Evangélikus-katolikus párbeszéd-dokumentum jelent meg

2016. január 18., címkék: reformáció 500, könyvbemutató, evangélikus-katolikus párbeszéd

A szembenállástól a közösségig címmel megjelent magyarul a reformáció 500. évfordulójára készített evangélikus-római katolikus párbeszéd-dokumentum. A szöveget a Lutheránus-Római Katolikus Egység Bizottsága 2013-ban hozta nyilvánosságra a reformáció közelgő 2017-es 500. évfordulójára és a lutheránus-katolikus dialógus 50. évfordulójára. A kötet magyar fordítását az ökumenikus imahét megnyitója előtt mutatták be január 17-én Budapesten.

Befogadottak

2015. december 07., címkék: könyvbemutató, cigánymisszió

Tizenhat cigány testvérünk mesélt arról, mit jelent számukra Isten szeretete. A református cigánymisszió interjúkötete a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg, december 8-án mutatják be.

Pápai kincsek a Magyar Tudományos Akadémián

2015. október 28., címkék: könyvbemutató, pápai teológia (prta)

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában mutatkozott be a Pápai Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye október 21-én, ahol jeles szakemberek beszéltek a dunántúli szellemi műhely kiadványairól a szakmának: könyvtárosoknak, levéltárosoknak, (irodalom)történészeknek és mindazoknak, akiket vonzanak az igényes forrásfeldolgozások, memoárok.

Leggyengébb láncszem vagy faltörő kos?

2015. február 26., címkék: kommunista diktatúra, reformátusok lapja, könyvbemutató, református oktatás

A református iskolák államosítása Magyarországon (1945–1948) címmel jelent meg Horváth Erzsébet kötete a Zsinati Levéltár gondozásában. A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője a hetven évvel ezelőtt kezdődött folyamatot tárta fel történetleíró, elemző módszerrel.

Segítség Isten üzenetének megértésében

2014. november 12., címkék: bölcskei gusztáv, buzogány dezső, institutio, bogárdi szabó istván, kálvin kiadó, kálvin jános, könyvbemutató, kálvin emlékévek

Kálvin János halálának 450. évfordulójára, a Református Egyházi Könyvtár sorozatának legújabb tagjaként ismét megjelent az Institutio. A genfi reformátor fő művét ezúttal Buzogány Dezső fordította magyarra. A könyvbemutatót november 11-én tartották a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában.

Emlékezni kell

2014. november 03., címkék: könyvbemutató, 1956-os forradalom, horváth barna, 1956

„Mitől lesz egy kétszáz éve élt vagy még ma is élő személy önéletrajza érdekes?" – tette fel magának a kérdést memoárja elején az '56 után elítélt Horváth Barna. Az azóta elhunyt borsod-gömöri esperes idén megjelent „szabálytalan" életrajzi könyvéből kiderül.

Összefogtak a protestáns cigánymissziók

2014. október 30., címkék: könyvbemutató, cigánymisszió

Közös cigánymissziós módszertani kiadványsorozatot indít öt protestáns egyház, hogy tapasztalataik megosztásával segítsék a romák felzárkózását. A Találkozások című első füzetet október 28-án mutatták be Budapesten. Az összefogásban a református, az evangélikus, a pünkösdi, a baptista és a metodista egyház cigánymissziója vesz részt.

Bátorság a csodához

2013. december 23., címkék: könyvbemutató, szeretetszolgálat (mrsz)

Mesevilágból könyv, álomból valóság, gyerekből felnőtt lesz. A debreceni gimnazista lány saját kezűleg illusztrált meseregénye egy tanárnő kitartásának köszönhetően, közösségi összefogással és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) támogatásával jelenhetett meg, hogy másoknak is reményt adjon. Kéry Anna Lilla története.

Két új könyv a Heidelbergi Kátéról

2013. október 21., címkék: heidelbergi káté, könyvbemutató

Az új kátékiadást kiegészítő szöveggyűjteményt és egy Karl Barth-tanulmányt jelentetett meg a Kálvin Kiadó.

Közel fél évezrede hirdeti Isten igéjét

2013. szeptember 29., címkék: debreceni kollégium (drk), 475, szabó magda, szabo magda, könyvbemutató

Közel fél évezrede hirdeti Isten igéjét a Debreceni Református Kollégium. Az intézmény alapításának 475. évfordulójára iskolatörténeti kiadvánnyal és hálaadó istentisztelettel emlékeztek szeptember 27-én és 28-án.

A jövőnek vágyat kell ébresztenie, nem félelmet

2013. március 07., címkék: könyvbemutató, horvátországi reformátusok

Bemutatták az Egyházak Alsó-Baranyában és Szlavóniában című kötetet március 6-án, Budapesten a Hold utcai református templomban. Lábadi Károly néprajzkutató műve a horvátországi magyarság vallási néprajzi értékeinek és egyháztörténetének hiánypótló monográfiája.

Kiss Ferenc-könyv

2013. február 01., címkék: könyvbemutató, kiss ferenc, diakónia

A százötven éve született Kiss Ferenc lelkipásztor munkássága előtt tiszteleg a Diakóniai Könyvtár első kötete. Könyvajánló a diakónia vasárnapján.

Érdeklődéstől elköteleződésig

2013. február 01., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó, debrecen-nagyerdő

Megjelent a Kálvin Kiadó első idei könyve, amelyben Püski Lajos református lelkész ír misszióról és gyülekezetépítésről.

Könyvbemutató a Mándoki Református Egyházközségben

2012. szeptember 21., címkék: könyvbemutató, tábori lelkészség, sajtos szilárd

Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze szeptember 16-án a mándoki egyházközség tagjai. A templomban bemutatták az „Emlékezetnek okáért némely dolgok feljegyeztetenek az ecclesia és helység iránt – A Mándoki Református Egyházközség históriája" című könyvet. A tanulmány szerzője Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész, a könyv megjelenését a D. Dr. Harsányi András Alapítvány és a Mándoki Református Egyházközség támogatta.

„A mű kincse, amit tartalma ad”

2012. március 25., címkék: udvaros béla, evangélium színház, könyvbemutató

Vajon mi a legérdekesebb, legmagvasabb gondolata a Téli regének, az Ahogy tetsziknek vagy a Hamletnek? Többek között ebből kaphattak ízelítőt az érdeklők, aki ellátogattak Udvaros Béla könyvének, a Shakespeare-breviárium bemutatójára március 22-én a Duna Palotába.

A Kálvin Kiadó legújabb kötete: Kommentár Péter második leveléhez és Júdás leveléhez

2012. február 23., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó

A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Péter második levelének és Júdás levelének magyarázata. A könyv szerzője, Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára nyugalmazott egyetemi tanár (DRHE) két ritkábban kommentált újszövetségi levél magyarázatára vállalkozott.

Beszéljünk az istentiszteletről!

2012. február 21., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó

Előadást és könyvvásárt szervez a Kálvin Kiadó a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 2012. február 29-én 17 órától.

Ifjúsági regény a Kálvin Kiadótól - Egy focista naplójából

2012. február 17., címkék: könyvbemutató, kálvin kiadó, ifjúság

Megjelent a Kálvin kiadó új könyve, Egy focista naplójából címmel. Kármán Tibor ifjúsági regénye nem csak fiúknak szól. Dinyó és barátai szeretnek focizni. Egy nap egy lelkész érkezik a faluba, és ez sok mindent megváltoztat a fiúk életében. Naplóformában fociról, barátságról, emberi értékekről, Istenről.

Könyvbemutató a Károli Gáspár Református Egyetemen

2012. február 10., címkék: könyvbemutató, károli egyetem (kre)

Február 15-én, 16 órától a Károli Gáspár Református Egyetemen bemutatják a Károli Könyvek sorozatot és a Károli jegyzeteket. Az alkalmat a  Károli Gáspár Református Egyetem, a L’Harmattan Kiadó és a Patrocínium Kiadó szervezi közösen.

Új könyvek a Harmat kiadótól

2012. január 31., címkék: könyvbemutató, házasság, harmat kiadó

  A Harmat Kiadó három újdonsággal jelentkezik februárban. Két új Gary Chapman könyvet vehet kezébe az olvasó, valamint egy pszichológusokból és lelkigondozókból álló szerzőcsoport legújabb művét.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.