Esély – ha egyetlen szóval kellene összefoglalni a Budapesti Református Cigány Szakkollégium jelentőségét, ez lenne az. Az intézménybe idén felvételizőket arról kérdeztük, honnan érkeztek, hogy találtak a RefoRomra és mik a terveik.
„A pozitív változások sokasága egyértelmű utalás arra, hogy jó úton halad a program” –JövőKépZés címmel tartott konferenciát a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium budapesti testvérintézményével és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel közösen.
Az önkéntesség, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyteremtése és a gyermekvédelem területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket kedden Budapesten. A kitüntetettek között volt egyházunk ráckeresztúri drogrehabilitációs központja és budapesti cigány szakkollégiumunk igazgatója is.
A Budapesti Református Cigány Szakkollégium azonnali kezdéssel gazdasági vezetőt keres.
Megnyílt a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom). A tanév eleje óta működő és október 11-én átadott intézmény roma származású és/vagy hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákok számára biztosít kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, önismereti, kulturális és szakmai programokat a fővárosban.