A presbiterek egyházközségben és Kárpát-medencében vállalt felelősségéről, a reformáció történelmi gyökereiről, valamint a protestáns történelmi modellekről is szó volt a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) 20. nemzetközi konferenciáján.
2012. január 1-én a délelőtti istentisztelet keretében tette le hivatali esküjét a foktői református gyülekezet presbitériuma.
Az elmúlt hetekben a Reformátusok Lapja presbiterek portréit felsoroltató rovatában több olyan fiatalt is bemutattunk, akik tizen-huszonévesen lettek gyülekezeteik világi elöljárói. Most az ifioldalon egy olyan kezdeményezésnek jártunk utána, ahol a fiatalokra ugyancsak sokat bíztak, de egyelőre nem a felnőttek testületébe választották meg őket, hanem ifjúsági presbitériumot hozott létre nekik a gyülekezet.
„Ez év végén lejár a legutóbb megválasztott presbiterek hatéves ciklusa, automatikusan megszűnik eddigi presbiteri megbízatásuk” – írta a Reformátusok Lapjának július 31-i számában Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben idén ismét esedékes presbitériumi tisztújításról szóló vezércikkében. Protestáns egyházunk nagy vívmánya és egyben büszke hagyománya, hogy belső közéletünket nemcsak a teológiát végzett lelkészek, esperesek és püspökök irányítják, hanem világi tisztségviselők: presbiterek, gondnokok és főgondnokok is. Összegyűjtöttük az idei presbiterválasztás bibliai, történeti és jogi hátterét, illetve bemutatjuk az idei választással kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat is.
Az Elnökségi Tanács idei első ülésén a választási folyamat elindítása mellett az új lelkészigazolványokról, a nyugat-európai református diaszpóra helyzetéről, valamint az SDG-telep üzemeltetéséről is tanácskoztak.
Dr. Veress László orvos, címzetes egyetemi tanár, a Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség gondnoka és orgonista kántora életének 79. évében elhunyt.
Presbiterhéttel kezdték meg évet a Bereg megyei gyülekezetek. Idén a személyes önvizsgálat mellett a gyülekezetépítés hogyantovábbjára irányult a figyelem.
A presbitérium még júliusban határozta el, hogy tiszteletbeli gyülekezeti tagságot adományoz a gyülekezetben szolgált megválasztott lelkészei hozzátartozóinak.
Október végén négynapos továbbképzést tart presbiterek részére az Északi-tengeri német szigeten.
2010 októberében új évfolyammal újraindul a Sárospataki Presbiteri Népfőiskola. Az Akadémia szeretettel várja presbiterek és érdeklődő gyülekezeti tagok jelentkezését.
A Királyhágómelléki Egyházkerület Presbiter Szövetsége tiszántúli presbiterek részvételével Nagyváradon tartotta kétnapos nyári konferenciáját.
A Budapest-Csillaghegyi és a Cegléd-Felszegi református gyülekezetek presbitereinek, szolgálóinak küldöttsége találkozott június 19-én a Cegléd-Felszegen. A találkozó célja, a testvéri együttléten túl, egymás szolgálatának megismerése és a tapasztalatcsere volt.
A Pozsonyi Református Egyházmegye presbitereit – a tavaly októberi Jókán megszervezett találkozó után – ismét közös együttlétre invitálja március 20-ra az alistáli gyülekezeti imaházba a két szervező: Horváth Béla egyházmegyei főjegyző és id. Vámos Béla az egyházmegyei közgyűlés tagja.