Idén is zarándokok keresik fel a székelyföldi református temetőt, ahol Gábor Áron, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője nyugszik. Ha a forradalom nem tört volna ki, a népdallal is megtisztelt Gábor Áron minden bizonnyal kortársai által különcnek tartott, bogaras öregúrként halt volna meg.
A magyarság az elmúlt százhatvanhárom évben mindig megtalálta a módját, hogy méltóképpen emlékezzen az október 6-án meggyilkolt hősi áldozatokra, nem feledve, hogy 1849 őszén még számos ártatlan ember fejére, köztük reformátusokra mondták ki a halálos ítéletet, vagy ítélték őket várfogságra.
Csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt. A Kárpát-medence minden részén fejet hajtanak az 1849. október 6-án kivégzett szabadságharcosokra emlékezve. Budapesten reggel a Kossuth téren és a Fiumei sírkertben tartottak megemlékezéseket az ország vezetőinek jelenlétében, a nemzeti gyásznapon.
Az egyházak életét közvetlenül érintette az áprilisi törvények huszadik törvénycikke, amely rendelkezett a szabad és egyenlő vallásgyakorlatról.
Emlékszünk még gyermekkori példaképeinkre? Netán most is vannak? Úgy érzem, manapság mintha egyre kevesebbet kínálna föl a világ belőlük. Srácként számtalan dolgozatot kellett írnom Ki a példaképed? címmel. Körmöltük az irkába hol a szüleinket, hol Gagarint, az első űrhajóst, esetleg Puskás Öcsit vagy Bozsik Cucut.
Sukoró–Pákozd és Isaszeg – az 1848/49-es szabadságharc két legfontosabb, győzelmes csatája.
Október 6., a nemzeti gyásznap alkalmával ezúttal nem a kivégzett tábornokokról, hanem a forradalom leverése utáni református mártírokról emlékezünk meg.