„Kicsit hiányzik a Csillagpont, ezért jöttem el a Szélrózsára”

2010. július 21., címkék: evangélikus egyház, szélrózsa, Háttér, ifjúság

A történelmi Magyarország közepén, Szarvason rendezték meg immáron nyolcadik alkalommal a Szélrózsát, vagyis az Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót. A fesztiválon több mint 1800 ember fordult meg, a résztvevők 7,5 százaléka – minden tizenharmadik ember – reformátusnak vallotta magát. A rendezvény fórumbeszélgetésein igen fontos témákat veséztek ki, többek között a radikalizmust, Magyarország afganisztáni szerepvállalását és a cigányság helyzetét is.

Nemsokára kezdődik a REFISZ nyári tábora

2010. július 21., címkék: refisz, ifjúság, Hírek

A Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ) augusztus 9–15. között tartja Nyári Táborát, amelyben most összevontan jelenik meg az eddigi ifjúsági tábor, a családi tábor és az angol tábor.

Református Ifjúsági Konferencia Békésen

2010. július 15., címkék: református ifjúsági konferencia, Gyülekezeti hírek, békés, ifjúság, szabolcs-beregi egyházmegye (mre)

A Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye július 5. és 10. között Békésen Református Ifjúsági Konferenciát szervezett a gyülekezeteiből érkező 53 konfirmált ifja számára. A konferencia központi üzenete az volt, hogy a boldog és békességgel teljes élet titka az, ha az emberi lélek Istenre talál.

Kimeríthetetlen szeretet

2010. július 14., címkék: nagybörzsöny, Háttér, ifjúság

Kanyargós úton kaptat fel a buszunk az Ipoly völgyéből a Börzsöny oldalába, Nagybörzsöny falujába. Elsőként a kis faluszéli Árpád-kori templom köszönt minket a fák és magas kőfala mögül. A faluközpontig érve még három templomot számolunk meg ezen a párszáz lakosú településen. A négy istenháza közül három katolikus, egy evangélikus. Nem akadálya ez azonban annak, hogy a festői fekvésű helyen református gyülekezetek is nyári programokat szervezzenek maguknak.

Középkezdés Veled! – Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó

2010. július 14., címkék: evangélikus egyház, Ökumené, szélrózsa, ifjúság, ökumené

A Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente megrendezett ifjúsági találkozója, a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó idén július 14. és 18. között Szarvason várja a látogatókat – Középkezdés Veled! címmel.

Bibliás angol tábor Székesfehérváron

2010. július 12., címkék: székesfehérvár, Háttér, ifjúság

A Székesfehérvári Református Egyházközség a Talentum Református Általános Iskola, a Scripture Union ifjúsági misszió és a Szentírás Szövetség munkatársaival közösen egyhetes nyári foglalkozást indított július első hetében „ Angol és Biblia Napközis Tábor” elnevezéssel.

Reformátusság és deviancia?

2010. július 12., címkék: konfi+ konferencia, Háttér, ifjúság

Drogfogyasztó fiatalok, divatbolond, az individualista fogyasztói kultúrának élő, épp ezért elmagányosodó kamaszok? Ez mind a mi ajtóinkon kívül van, gondolják sokan. Orsolics Zoltán Zénó ifjúsági szakember szerint viszont ezek a kérdések a keresztyén fiatalokat is érintik – ezért is vállalt műhelyfoglalkozást a közelgő Konfi+ konferencián.

Nyári táborozási lehetőségek Felvidéken

2010. július 12., címkék: Határon túl, firesz, szlovákiai reformátusok (szrke), ifjúság

Összeállításunkban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül szervezett táborokat tekintjük át.

"Egyben sokfélék" – Országos IKE találkozó tizenegyedszer

2010. július 08., címkék: Határon túl, erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület, erdélyi egyházkerület, ifjúság

Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) idén 11. alkalommal szervezi meg az Országos IKE találkozót Algyógyon július 28. és augusztus 1. között.

Páratlan hét

2010. július 08., címkék: ifjúság, Hírek

Keresztény egyedülálló fiatalok számára szerveznek egyhetes tábort július 26. és 31. között Vajtán, a Zichy kastélyban Fűtő Róbert előadásaival, és filmklubjával.

Nyári egyházzenei rendezvények Felvidéken

2010. június 24., címkék: Határon túl, Rendezvény, ifjúság, szlovákiai reformátusok (szrke), egyházzene

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zenei Osztálya az idén nyáron is megszervezi kántorképző tanfolyamát, a gyermek- és ifjúsági kórustáborát, de ekkor rendezik meg a barsi egyházmegye kórusainak találkozóját is.

Nők és fiatalok találkoztak az Egyesülő Nagygyűlés előtt

2010. június 21., címkék: Grand Rapids, református világközösség (rev), grand rapids, ifjúság

Az Egyesülő Nagygyűlés pénteki megnyitóját megelőzően a világ minden tájáról nők és fiatalok érkeztek a Calvin College-ba, hogy megosszák ötleteiket, gondolataikat és felkészüljenek a történelmi jelentőségű eseményre.

Gyermekkori álom, felnőtt felelősség

2010. június 15., címkék: Grand Rapids, sütő zsanett, református világközösség (rev), grand rapids, ifjúság

A Grand Rapidsben születő új református világszervezet végrehajtó bizottságába Európából összesen három jelölt kerülhet be – Sütő Zsanett pótjelöltként indul.

Konfi+ a jól működő ifjúsági munkáért

2010. május 19., címkék: konferencia, berekfürdő, konfirmáció, Hírek, ifjúság

A konfirmandus korosztállyal foglalkozó konferenciára várják az érdeklődőket augusztus 22. és 25. között Berekfürdőn.

Ifjúsági evangelizációs és missziós napot szervez a FIRESZ Dunaszerdahelyen

2010. május 14., címkék: Határon túl, firesz, szlovákiai reformátusok (szrke), ifjúság

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10) - ez a vezérigéje május 29-i rendezvénynek.

Régió-ifi találkozó Bősön

2010. május 04., címkék: firesz, Gyülekezeti hírek, szlovákiai reformátusok (szrke), ifjúság

A Fiatal Reformátusok Szövetsége május 9-én, Bősön tartja következő régió-ifi találkozóját.

Egyházi kutatás az ifjúság vallásosságáról

2010. április 11., címkék: Nagyvilág, német protestáns egyház (ekd), ifjúság

Az EKD, a Német Protestáns Egyház azt kutatja, hogyan tájékozódnak a fiatalok interneten, tv-ben, lapokban és könyvekben a vallásosságról és a spiritualitásról.

Hétköznapi hősiesség hajdan és ma

2010. április 06., címkék: pályázat, Pályázat, Hírek, ifjúság

Esszéíró-pályázatot hirdet a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány középiskolás diákoknak.

Tesz-Vesz Tavasz: 900-an az önkéntes hétvégén

2010. március 24., címkék: katolikus, Ökumené, ifjúság, önkéntesség, ökumené

Az idén negyedik alkalommal megrendezett Tesz-Vesz Tavasz akcióban majdnem kétszer annyian vettek részt, mint a tavalyi évben: 25 település 57 csoportjában kilencszáz katolikus fiatal tevékenykedett a március 19–21-i hétvégén. A kezdeményezés lényege, hogy érzékennyé tegye a fiatalokat a környezetükben meglevő problémák, feladatok felfedezésére, és mozgósítsa őket azok felvállalására, megoldására.

A jelen diákszerkesztői, a jövő tollforgatói

2010. március 08., címkék: Háttér, ifjúság, reformátusok lapja, egyházi sajtó

Hasznos ötletek, jó tanácsok, ütemes előadások, közvetlen hangnem – többek között így összegezték a pénteki Diákújság Szerkesztők Konferenciáját a fiatalok. A református egyház zsinatán protestáns újságírók, tizenkét református középiskola negyven diákja, valamint az őket kísérő pedagógusok osztották meg egymással tapasztalataikat. Az már biztos, hogy lesz folytatás, hiszen nemcsak a diákok érezték úgy, még szívesen maradnának…

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.