„Trianon legnegatívabb hatása az lett, hogy a magyar társadalom nagy része beletörődött abba, hogy mi nem tartozunk egy közösséghez a határon túliakkal. Nem érezzük, hogy közösséget alkotunk" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök a Confessiónak adott interjújában.
A Generális Konvent nyilatkozatot fogadott el a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulója kapcsán. A komáromi ülésen született dokumentum szerint a békediktátum igazságtalan volt, három generáció elteltével azonban együtt kell élni történelmünk e megrázó valóságával. "...meg kell tanulnunk úgy együtt élni történelmünk e megrázó valóságával, hogy az új európai rend alapjain állva a megosztottságot meghaladó és a határokon átívelő közös jövőt kell építenünk" - olvasható a nyilatkozatban.
A Szeretethíd református önkéntes nap előtt Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke az egység első évéről, a fővédnök, Csűry István püspök az esemény jelentőségéről, Pál Sándor az előkészületekről beszélt.