Tanévkezdő támogatás hatszáz diáknak

2015. augusztus 26., címkék: iskolatáska, tanévnyitó, szeretetszolgálat (mrsz)

Idén is segíti a rászoruló diákok iskolakezdését a Magyar Református Szeretetszolgálat. A határainkon innen és túl nehéz körülmények között élő családokhoz augusztus 29-től jutnak el a tanszereket tartalmazó csomagok, összesen három millió forint értékben.

A szegény, de tehetséges tanulókat támogatja az MRSZ

2015. augusztus 17., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

Kilencmillió forinttal támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a következő tanévben azokat a 10 – 18 év közötti tanulókat, akik anyagi akadályok miatt nem tudják kibontakoztatni tehetségüket. A Nyilas Misi Ösztöndíj Programra nemcsak Magyarországról, de Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről lehet pályázni.

MRSZ a Virágkarneválon

2015. augusztus 17., címkék: virágkarnevál, szeretetszolgálat (mrsz)

Idén is bekapcsolódik a debreceni virágkarneváli hét programjaiba a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei részt vesznek a biciklis felvonuláson, de gyermekeknek szóló foglalkozásokat is szerveznek, valamint várják a hátrányos helyzetű és nehéz körülmények között élő gyermekeknek felajánlott iskolatáskákat és tanszereket.

Középiskolás diákok önkénteskedtek a Szeretetszolgálatnál

2015. augusztus 14., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Lezárult a MOL Új Európa Alapítvány KÖSZ! pályázati programja keretében támogatott, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány által középiskolás diákok bevonásával Budapesten és Debrecenben megvalósított iskolai közösségi szolgálat (IKSZ).

1 euro 1 kenyér

2015. július 03., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), kárpátalja, Kárpátalja, adománygyűjtés

Napi több száz kiló friss kenyér jut el a kárpátaljaiakhoz a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és az adományozók jóvoltából.

A tehetség kincs!

2015. július 02., címkék: nyilas misi, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a 2015/2016-os tanévben újragondolva, átszervezve, kibővítve, nyílt pályázati rendszerben és független szakmai zsűriztetés segítségével indítja el Nyilas Misi Ösztöndíj Programját.

Argentin adomány Kárpátalja megsegítésére

2015. június 22., címkék: diaszpóra, Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat "1 euro - 1 kenyér" Kárpátalját segítő programfelhívására, amit a diaszpórában élő magyar közösségek számára juttatott el, megérkeztek az első adományok.

Karitatív konvoj indult Kárpátaljára

2015. június 03., címkék: mrsz, Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

Számos jótékonysági szervezet – köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat – összefogásában június 2-án értékes segélyszállítmány indult Kárpátaljára.

Szeretethíd percről percre

2015. május 29., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Szeretethíd, szeretethíd

Napsütéssel kezdődik a hetedik Szeretethíd, melyre több, mint 16 000 önkéntes regisztrált. A Kárpát-medence szerte zajló eseményeket a Szeretethíd oldalán követheti nyomon.

Megduplázódott az érdeklődés a Bő Esztendő-program iránt

2015. május 12., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Országszerte nagycsaládosok, roma közösségek, egyedülálló szülők, egyházi intézmények lakói és munkanélküliek tapasztalhatják meg a kertészkedés örömét és hasznosságát a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Bő Esztendő vetőmagprogramjának keretében, melynek első fázisa nemrég zárult le.

Jövőt terveznek Krisztussal

2015. április 15., címkék: cigánymisszió, reformátusok lapja, meleg attila, bódvaszilas, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjában résztvevő bódvaszilasi gyülekezet alkalmazottai többségében cigányok. A magyarok kezdetben bizalmatlanok voltak velük szemben, azonban látva a munkájukat, ma már elfogadják őket. S ahogy kiszámíthatóvá vált a jövőjük, a romák is nyitottabbak lettek az evangéliumra. „Működik a cigány-magyar együttműködés, de csak Krisztusban" – állítja Meleg Attila, a lelkész. Húsvét előtt az észak-magyarországi településen jártunk.

Burgonyát oszt a Szeretetszolgálat

2015. március 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés, mrsz

Hatvan tonna burgonyával segítette a rászorultakat Szendrőn, Felsőzsolcán és Biharkeresztesen a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A kiszállítás folyamatos, hamarosan újabb településekre juttatnak el adományt.

Elindult a Szeretethíd regisztrációja

2015. március 06., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Szeretethíd, mrsz, szeretethíd

Hetedik alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Idén május 29-én és 30-án kapcsolódhatnak be az önkéntes megmozdulásba a lelkes fiatalok és idősek, csoportok és egyéni jelentkezők, hogy valódi segítséget nyújtsanak a környezetük számára.

Kárpátalján besorozott katonák családjait segítjük

2015. március 04., címkék: adománygyűjtés, Kárpátalja, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

Kárpátalján az ukrán seregbe besorozottak nagy része családfenntartó férfi; távozásukkal a családjuk súlyos nélkülözésre van ítélve. Ezért nyújt nekik segítséget a Magyar Református Szeretetszolgálat: havi rendszerességgel támogatja őket tartós élelmiszerrel.

Felemelt tekintetek

2015. március 02., címkék: bódvaszilas, közfoglalkoztatás, ibrány, perkupa, szeretetszolgálat (mrsz), tiszaszentimre

„A közmunkás nem egyenlő az árokparton szotyizó, lapátot támasztó emberrel. Többségük nem unatkozni szeretne, hanem hasznos munkát végezni" – összegezték tapasztalataikat a Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjába tavaly bekapcsolódott gyülekezetek és intézmények vezetői. A közfoglalkoztatás következő ütemében – idén márciustól egy éven át – majdnem ezerkétszáz ember kap munkalehetőséget a református egyházban.

Add tovább Budapest! Add tovább Debrecen!

2015. január 26., címkék: önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Add tovább Budapest! és Add tovább Debrecen! elnevezéssel sikeresen pályázott a MOL Új Európa Alapítvány KÖSZ! pályázatán, melynek eredményeképpen megvalósulhat a Szeretetszolgálat új indíttatású szemléletformáló iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) programja.

Házhoz megy a meleg étel a téli szünetben

2014. december 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Itt a karácsony. Bezárnak az iskolai menzák. Sok családnál az ünnepek azonban sem bőséget, sem ínycsiklandó fogásokat nem hoznak, csak a nélkülözést. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ezért az idén a legrászorulóbb, éhező gyerekek karácsonyi asztalára is meleg ételt tesz. Ezért a téli szünet minden egyes napján, országszerte naponta 200 gyermeknek viszi házhoz a reggelit, a meleg ebédet és a vacsorát is.

Elkezdődött a Nyilas Misi Pakkok átadása

2014. december 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

Igalon 450 gyermeket ajándékozott meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Pakkokkal. A környékbeli települések óvodáiból és iskoláiból érkező gyerekek műsorral köszönték meg a segélyszervezet ajándékait.

Az elesettek felé fordulni

2014. december 09., címkék: advent, adománygyűjtés, szeretetszolgálat (mrsz)

Az idei adventben a gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Kisfilmjükben és segítségnyújtásukban ismert színművésszel is találkozhatunk. Pál Sándorral, az MRSZ kuratóriumának elnökével az adományozóik köszöntését követően beszélgettünk.

Ahol a fontos dolgok dőlnek el

2014. december 05., címkék: diakónia, szeretetszolgálat (mrsz)

December 4-én a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalában tartották a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adományozóinak köszöntését. A segélyszervezet minden évben megköszöni támogatói és önkéntesei nagylelkűségét.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.