A konferenciát Viczián Miklós, az MRPSz Missziói Bizottságának elnöke áhítattal nyitotta meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyházunkban ugyanazokkal a kísértésekkel kell megküzdeni, mint személyes életünkben: „A tegnap felvetődött a kérdés: csökken a taglétszám a Presbiteri Szövetség programjain és a gyülekezetekben is, mit tehetnénk azért, hogy jöjjenek az emberek? Felmerültek különböző ötletek: szervezzünk táncesteket, kiállításokat, kirándulásokat, hozzuk be a világi zenét. Ez az emberi gondolkodás. Behoztuk a világot, a néphagyományokat az egyházba, de Jézus kiment belőle. A nyugati egyházak mára szociális szolgáltatókká lettek. Isten ezzel szemben egy dolgot bízott ránk: az Ő Igéjét." A missziói bizottság elnöke hozzátette: az európai kereszténység Jeroboám útján jár (aki idegen vallásokat beengedve elhagyta Isten útját – a szerk.), ezzel szemben a Kárpát-medencei református egyház elveiben a Szentíráshoz hű, „református nagyhatalom" Európában. Az áhítat lezárásaként Viczián Miklós úgy fogalmazott, hogy minden megoldáshoz Krisztuson keresztül vezet az út.
A közgyűlést Ritoók Zsigmond akadémikus, az MRPSz első elnöke nyitotta meg: „Ezen a huszonötödik évfordulón két érzésnek kell bennünk lennie: hálának és szégyenkezésnek. Szégyenkeznünk kell azért, mert szövetségünket nem a presbiterek kezdeményezésére hozták létre, hanem dr. Tóth Károly püspök hívta fel ennek szükségességére a figyelmet. Azért szomorú ez, mert hozzá voltunk szokva ahhoz, hogy mindent megmondanak nekünk, mit kell csinálni. Mindezek ellenére Isten küldött figyelmeztetést, és huszonöt éve dolgozhatunk a presbiteri szövetséggel, ezért hálával tekintünk vissza. Azonban minden emlékezésnek akkor van értelme, ha a jövőre szóló tanulságot vonunk le belőle: Isten nyitott kapukat ad; a kérdés, hogy mi észrevesszük-e ezeket vagy ott akarunk bemenni, amit Isten bezárt. Észrevenni és kihasználni a lehetőségeket, ez a mi feladatunk. Ne várjunk mindig a presbiteri szövetség tanácsaira, hanem mindenki a saját gyülekezetében szolgáljon, szeretetből."
Szöveg: Horváth Zsuzsanna, fotó: Füle Tamás