Az egyértelműség ünnepe

2014. június 08., címkék: pünkösd, ökumenikus tanács (meöt), pünkösd 2014, ifi

„A legszebb nap az életemben: a halál győzött, én szabad lettem." Ez a mondat köszöntötte a Lágymányosi Ökumenikus Központba (LÖK) érkezőket június 6-án. A pünkösdi ökumenikus zenés vigíliára több együttes és dicsőítő zenekar érkezett különböző felekezetekből, különböző stílust képviselve, hogy a zenén keresztül együtt magasztalják Istent.

Van egy álmom

2014. június 02., címkék: ifi, 2014, ökumenikus diákfilmszemle

Május 31-én megtartották a III. Ökumenikus Diákfilmszemlét. A Sapientia Szerzetesi Főiskola nagyterme látta vendégül az ország különböző pontjairól érkezett diákokat, akik a Van egy álmom, vagy más, szabadon választott témában adtak be versenyfilmeket.

Újra Konfi + konferencia

2014. május 14., címkék: konfi+, ifi

„Hogyan szólítsuk meg a fiatal felnőtteket, azaz a 18-30 éves korosztályt? Ha szolgálatod során Te is foglalkozol a fiatal felnőtt korosztállyal, akkor itt a helyed!" – ígérik a Konfi + szervezői.

Az égő csipkebokortól az istenképű ifjúságig

2014. május 13., címkék: ifi

Mezőtúr, Szeged, Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely után Miskolcra érkezett a „Vagyok, aki vagyok" című kiállítás. Az interaktív, önismereti tárlatot a Miskolci Egyetem díszaulájában nyitották meg a történelmi egyházak képviselői, a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség munkatársai és az ötletgazdák jelenlétében, május 6-án.

MERIT- Magyaralmás

2014. május 12., címkék: ifi

A Legutóbbi Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozónak, melynek témája a közösség volt, a Magyaralmási Gyülekezet adott otthont.

Kivennék a részüket a misszióból

2014. május 08., címkék: zsinati ifjúsági fórum, zsif 2014, ejb, xiii. ciklus 14. ülés, ifi

A Zsinati Ifjúsági Fórum (ZSIF) idei tanácskozásán az egyházi jövőképről gondolkodtak közösen a református fiatalok. A ZSIF nyilatkozatával a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata is foglalkozott.

Londoni élmények

2014. április 28., címkék: london, szegedi egyetemi gyülekezet, ifi

Londonban jártak tanulmányúton a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet tagjai. Beszámoló.

Egy(más)nap

2014. április 28., címkék: ifi, károli egyetem (kre)

A Károli Gáspár Református Egyetemen egy hétig a közösségi programoké volt a főszerep. Ennek keretében április 7-én a Hittudományi Kar Hallgatói Presbitériuma szervezett egész napos programsorozatot a diákoknak, tanároknak és az egyetemi dolgozóknak.

Beépített keresztények

2014. április 16., címkék: ifi

Hogy viszonyulnak a keresztény ifjúsági közösségek az utcáról betévedőkhöz? Ezt tesztelte a gödöllői keresztény videós csapat.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

2014. április 15., címkék: ifi, Szeretethíd, interjú, bagdy emőke, szeretethíd

Bagdy Emőke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett klinikai szakpszichológusa és Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök vállalta a 2014-es Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok fővédnöki tisztségét. Ezen apropóból ezúttal a pszichológiatudomány elismert szaktekintélyével beszélgettünk.

A fiatalok látják az egyház jövőjét

2014. április 09., címkék: ifi, ejb, zsif, zsinati ifjúsági fórum, reformátusok lapja, zsif 2014

Harmadik alkalommal töltötték meg az ország minden részéből érkező, 16–23 éves fiatalok a zsinati székház üléstermét, hogy ez alkalommal az ifjúsági misszió jövőképéről tanácskozzanak az április 4–5. között megtartott Zsinati Ifjúsági Fórumon (ZSIF).

Tizenöt éves a FIKE

2014. április 08., címkék: ifi

A következő napokban ünnepli újraalakulásának 15. évfordulóját a Kolozsvári FIKE. Ebből az alkalomból egy rendezvénysorozatra kerül sor Kolozsváron.

Országos döntőbe jutottak a Pataki Refi leány tornászai

2014. március 31., címkék: ifi

A Diákolimpia versenyek országos megmérettetést tesznek lehetővé sportáganként a nevezett csapatok számára. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája tanulói szeptembertől tornaedzéseken vehetnek részt.

Kolozsvárra költözik a “Vagyok, aki vagyok”

2014. március 31., címkék: ifi

Kolozsváron tekinthetik meg az érdeklődők a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet interaktív kiállítását március 30-április 12-ig, 9 és 17 óra között a Sapientia EMTE Studiótermében (Kolozsvár, Tordai út 4. szám). Az ünnepélyes megnyitót vasárnap, március 30-án 17 órától tartják a Sapientia EMTE Aulájában. A kiállítást Püski Dániel debreceni egyetemi lelkész nyitja meg.

Legyen szavad, helyed, tered!

2014. március 29., címkék: tisztás, ifi

Elfogadásra, közösségre, biztonságra van leginkább szükségük a fiataloknak, olyan helyre, ahol levethetik álarcaikat, és önmaguk lehetnek - állítják a Tisztás Közösségi Hely munkatársai. A Tisztáson azokat a fiatalokat várják, akik szívesen betérnek suli után beszélgetni, szórakozni, játszani egy olyan helyre, ahol valóban otthon érezhetik magukat.

Nem egyszerű

2014. március 18., címkék: ifi, gekib

A kárpátaljai Balazsér helyett Mályiban ültek össze a Kárpát-medencei ifjúsági munkával foglalatoskodók február 24. és 26. között. Volt, akihez későn ért el a helyszínváltozásról szóló információ, de ez is áldássá vált: a bátorságról szolgált két királyhágómelléki lelkész Kárpátalján, és a miskolci REFIT-re is átjutottak.

SDG bibliaismereti verseny volt Sárospatakon

2014. március 11., címkék: ifi, soli deo gloria diákmozgalom

Ebben az évben a Példabeszédek könyvét ismerték meg mélyebben s dolgozták fel azok a diákok, akik részt vettek az SDG Református Diákmozgalom által szervezett és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában február 28. és március 1. között megrendezett bibliaismereti versenyen.

Felvételi a Sárospataki Teológiai Akadémián

2014. március 07., címkék: sárospataki teológia (srta), felvételi, ifi

Videóval népszerűsítik iskolájukat a sárospataki diákok és tanárok.

Ismét Mályiban találkoztak a GeKIB tagjai

2014. március 05., címkék: gekib, ifi

Mályiban találkozott a Kárpát-medencei egyházkerületi ifjúsági referenseket és az ifjúsági szervezetek vezetőit tömörítő Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) február 24-26. között. A résztvevők beszámoltak munkáikról, egyeztettek az idei programokról és beszélgettek a fiatalok megszólításának lehetőségeiről, eszközeiről.

SOULító – Kortárs segítők a Károlin

2014. február 13., címkék: károli egyetem (kre), ifi

A Károli Gáspár Református Egyetemen is szárnyra kaptak a Kortárs Segítők! Pszichológus, mentálhigiéné és teológia szakos hallgatók fogtak össze, hogy egyetemista társaik jobban érezzék magukat a bőrükben.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.