Ideje a megújulásnak

Kép: Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.

 

Bogárdi Szabó István, Csűry István, Fazekas László, Fekete Károly, Kató Béla, Steinbach József, Szenn Péter a Magyar Református Egyház püspökei otthonaikból, Skype-on keresztül osztották meg gondolataikat a koronavírus járvány idején.

Térjünk végre észhez!

Kép: Térjünk végre észhez!

Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.

Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben

Kép: Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben

A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.

Minden időben

Balog Zoltán, a Budapest-Németajkú Református Egyházközség lelkipásztorának áhítata a koronavírus járvány idején.

Áldás, békesség minden időben

Reggeli internetes áhítatsorozatot indított a Magyarországi Református Egyház.

Koronavírus

„Online úrvacsora, karanténistentisztelet?"

Kép: „Online úrvacsora, karanténistentisztelet?"

Javaslat a nagypénteki és húsvéti úrvacsorás istentiszteletek megtartására.

Vita arról, ami nincs?

Kép: Vita arról, ami nincs?

„Lelkészeink tehát most, jobb híján, digitálisan erednek széledező nyájuk nyomába, s így szeretnének közösségben lenni velük ebben az átmeneti és rendkívüli időben" – Bogárdi Szabó István püspök gondolatai az internetes istentiszteletek és gyülekezeti alkalmak teológiai kérdéseiről.

Bezárás és látogatási tilalom a refomátus intézményekben is

Kép: Bezárás és látogatási tilalom a refomátus intézményekben is

Nemcsak az istentiszteletek és különböző rétegalkalmak megtartását nehezítik vagy éppenséggel gátolják a koronavírus terjedése elleni intézkedések, hanem a társadalmi és szociális missziók működését is jelentősen befolyásolja. A bentlakásos otthonokban látogatási és kijárási tilalmat rendeltek el, de akad olyan intézmény is, amely bezárt a járvány idejére.

Szüneteltessenek minden egyházi alkalmat

Kép: Szüneteltessenek minden egyházi alkalmat

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségének március 16-i közleménye.

Online református istentiszteletek

A járvány miatt nem jut el református istentiszteletre? Válasszon gyülekezeteink internetes közvetítései közül.

Az emberség és bajtársiasság próbája

Kép: Az emberség és bajtársiasság próbája

Új feladatokkal, mosható, fertőtleníthető maszkokkal és rendszeres tájékoztatással válaszol a koronavírusra egyházunk gyermekkórháza. Mit tanácsolnak a Bethesda orvosai a szülőknek, nagyszülőknek? Erről kérdeztük Velkey György főigazgatót.

Egység

Járvány határok nélkül

Kép: Járvány határok nélkül

Több kontinensre kiterjedő világjárványnak, pandémiának minősítette a Kínából kiindult Covid–19 koronavírus-fertőzést március 11-én az Egészségügyi Világszervezet. A helyi állami rendelkezésekkel összhangban a külhoni magyar református egyházakban is rendkívüli intézkedéseket hoztak. Összeállításunkban ezekről adunk áttekintést.

Összefogás

Köszönet a helytállásért!

Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnökének levele a Magyarországi Református Egyház lelkipásztoraihoz.

Az „Összefogás az újrakezdésért” krízisalap a mostani válság következtében nehéz helyzetbe kerülteken segít. Támogassa Ön is a kezdeményezést. Köszönjük, hogy velünk együtt segít a koronavírus-járvány miatt bajba jutottaknak.

Krízisalapot hozott létre az MRSZ


A válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet a rászorulók megsegítésére.

A világban

Lelkigondozói, prófétai és gyakorlatias keresztyénség

Kép: Lelkigondozói, prófétai és gyakorlatias keresztyénség

Eljött a lelkigondozói, prófétai és gyakorlatias keresztyénség ideje címmel jelent meg az Egyházak Világtanácsa (EVT) és a regionális ökumenikus szervezetek közös állásfoglalása a koronavírus árnyékában.

Maradj otthon!

Hangzó énekeskönyv


Több mint száz református ének felvételét tette elérhetővé a Magyarországi Református Egyház. Az interneten hallgatható, valamint jó minőségben le is tölthető dallamokkal egyházunk az online istentiszteleteket támogatja.

Böjt

A böjt nem cél, hanem megszentelődésünk egyik útja

Kép: A böjt nem cél, hanem megszentelődésünk egyik útja

Böjtölni annyit jelent, hogy lemondunk valamiről egy nagyobb jó érdekében – véli Hodossi Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének főiskolai docense, akivel a böjtről és annak hitünkre gyakorolt hatásáról beszélgettünk.


 


Istent keresem

1Móz 30,25–43

„Így ez az ember egyre jobban gyarapodott:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Pályázatok

Blogok

Rendszeresen szemlézünk keresztyén blogokat. A tartalmuk nem része a refomatus.hu tartalmának, a címek minden esetben az eredeti megjelenésre mutatnak.

TeSó blogVele, egymással, önmagunkkal

Őt azonban nem a feladat érdekli elsősorban, hanem a kapcsolódások. Vele, egymással, önmagunkkal.

ReposztAz ember van a demokráciáért, avagy a demokrácia az emberért?

A demokrácia egyébként szép ideája könnyen válhat egy szimpla birodalmi-hatalmi ideológia legfőbb eszmei támaszává.

Sokorói dombság reformátusaiFelfelé nyitva - március 27.

A ma viszont az enyém, meg kell tennem, ami szükséges - és azt sem egyedül.

Adatvédelem

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió