Zsinat már áprilisban

2013. április 22., hétfő

Lelkésztörvény, jogharmonizáció, a cigányok közötti szolgálat koncepciója – csak néhány a szerdán kezdődő zsinati tanácskozás témáiból. Az elmúlt években megszokottól eltérően idén korábban, már áprilisban ülésezik a Magyarországi Református Egyház (MRE) legfőbb döntéshozó szerve.

A XIII. zsinati ciklus tizenkettedik ülése április 24-én kezdődik és 25-én ér véget.A tavaszi ülésszakot az eseményekben gazdag május miatt hozták előre, május harmadik hétvégéjén ugyanis pünkösd lesz, május 24-től 26-ig pedig a református egység ünnepe, a Szeretethíd önkéntes napjai valamint a Református Zenei Fesztivál zajlanak majd.

Törvényalkotás

A Zsinat harmadik olvasatban tárgyalja a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló törvény tervezetét. A hét éve készülő jogszabály egyes részeit a Zsinat már tárgyalta és elfogadta, most a teljes szöveg kerül a testület elé.A törvény által teremtett új jogintézmények fogalmi és tartalmi egységesítése miatt szükséges módosítani az MRE 1996. évi I. választójogi törvényét és az MRE alkotmányáról és kormányzatáról szóló 1994. évi II. törvényt is – a jövő heti ülésen erről a jogharmonizációról is szó lesz.

Miközben készül az új egyházi bírósági törvény koncepciója, a jelenlegi is módosításokra szorul, mindkettő szerepel a napirenden. A törvényalkotás menetében szó lesz az MRE felsőoktatási intézményeiről szóló 2007. évi III. törvény módosításáról is.

Díjak, beszámolók

A tavaszi ülésszakon dönt a Zsinat a Dobos Károly-díj, valamint a református pedagógiai és a diakóniai díjak jelöltjeiről. A kitüntetéseket rendszerint az őszi zsinati ülésen adják át.

A zsinati tagok a tervek szerint beszámolót hallgatnak meg a 2011-es népszámlálás református demográfiai adatairól, a Kálvin Emlékbizottság és a Magyar Református Énekeskönyv Bizottság munkájáról, a Protestáns Tábori Püspökség és az Országos Református Gyűjteményi Tanács 2012. évi tevékenységéről, valamint a Csillagpont előkészületeiről és az MRE részvételéről a németországi egyházi napokon, a Kirchentagon.

Cigánymissziós koncepció

Az ülés egyik leginkább várt napirendi pontja a református cigánymissziós koncepció vitája. A 2009-ben létrehozott Cigánymissziós Tanács feladata volt a koncepció előkészítése, amely hosszú előkészítés és széleskörű párbeszéd nyomán jött létre. A dokumentum célja, hogy teológiai-missziológiai szempontokat és prioritásokat fogalmazzon meg az egyház cigányok közötti szolgálata számára. A koncepció tárgyalását zsinati vitanap előzte meg.

Közös ügyek

Az ülésen várhatóan határoznak a 2013. évi október utolsó vasárnapi perselypénz kedvezményezettjéről. Az MRE Zsinata 2004-ben elrendelte, hogy az egyházközségek által az októberének utolsó vasárnapján befizetendő perselypénz összegének felhasználásáról évente a Zsinat döntsön. Egy 2009-es határozat szerint az elmúlt években egy-egy egyházkerület épülő új templomának felépítésére fordították a befolyt adományokat.

Készülés a Magyar Református Zsinat ülésére

A júniusi közös zsinati ülés előtt a magyarországi testület elé kerül az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányának módosított szövege is. A júniusi debreceni közös zsinat napirendjén az Alkotmány módosítása mellett másik fontos napirendi pontként a Heidelbergi Káté első kiadásának 450 éves évfordulójáról való megemlékezés és a Káté átdolgozott, új magyar szövegének elfogadása szerepel.

reformatus.hu, kép: Sereg Krisztián

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió