A 480. tanévét nyitotta meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) szeptember 8-án, szombaton délelőtt. Az ünnepségen díszdoktorrá avatták Jooseop Keum koreai református lelkipásztort, az Egyházak Világtanácsa volt missziói igazgatóját, szöuli egyetemi tanárt, a kortárs ökumenikus mozgalom egyik meghatározó református alakját.
A Református Egyházak Világközösségének főtitkára, Chris Ferguson a szervezet végrehajtó bizottságának csütörtökön kezdődő dél-koreai ülése előtt látogatott Phenjanba.
Vallási és egyházi vezetők, illetve ökumenikus szervezetek is nagy reménységgel tekintenek Dél- és Észak-Korea csúcstalálkozója elé, és a békét hozó tavasz beköszöntéért imádkoznak. A Vallások Koreai Béke Konferenciája nyilatkozatban üdvözölte az észak- és dél-koreai elnökök csúcstalálkozóját, melyet „Közeleg a tavasz” címmel tettek közzé.
Sárospatakon tartotta meg harmadik ülését 2018. január 8-12. között a Magyar-Koreai Református Teológiai Fórum. A konferencia ezúttal elsősorban a keresztyén és a nemzeti önazonosság szerepét és azok egymáshoz való viszonyát vizsgálta a két ország XX. századi történelmében.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Koreai Presbiteriánus Egyház partneregyházi együttműködésének nyitánya volt a június 27-i látogatás.
Ez a felkiáltás, amelyben bámulat és csodálat van, nyilván Dél-Koreának, ennek a huszadik században szinte a semmiből a világ színpadára lépő országnak szól. Ezt a „csodaországot" olyan nálunk is ismert és becsült világcégek nevei is jelzik, mint a Samsung és a Hyundai, de lehetne tovább sorolni. S aztán ebben az elismerő felkiáltásban – legalábbis részünkről – van még valami, ami az ottani keresztyénségnek szól. Köntös László írása.
Négytagú, magyar református teológiai tanárokból álló delegáció látogatott október 24. és 29. között Dél-Koreába, hogy részt vegyen a 2. Koreai-Magyar Református Teológia Fórumon, melyre ezúttal Szöulban és Gvangdzsuban került sor. A delegáció tagja volt Kovács Ábrahám egyetemi docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dogmatika Tanszékének oktatója, a Magyar Vallástudományi Társaság főtitkára, a fórum társszervezője, Füsti-Molnár Szilveszter főiskolai tanár, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora, Pásztori-Kupán István egyetemi tanár, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Rendszeres Teológiai Tanszékének tanszékvezetője, valamint Gonda László debreceni teológiai tanár.
Ansan-i megacsörcs, káprázatos zsinati megnyitó, kálvini gondolatok. Bogárdi Szabó István püspök szubjektív koreai útinaplójának negyedik része.
Bogárdi Szabó István, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke szeptember 24. és 30. között részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök naponta blogbejegyzésekkel jelentkezik Dél-Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét..
A Koreai Egyházak Ökumenikus Tanácsa (NCCK) egyházunkhoz is eljuttatta felhívását és állásfoglalását, amiben az észak-koreai rakétaprogram és az arra adott válaszlépések okozta feszültségekről tájékoztat. A koreai reformátusok diplomáciai megoldást sürgetnek.
Századik zsinatát tartotta a Koreai Presbiteriánus Egyház és a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza is szeptemberben. A két jubileumi eseményen egyházunkat Vad Zsigmond lelkipásztor, a Zsinat Külügyi és Ökumenikus Bizottságának elnöke képviselte.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) idén is arra buzdítja tagegyházait, hogy augusztus 9-én csatlakozzanak a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért kezdeményezett imakampányhoz.
Észak- és Dél-Korea közös imádsága a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséért
A két Korea közötti demilitarizált övezetben található Jeju szigetén gyűltek össze a világkeresztyénség képviselői, köztük Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.
A Koreai Egyházak Ökumenikus Tanácsa (NCCK) közös imára hívja a keresztyéneket világszerte Korea egységéért és a békéért hamvazó szerdán. Az alábbi személyes történet, amelyet a a KNCC emberjogi részlegének korábbi vezetője osztott meg, egy ketté szakadt nemzet hétköznapjaiba ad betekintést.
A Koreai Egyházak Ökumenikus Tanácsa (NCCK) arra kéri testvéregyházait világszerte, hogy a koreai félsziget békéjéért és egységéért imádkozzanak és aktívan támogassák az USA Észak-Koreát érintő izolációs politikája elleni igyekezetüket. Az MRE a humanitárius segély mellett levélben fordul a budapesti amerikai nagykövethez is.
Idén augusztus 10-én, vasárnap imádkozzuk el közösen a Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), valamint a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsának (NCCK) közös imádságát, így könyörögve a félsziget megosztottságától szenvedő koreai testvéreinkkel.
Június 17-19. között ötvennégy nemzetközi résztvevő találkozott a bossey-i Ökumenikus Intézetben, hogy a Koreai-félsziget jövőjéről, az évtizedek óta várt békéről és az újraegyesítés folyamatában való nemzetközi ökumenikus részvételről tanácskozzon. Egy asztalhoz ültek az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCCK) és az Egyházak Világtanácsának (EVT) tagegyházi delegáltjai. Az EVT tagegyházaként – valamint a félsziget újraegyesítése mellett elkötelezett koreai presbiteriánus egyházak partneregyházaként – a Magyarországi Református Egyház is képviseltette magát a tanácskozáson.
Testvéregyházunk, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) moderátora levélben juttatta el nemzetközi partnereihez zsinat állásfoglalását a vasárnapi egyiptomi merénylet kapcsán, amelyben dél-koreai zarándokok, köztük egy református egyházi tag is életét vesztette.
Pont 60 éve, hogy kettészakadt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság. Azóta is számos erőfeszítést tettek a koreai béke és újraegyesítés előmozdítására.