XVI. Benedek: az állam védelmezze az emberi méltóságot!

2009. december 19., szombat

 

A katolikus egyházfő legutóbbi általános audienciáján diplomaták, főpapok és vendégek előtt figyelmeztetett arra, hogy vannak országok, ahol a politika vét az emberi méltóság ellen, pedig nem ez a feladata, hanem éppenséggel az emberi méltóság védelmezése…

alt

(Vatikán) – Az olyan törvény és gyakorlat, amelyik vét az emberi élet védelmezése ellen, egyben az emberi méltóságot is semmibe veszi – hangsúlyozta a pápa az általános kihallgatáson. A mintegy 9 000 megjelent, aki a vatikáni Audiencia Csarnokban volt jelen, a pápától tanítást hallhatott egy fontos egyháztörténeti személyiségről, Johannes von Salisburyről. Ez a középkori egyházi személyiség óvott az üres beszédtől, amiben sem igazság, sem szépség, sem jóság nem mutatkozik. Szerinte ezt a tanácsot von Salisbury ma főként a kultúrával foglalkozókhoz, és a médiaformálókhoz intézné. Ugyanakkor az olyan állami törtvények, amelyek megengedik az abortuszt és az eutanáziát, semmiképpen nem tartoznak az emberi méltóságot védő törvények sorába. Ha és ahol a törvények nem biztosítják a vallásszabadság védelmét, akkor és ott egészen biztosan beköszön a „relativizmus diktatúrája, ami aztán semmit nem ismer el igazán, s az emberi egot, én-t teszi a dolgok mértékévé”. (RV.de – 2009-12-17/18 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió