Deklarált együttműködés a közjó érdekében

2011. július 27., címkék: bölcskei gusztáv, Háttér, csillagpont, fedor tibor, michl józsef, bóna zoltán, egyházi törvény

Az állam és az egyházak közötti viszony kérdéseit járta körül a Csillagponton tartott Papi aktuálpolitika című kerekasztal-beszélgetés, amelyen a nemrég elfogadott új egyházi törvény szolgáltatta a legkényesebb témát. A kerekasztal-beszélgetésen Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Fedor Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, valamint a találkozónak helyt adó Tata polgármestere, Michl József országgyűlési képviselő vett részt.

Lesz egyszer közös Kárpát-medencei zsinat?

2011. július 27., címkék: május 22., csillagpont, generális konvent, tata, csűry istván, reformátusok lapja, Generális Konvent, királyhágómelléki egyházkerület, huszár pál, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló

Vajon miként fogadta a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyházat az egyes országok többségi társadalma? Hogyan tovább, mi az egység következő lépése? Ezekre és még sok más kérdésre kereste a választ a Csillagpont a Krisztus a jövő! Együtt követjük őt? című kerekasztal-beszélgetése.

Ez volt a 2011-es Csillagpont

2011. július 27., címkék: tata, 2011, csillagpont

Áhítatok, előadások az érintés fontosságáról, kiscsoportos foglalkozások, rengeteg kerekasztal-beszélgetés, koncertek, előadások, na és megannyi találkozás, imádság és eső - ez mind volt az idei Csillagpont. Az ötödször megrendezett református ifjúsági találkozó honlapján folyamatosan számoltunk be rövid híradásokkal, képekkel és videókkal az eseményekről. Most megpróbáljuk összefoglalni, mi történt abban az öt napban Tatán.

A Csillagpont adománya a görög protestánsoknak

2011. július 26., címkék: csillagpont, görög prtotestáns egyház, tata, 2011

A Magyarországi Református Egyház kétévente megrendezett ifjúsági találkozójának, a Csillagpontnak záró istentiszteleti perselypénzét, mintegy 1200 eurót a nehéz helyzetbe került Görög Református Egyház megsegítésére ajánlották fel.

Nem fogadta el a kormány az államadósság-csökkentésre tett református felajánlást

2011. július 21., címkék: állam-egyház kapcsolatok, csillagpont, bölcskei gusztáv

Az MRE Elnöksége nemrég levelet kapott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, amelyben közölte, a kormányzatnak nem áll módjában elfogadnia azt, hogy a reformátusok lemondanak 200 millió forint állami támogatásról - erről Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszélt a tatai Csillagponton.

Vége a Csillagpontnak

2011. július 21., címkék: 2011, tata, csillagpont

Esős istentisztelettel fejeződött be szombat délben az idei Csillagpont. A mindennapos esőzések ellenére is több mint háromezer fiatal református látogatott el idén Tatára. Az eseményekről szövegben, képben és filmeken is tudósítottunk a Csillagpont hivatalos honlapján.

Készülj, indul a Csillagpont!

2011. július 11., címkék: csillagpont, sajtó, 2011

"Ami nélkül sem élni, sem alkotni, sem teremteni, sem befogadni, sem elfogadni nem lehet" - ez jutott eszébe Bolyki Balázsnak, a Csillagpont egyik fellépőjének a jövő héten zajló református ifjúsági fesztivál fő témájáról. Érintések - erről vallanak mások is az esemény felvezető filmjében abból az alkalomból, hogy hogy július 19-23. között Tatán 130 program, 570 önkéntes és 3000 résztvevő segít megtapasztalni: jó református fiatalnak lenni.

4 nap, 130 program, 570 önkéntes és 3000 résztvevő

2011. július 07., címkék: csillagpont, 2011

A Csillagpont nem akar versenyezni más fesztiválokkal, hanem a református fiatalok számára kíván találkozási pontul szolgálni, helyül, ahol megtapasztalható: jó református fiatalnak lenni. Az ifjúsági találkozó idén Tatán, alig néhány nap múlva, július 19-23. között zajlik majd, témája pedig ez lesz: Érintések – a lényedre tapint. 

Elindult a regisztráció a Csillagpontra

2011. május 09., címkék: 2011, csillagpont

Érintések – a lényedre tapint. Ezzel a címmel tartják július 19-23. között Tatán a Csillagpont elnevezésű református ifjúsági találkozót, amely kétévente mintegy ötszáz önkéntes munkájának köszönhetően közel háromezer fiatalt szólít meg szerte a Kárpát-medencében. A 2011. évi Csillagpontra a fesztivál honlapján lehet jelentkezni. A regisztráció során lehetőség van hátrányos helyzetű fiatalok részvételét is támogatni.

„Legyetek felkiáltójellé!”– szakmai gyakorlat és képzés

2011. május 04., címkék: Pályázat, csillagpont, pályázat

Olyan fiatal keresztyén újságírók, fotósok és filmesek jelentkezését várjuk, akik szívesen szereznének szakmai gyakorlatot és publikálnának, illetve lenne kedvük a Csillagpontról a helyszínen tudósítani.

Kárpát-medencei ifitalálkozó Debrecenben

2011. május 04., címkék: csillagpont, kárpát-medencei ifitalálkozó

Az idei Csillagpont egyik kiemelt célja, hogy erősítse a Kárpát-medencei szintű ifjúsági kapcsolatokat, ezért május 13-14-én ifi találkozót lesz Debrecenben.

Kárpát-medencei ifitalálkozó Debrecenben

2011. április 15., címkék: kárpát-medencei ifitalálkozó, Hírek, ifjúság, csillagpont

A 2011. évi Csillagpont egyik kiemelt célja, hogy erősítse a Kárpát-medencei szintű ifjúsági kapcsolatokat. Ezért májusban ifjúsági találkozót szerveznek Debrecenben.

Regisztrációs munkatársakat keresnek a Csillagpontra

2011. március 21., címkék: Hírek, csillagpont

Szeretnél minden egyes csillagpontossal személyesen találkozni? Vonzanak az izgalmas helyzetek, szeretnéd testközelből kipróbálni, milyen a rendezvényszervezés frontvonalában lenni? Ha igen, várnak a Csillagpont regisztrációs csapatába.

Csillagpont pályázat

2011. február 24., címkék: ifjúság, csillagpont, archív, archiv, Hírek

A Csillagpont kreatív csapata pályázatot hirdet református videósoknak, filmeseknek valamint grafikusoknak. A pályaművek benyújtásának határideje április 20.

Ülésezett a Missziói Bizottság

2011. február 15., címkék: cigánymisszió, csillagpont, missziói bizottság (zsinat)

A Csillagpont Református Ifjúsági találkozó előkészületeiről, a Cigánymisszió munkájáról, és a presbiterválasztás megújításának lehetőségéről is szó volt a Missziói Bizottság idei első ülésén.

Rendezők jelentkezését várják a Csillagpontra

2011. január 31., címkék: 2011, csillagpont

Szeretettel várják olyan fiatalok jelentkezését, akik szívesen látnának el rendezői szolgálatot a Csillagponton, július 19-23. között.

Kiscsoportvezetők jelentkezését várják a Csillagpontra

2011. január 16., címkék: csillagpont, ifjúság, Hírek

Ahhoz, hogy a nyári Csillagpont megvalósulhasson, száz lelkes és rátermett kiscsoportvezetőre van szükség, akik jelentkezését január 27-ig várják a szervezők.

Megint jön a Csillagpont

2010. október 05., címkék: Háttér, csillagpont, ifjúság

A református ifjúsági találkozó 2011-ben a tatai edzőtáborban lesz, a szervezők bejárták a helyszínt.

Tatán lesz a 2011-es Csillagpont

2010. szeptember 17., címkék: ifjúság, Hírek, csillagpont

A Zsinat Elnökségi Tanácsa legutóbbi ülésén többek között a jövő évi ifjúsági találkozó és a novemberi zsinati ülés előkészítésével foglalkozott.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.