Református értékek a jogban

2014. június 25., címkék: károli egyetem (kre), kálvin emlékév

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara (KRE ÁJK) Kálvin János halálának 450. évfordulójára pályázatot hirdetett Református értékek a jogban – Kálvin nyomában címmel.

Dékáni pályázat

2014. május 15., címkék: pályázat, károli egyetem (kre), Pályázat, felsőoktatás

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) pályázatot írt ki az intézmény Állam- és Jogtudományi Kara dékáni tisztségének betöltésére.

Egy(más)nap

2014. április 28., címkék: ifi, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetemen egy hétig a közösségi programoké volt a főszerep. Ennek keretében április 7-én a Hittudományi Kar Hallgatói Presbitériuma szervezett egész napos programsorozatot a diákoknak, tanároknak és az egyetemi dolgozóknak.

Mentálhigiéné szakirányú továbbképzés a Károlin

2014. április 16., címkék: károli egyetem (kre), Pályázat, pályázat

Akkreditált, 4 féléves, keresztyén értékek mentén és keresztyén lelkülettel megvalósuló, gyakorlat-orientált Mentálhigiénés segítő szakember-képzést tartanak a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, melyre a humán segítés területein dolgozó (lelkész, pedagógus, szociális munkás, orvos, ápoló, stb.), vagy e terület iránt érdeklődőket várják.

Taktikák és technikák

2014. április 01., címkék: károli egyetem (kre), kriminalisztika, konferencia

Fiatal tudományág a mintegy 120 éves kriminalisztika, ezért is fontos, hogy tanuljunk a hibáiból – hangzott el a Károli Egyetem Krimináltaktika és krimináltechnika a 21. században című konferenciáján.

Tragikus múlt, virágzó jövő

2014. március 19., címkék: holokauszt emlékév, károli egyetem (kre)

Zsidók Magyarországon a 20. és 21. században címmel, külföldi és magyar előadók részvételével szervezett konferenciát a Károli Egyetem.

SOULító – Kortárs segítők a Károlin

2014. február 13., címkék: károli egyetem (kre), ifi

A Károli Gáspár Református Egyetemen is szárnyra kaptak a Kortárs Segítők! Pszichológus, mentálhigiéné és teológia szakos hallgatók fogtak össze, hogy egyetemista társaik jobban érezzék magukat a bőrükben.

Református felvételi tájékoztató

2014. január 28., címkék: felvételi tájékoztató, debreceni teológia (drhe), felvételi, sárospataki teológia (srta), károli egyetem (kre), pápai teológia (prta)

Idén is közös felvételi tájékoztatót adott ki a négy magyarországi református felsőoktatási intézmény.

Több uniós forrás egyházi célokra

2013. november 29., címkék: állam-egyház kapcsolat, európai unió, károli egyetem (kre)

A következő hét éves európai uniós költségvetési ciklusban 300 milliárd forint juthat egyházi célokra Magyarországon. A kormánydöntést Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) fejlesztésügyi konferenciáján jelentette be.

Közlemény

2013. november 21., címkék: károli egyetem (kre), egyházfinanszírozás, állam-egyház kapcsolatok

A névtelen szerzők által, különböző blog-bejegyzésekben, és ezek alapján az Egyházfórum c. folyóirat 2013/3 számában, Jakab Attila által „Báránybőrben" c. jegyzett cikkel kapcsolatosan.

A hozzáadott érték

2013. október 30., címkék: reformátusok lapja, balla péter, konferencia, károli egyetem (kre)

„Az egyik legfontosabb jellemzője az elmúlt húsz évnek a folyamatos növekedés, a lelki-szellemi építkezés" – hangsúlyozza a Magyarországi Református Egyház Zsinata által 1993-ban alapított Károli Gáspár Református Egyetem rektora. Balla Péterrel az évforduló kapcsán beszélgettünk.

