Nyolcvan éve, karácsonykor szólaltak meg először a csobaji református templom harangjai.
Száztíz éve született Debreczeni László, aki az erdélyi református építészet megmentésére szánta egész életét.
Hosszú évek várakozás után, 1933. december 17-én Kováts J. István, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője felszentelte a négyszázhúsz férőhelyes épületet.
130 éve született Kós Károly a XX. századi magyar építészet kiemelkedő alakja.
Az Angyalföldi Missziós Egyházközség 1921-ben jött létre. Tizenegy évvel később önállósult a gyülekezet, templomuk 1933-ra készült el.
Nyolcvanöt éve, 1928. december 9-én Göde Lajos lelkipásztor szentelte fel a kelenvölgyi református imaház harangjait.
A Debreceni Református Kollégium, a Nagytemplom és a két épület közötti parkban álló emlékművek 2011 óta Nemzeti Emlékhely címet viselik.
Idén ünnepeljük a Leuenbergi Konkordia 40 éves évfordulóját. Ennek kapcsán a Magyarországi Református Egyház Zsinata április 24-i ülésén úgy döntött, hogy felülvizsgálja egyházi törvényeit abból a szempontból, mennyire teljesítik ki azok a Leuenbergi egyezmény szellemét. A felülvizsgálat megtörtént, a téma visszakerül a Zsinati testület elé.
Százegy éve született Jakab Miklós, a magyar református vak- és siketmisszió úttörője.
A Kispest-Wekerle-telepi Református Egyházközség templomát nyolcvanöt éve szentelték fel.
„Amikor valaki húszéves lesz, kezdi megfogalmazni, ki is ő. Ez történik az egyetem életében is" – hangsúlyozza Sepsi Enikő a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) indulásának huszadik évfordulójára szervezett konferencia célját. A Bölcsészettudományi Kar dékánjával a háromnapos tanácskozás végén beszélgettünk.
Munkásságain keresztül külföldön is hírt adtak a magyar protestantizmus életéről. Számos kiemelkedő jelentőségű ünnepi beszéd elmondását vállalta magára, köztük Debrecenben a gályarab-emlékoszlop felavatásán is.
Egy református lelkipásztor, akinek könyvéhez a katolikus esperes írt előszót. Nyolcvan éve hunyt el Szánthó Géza, Rákoscsaba templomépítő, közösségszervező lelkésze.
Egy lelkész, akinek egész élete a Bethesda-kórházhoz és a diakonisszák szolgálatához kötődött. Bodoky Richárd családja, a Biberauer család elkötelezetten szolgálta Krisztust és mások javát, több lelkész mellett az első diakonisszát adta a magyar protestantizmusnak.
Kétszáz éve hunyt el Diószegi (Diószeghy) Sámuel, református esperes.
A budapesti németajkú református egyházközség templomát 135 éve, 1878. június 30-án szentelte fel Török Pál a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
135 éve hunyt el Pozdech József, a szlovák harangfelszerelés-gyáros, akinek munkáját számos református harang dicséri.
„A templom: Isten háza. Tehát legyen: tiszta, minden a maga természetes színében. A templom: Isten trónterme." - állította az ötven évvel ezelőtt elhunyt Szeghalmy Bálint templomépítő.
Laky Adolf ötvösművész 1908-ban névtelenül juttatott adománya nagyban elősegítette a fasori református templom építésének megvalósítását.
Száz éve született Jékely Zoltán református költő, az évforduló tiszteletére a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az alkotó sírjánál tartott megemlékezést szerdán a Farkasréti temetőben.