Megújult a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon Hermina úti telephelye. Az elmúlt hónapok kényelmetlenségei után az ellátásra szoruló idősek újra birtokba vehették a harmadik emeletet is. Az intézmény munkatársai és lakói október 19-én adtak hálát Istennek a felújításért.
Február 9-én Baktalórántházán a szervezők konzultációs lehetőséget is biztosítanak az érdeklődőknek.
Szakmai körökben méltatlanul kevés szó hangzott el az elmúlt időszakban dr. Albert Schweitzer életéről, munkásságáról. Az orvos-teológus születésének 135. évfordulója alkalmából dr. Hernádi Mária bőrgyógyász főorvos kezdeményezésére, Tóka Szabolcs, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójával közös szervezésben tavasszal emléktáblát avattak Székesfehérváron. A nemes hagyomány folytatásaként a Nobel-békedíjas orvos tiszteletére a főorvosnő balatonaligai rendelőjének falán újabb emléktábla avatásra került sor.
Szenteste délutánjától a nyugat-európai mozikban látható az a film, amelyik Albert Schweitzer életéről és szolgálatáról készült „Élet Afrikáért” címmel
Szenteste délutánjától a mozikban látható az a film, amelyik Albert Schweitzer életéről és szolgálatáról készült „Élet Afrikáért” címmel.
A bécsi Protestáns Akadémia, továbbá az IPCA (a Börtönlelkészek Világtársulata) és az Osztrák Igazságügyi Minisztérium közös szervezésében szeptember 21-25. között nemzetközi börtönlelkész kongresszust tartottak Bécsben, az Albert Schweitzer Hausban.