Vallásosság, individualizáció, szekularizáció

2013. október 24., címkék: népszámlálás, konferencia, károli egyetem (kre)

A magyarországi reformátusság 1880 óta tartó változásairól, a legutóbbi népszámlálás vallásosságra vonatkozó adatainak európai összefüggéseiről és a fiatalok vallásosságának alakulásáról hangzottak el előadások a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításának 20. évfordulóján tartott Confessionality and University in the Modern World – 20th Anniversary of „Károli" University (Hitvallás és egyetem a modern világban) című nemzetközi konferencia harmadik napján.

Keresztyén meggyőződés, nyitottság, nemzetközi partnerség

2013. október 22., címkék: sepsi enikó, reformátusok lapja, évforduló, konferencia, károli egyetem (kre)

„Amikor valaki húszéves lesz, kezdi megfogalmazni, ki is ő. Ez történik az egyetem életében is" – hangsúlyozza Sepsi Enikő a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) indulásának huszadik évfordulójára szervezett konferencia célját. A Bölcsészettudományi Kar dékánjával a háromnapos tanácskozás végén beszélgettünk.

Vallás és oktatás

2013. október 19., címkék: károli egyetem (kre), egyházi oktatás, konferencia

A Magyarországi Református Egyház Zsinata által 1993-ban alapított Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ez alkalomból az egyetem Confessionality and University in the Modern World (Vallás és oktatás a modernkorban) címmel rendezett konferenciát október 15. és 17. között, amelyen magyar, európai és észak-amerikai felsőoktatási intézmények professzorai vettek részt.

Inspiráló keresztyén értékek

2013. október 17., címkék: károli egyetem (kre), károli egyetem, jan peter balkenende, Jan Peter Balkenende, konferencia

„Erkölcsi iránytűre van szükségünk" – mondta Jan Peter Balkenende volt holland miniszterelnök a húsz éves fennállását ünneplő Károli Egyetem ünnepi konferenciáján, melynek a professzor kiemelt vendégelőadója volt.

Pótfelvételi a Károlira

2013. július 05., címkék: felvételi, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara pótfelvételit hirdet hittanoktató, református hittantanár-nevelő és protestáns teológus szakokra.

Egyetemi vezetők találkozója

2013. június 21., címkék: református oktatás, balla péter, hollandia, konferencia, károli egyetem (kre)

Protestáns, többségében református egyetemek vezetői gyűltek össze június 12. és 15. között a hollandiai Ede városában. A tanácskozás főként azzal a kihívással foglalkozott, miként lehet a keresztyén jelleget megőrizni – akár missziói bizonyságtétellel is vállalni – egy olyan helyzetben, amikor az egyetemek közötti verseny és az akkreditációs feladatok gyakran abba az irányba terelnék az egyházi egyetemeket, hogy csak a világi elvárásoknak feleljenek meg.

Új képzések a Károlin

2013. június 20., címkék: felvételi, református oktatás, károli egyetem (kre)

Két újabb szakirányú továbbképzést indít a 2013/2014-es tanévben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

Nikolaus Schneider a Károli-egyetem díszdoktora lett

2013. június 12., címkék: bölcskei gusztáv, balla péter, Nikolaus Schneider, károli egyetem (kre), nikolaus schneider

A Német Protestáns Egyház elnöke, Nikolaus Schneider kedden August Stahl német irodalomprofesszor és Martyn Charles Rady angol történészprofesszor társaságában vette át a Károli Gáspár Református Egyetem adományozta díszdoktori címet.

Bibliafordítások és beszélgetések

2013. április 08., címkék: konferencia, biblia revízió, bibliatársulat, károli egyetem (kre)

„Bibliaolvasás és bibliafordítások a mai Magyarországon" címmel rendezett konferenciát április 2-3-án a Károli Gáspár Református Egyetem a Hittudományi Kar, a Hermeneutikai Kutatóközpont és a Magyar Bibliatársulat szervezésében. Témája a mai magyar nyelvű bibliafordítások áttekintése, és a különböző felekezetek bibliahasználati szokásainak megismerése volt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.