Az ország különböző egyetemein és főiskoláin működő felekezetközi keresztyén diákkörök évente egyszer, februárban adnak egymásnak találkozót, hogy egymás által is épüljenek, erősödjenek. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) téli tábora olyan hely, ahol számos izgalmas lehetőséggel, új ismerősökkel, régi jó barátokkal, sőt akár még önmagunkkal is találkozhatunk, ha elég bátrak vagyunk, hogy elgondolkodjunk az minket ért benyomásokon, elvonuljunk imádkozni, vagy kipróbáljuk az olyan fakultatív programokat, mint a bibliodráma. 
De mindezen túl több is van a MEKDSZ-ben. A közös dicsőítésben megszépülő, a diákmisszió iránt elkötelezett emberek életén, sőt még a civil szervezet közgyűlésének hitelességén is átragyog valami nagyobb.
Minden mindegy?
A mai középiskolások és egyetemisták korosztályát az új csendes generációnak nevezik. Ők azok, akik nem érdeklődnek a társadalom, a politika iránt, nem látják a jövőjüket sem Magyarországon, sok szempontból kilátástalanok. Akik hivatásszerűen fiatalokkal foglalkoznak – mint a felekezetközi missziós szervezet is –, évek óta tapasztalják, hogy a mostani egyetemisták sokkal kevésbé aktívak, nehezebb őket kimozdítani fogyasztói attitűdjükből, s rávenni bármire is. Erre próbáltak válaszokat adni a MEKDSZ munkatársai, mikor az idei négy napos konferencia igei témáját és előadóját keresték.
Salamon király könyve elsőre meglepő válasz, hisz annak pesszimista hangú felütése a fiataloknak ad igazat. „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?" (Préd 1,3) A Prédikátor azonban ennél tovább megy, s azt mondja, hogy sem a bölcsességnek, sem a munkának, de még az élvezeteknek sem – egyszerűen semminek nincs értelme. Trey Shaw, a tábor főelőadója szerint elhihetjük ezt az állítást, bármennyire taszító is, hisz egy kivételesen bölcs, gazdag és nagyhatalmú ember fáradtságos igazságkeresésének eredménye. Egy sokat próbált és tapasztalt emberé, aki kutatta az élet értelmét, de sehol sem találta azt nap alatt. Végül arra jutott, hogy értelmetlen életének terhével nem tehet mást, mint hogy a Napon túlra néz és Istenben reménykedik.
„Ez a gondolat az örömhír kezdete Európa számára" – mondta első délelőtti előadásában az amerikai baptista misszionárius, aki több mint tíz éve él Magyarországon, s egy kétnyelvű gyülekezetet plántál Budapest nyolcadik kerületében. Trey szerint igaz az, amitől a szekuláris kontinens annyira fél. „Minden földi dolog, amiben hiszünk, amit csinálunk, amihez identitásukat próbáljuk kötni: múlandó, hiábavalóság, pára. Míg ezt nem ismerjük fel, nem tudunk kapcsolatba lépni Istennel." Igen, mi – mert a keresztyének számára is kísértés, hogy múlandó dolgokban – tanulásban, munkában, párkapcsolatban, ezer más dologban – lássa élete értelmét, szerepeihez kösse az identitását. Mit tehetünk ez ellen? Erről már a második előadásban volt szó: „vizsgáljuk meg motivációinkat és kérjük Istent, hogy vegye el a szívünkből ezeket a bálványokat."
Salamon érezte, hogy Istennél van a megoldás, de Trey szerint azt bizonyára a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy emberként jön közénk. Ő a válasz a világ értelmetlenségére, hisz „minden őbenne áll fenn" (Kol 1,17). A misszionárius a vasárnap délelőtti istentiszteleten azzal buzdította hallgatóságát, hogy Jézus magával vitte a keresztre életük értelmetlenségét. „Ha életünk értelme a Napon túlról jön, az identitásunkat semmi sem törheti össze." Trey arra bátorította a diákokat, hogy engedjék meg Jézusnak, hogy ő legyen életük középpontja, adjon célt mindennek, amit tesznek: a tanulásnak, a munkának, az élvezeteknek, a kapcsolatoknak. „Magyarország reménye vagytok, mert a ti életeteknek van értelme – bátorította a keresztyén egyetemistákat. – Éljetek hiteles, hitvalló életet, s mutassátok meg másoknak, hogy Jézusban nekik is van."
Feke György, fotó: Vargosz