Az óvodák és a bölcsődék működtetésével kapcsolatban a magyar kormány a döntést a fenntartókhoz delegálta, így azok helyben, a helyi adottságokat figyelembe véve születnek meg – jelentették be az operatív törzs március 14-i, szombati ülése után.
A református oktatásról beszélve elsőre mindenkinek a nagyhírű református kollégiumok, aztán az ötvenes évek előtti református iskolahálózat jut az eszébe – sokan vannak még gyülekezeteinkben, akik ilyen iskolába jártak gyerekként, amire nagyon kedves emlékként tekintenek vissza. De vajon hogyan működik a református szakképzés? Erre voltunk kíváncsiak, amikor az egyik szeptemberi péntek reggelén beléptünk a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ kapuján.
Idén is gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére. A református iskolák diákjai által gyűjtött adományokat többek között óvodák és iskolák indítására, fenntartására, valamint bibliák ajándékozására fordítják.
„A tanárok felelőssége az adott tantárgyat úgy átadni, hogy azzal Isten üzenetét közvetítsék a tanórán" – fogalmazott Steinbach József dunántúli püspök a református oktatási intézmények közös tanévnyitóján. A székesfehérvári ünnepségen nem a szószékről hirdetett evangélium volt az egyetlen örömhír: szombaton adták át a Makkai Sándorról elnevezett pedagógusdíjat és több iskolakezdési támogatást is, valamint köszöntötték a négy új, most induló református köznevelési intézményt.
Nemzeti nevelés az óvodákban, digitális tananyagok az iskolákban – ezek a címszavai a most induló 2018/19-es tanévnek a református intézményekben. Az új iskolákkal együtt már százhetvenkét településen van református oktatási intézmény. A részletekről Papp Kornéllal, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodájának vezetőjével beszélgettünk.
„Hozzon az Úr kegyelme iskola- és templompadba tudást és életet, azokból is az igazit." Berze János gondolatai a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitója kapcsán.
Szinte minden diáknak (és tanárnak) a nyári vakáció a tanév leginkább várt időszaka. Mielőtt a tanévzáró ünnepségek után bezáródnának az iskolaajtók, tekintsünk vissza a most befejeződő tanévre, próbáljuk felmérni református iskolarendszerünk eredményeit, örömeit és gondjait!
Magyar református óvoda indulhat Szabadkán, új iskola épülhet a partiumi Zilahon és új sportpályája lehet a kárpátaljai Nagybereg református Líceumának – ezeket a fejlesztéseket részben a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap támogatásából valósíthatják meg az intézmények. Mindehhez református diákok és tanárok 17 millió forint támogatást gyűjtöttek. A részletekről Ábrám Tiborral, az alap referensével, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnokával beszélgettünk.
„A felújítás az egyházkerület, a kormány és a kaposvári önkormányzat nyitottságának, összefogásának, valamint a helyi gyülekezet erőn felüli munkájának eredménye" – hangsúlyozta Steinbach József, dunántúli püspök a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pénteki átadásán.
Ismét gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére. A református iskolák diákjai által gyűjtött adományokat többek között óvodák és iskolák indítására, fenntartására, valamint Bibliák ajándékozására fordítják.
Hálaadó ünnepséget szerveztek Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvaráért szeptember 10-én. Az ünnepség a Belvárosi Református Egyházközség templomában kezdődött, ahol Kató Béla püspök hirdette az igét, majd a kollégium udvarán leleplezték Bethlen János, Gönczi Lajos és Baczkamadarasi Kis Gergely szobrát.
Volt, aki azt mondta: nyolcvan százalékig biztos benne, hogy nem lesz református iskola a kispesti Ady Endre Általános Iskolából. A tanárok és a szülők nyolcvan százaléka viszont úgy gondolta, szeretnék, ha egyházi fenntartóhoz kerülne az iskola. Így szeptemberben már református iskolába csöngettek be. Már most több a hittanos gyermekek aránya az első évfolyamban, mint korábban. Az iskola célja sokrétű: szeretnék a gyülekezetüket erősíteni, és azt is szem előtt tartják, hogy az iskolába járó diákok közül kerülhetnek ki a jövő lelkészei, presbiterei is.
Félő, hogy a döntés a kárpátaljai fiatalok tömeges eltűnéséhez vezet szülőföldjükről rövid időn belül.
Több mint százhetven református iskolában és óvodában kezdődik meg a 2017/18-as tanév. A diákok nagy része már ingyen kapja a tankönyvet, de lehet, hogy hamarosan tabletek váltják a papíralapú könyveket. Az már biztos, hogy a református egyház készül a digitális tananyagokkal. Mindezeken túl mégis a legfontosabb, hogy egy egyházi iskola közelebb tudja vinni a diákjait Jézushoz. Papp Kornélt, a Zsinati Hivatal Oktatási Irodájának vezetőjét kérdeztük a részletekről.
Elkezdődtek a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum felújítási munkálatai – az épületet kívül-belül javítják, illetve új szárnyat is csatolnak majd hozzá, így ősszel a diákok korszerű termekben, megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a felújítás kapcsán az anyanyelven történő oktatás és magyar diákokat befogadó tanintézmények fenntartásának jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy reményei szerint 2018-ra minden erdélyi református iskola teljesen felújítva fogadhatja majd a diákjait.
A keresztyén és a magyar identitás, valamint a felvidéki református intézményhálózat megerősödését reméli a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az új óvodaprogramjától. A részletekről Géresi Róbert püspökhelyettest kérdeztük.
Lerakták a református oktatási intézmény új épületszárnyának alapkövét június 18-án.
Református szellemiségű történelem-, irodalom- vagy akár biológia-tankönyv is készülhet – ezen dolgozik a Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán szakmai vezetőt a részletekről kérdeztük.
Korábban hírt adtunk arról, hogy a Zsinati Tanács 2016. december 14-i határozata alapján elindult a református egyház köznevelési intézményrendszere fejlesztési stratégiájának kidolgozása. A gyakorlati tudnivalókról Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnokot, a stratégiai tervezést koordináló csoport vezetőjét kérdeztük.
Milyen is az Isten szerinti kiválóság? – erre a kérdésre is választ ad írásában Ábrám Tibor. A tiszáninneni főgondnok, iskolaigazgató a református köznevelési intézményrendszer fejlesztését célzó stratégiaalkotási folyamatról ad tájékoztatást írásában, közös gondolkodásra hívva az intézményeket és a fenntartó gyülekezeteket.