Életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke. Temetése november 8-án közép-európai idő szerint 12 órakor lesz Munkácson.

Reformáció­ - Kortárs szemmel

2016. november 04., címkék: Pályázat, reformáció 500, pályázat

A Reformáció Emlékbizottság a Reformáció 500 éves jubileumának megünneplése alkalmából pályázatot hirdet digitális grafikai illusztrációk megalkotására.

Hatvan év után

2016. november 04., címkék:

Még ma is ott van a combjában az a golyó, amelyet 1956-ban a rádió ostrománál kapott. Együtt vitte a zászlót teológustársaival az október 23-i felvonuláson, az egyiküket később lemészárolták. Őt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Ausztriába, majd Amerikába disszidált. Magyarul, németül majd angolul tanult teológiát, mire megszerezte a lelkészi oklevelét. Később püspök is lett az Amerikai Egyesült Államokban. Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján végigjártuk a helyszíneket és az emlékezés érzelmi hullámvasútját Szűcs Zoltán református püspök emeritussal. Multimédiás riport.

Indul a Kárpát-medencei református oktatási intézmények adománygyűjtése

2016. november 04., címkék: ifi, oktatási alap, református oktatás, adománygyűjtés, generális konvent (gk)

A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.