Történelmi megállapodás a bethlehemi bazilika felújításáról

2010. szeptember 07., kedd

altA palesztin hatóságok, valamint az Ortodox Egyház, a Római Katolikus Egyház és az Örmény Apostoli Egyház Jeruzsálemben megállapodást írtak alá a betlehemi Krisztus Születése bazilika felújításáról.

A projekt értéke 1,1 millió dollár, vezetője pedig Remiggio Rosi olasz építész. Az összeg a bazilika történelmi tetejének felújítására elegendő, amely súlyosan megsérült, ezért a víz befolyik a falak közé és az épület mozaikkal díszített padlójára. Az összeget a palesztin hatóságok adják. Szalam Fajad miniszterelnök megjegyezte, hogy „ez az első ilyen jellegű rekonstrukció a modern Palesztina történetében”. A projekt első részét 150 nap alatt végzik el. A Római Katolikus Egyház képviselője elmondta, hogy a bazilika, amely eddig „beszédképtelenségünk szimbóluma volt, most azzá a hellyé válik”, ahol a felekezetek bebizonyíthatják, hogy képesek az együttműködésre. Az Ortodox Egyház tulajdonát képező Krisztus Születése bazilikában szigorúan megtartják az évtizedekkel ezelőtt kialakított status qou-t az ortodox, a római katolikus és az örmény hitfelekezet között. Az istentiszteleteket a három felekezet papsága egymás utáni időszakokban végzi a templomban. (orth.news.org – szimandron.hu – 2010-09-07 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió