Szenteld meg a nyugalom napját - Gondnoki konferencia Balazséron

2010. október 26., kedd

Életünkben egyensúlyt kell teremtenünk a munka és a pihenés között - hangzott el vasárnap a Beregi Református Egyházmegye gondnokainak konferenciáján.

A megjelenteket Fancsik Zoltán, a beregmegyei presbiterszövetség elnöke köszöntötte, majd Homoki Ferenc (Nagybereg) áhítatában Isten törvényének, a hetedik nap megszentelésének fontosságáról, a presbiter, a gondnok példamutató életéről beszélt, arról, hogy ne csupán vasárnapi keresztyének legyünk. Áhítatát Pál apostol efézusbeliekhez írott levele 5. részének 15-17. verseire alapozta.

Igencsak elgondolkodtató volt Gogola István pszichológus-tanár, lelkipásztori munkatárs eszmefuttatása a nyugalom napjának megszenteléséről. Isten a tízparancsolat 4. pontjában is megszabta: szenteld meg a hetedik napot. A nyugalom létkérdés. A betegségek egy része is elkerülhető volna, ha megtartanánk Istennek ezt a parancsolatát.

Az előadó arra is figyelmeztetett, hogy életünkben egyensúlyt kell teremtenünk a munka és a pihenés között.

De mit jelent a nyugalom napjának megszentelése? Semmiképpen sem tévézést, lustálkodást – a keresztyén embernek különben sem jellemző vonása a restség! –, hanem a feltöltődést, az ige általi feltöltődést, a közösségben, az egymás hite által való feltöltődést. A hetedik nap nem a tétlenség napja: oda kell azt szentelni az Úrnak. A Heidelbergi Káté 103. kérdés-feleletében is azt olvassuk: Isten a negyedik parancsolatban azt mondja, hogy különösen ünnepnapokon szorgalmatosan eljárjunk Isten gyülekezetébe, hogy Isten igéjét hallgassuk, a sákramentumokkal éljünk…, hogy „életemnek minden idejében felhagyjak a gonosz cselekedetekkel, hogy én bennem is engedjem Istent az Ő lelke által munkálkodni és eképpen már e földi életemben elkezdjem az örökké tartó Sabbathot.” (Sabbath – nyugalom).

A konferencia résztvevői a továbbiakban megbeszélték a szombat és vasárnap ünnepének, az igazi nyugalom napjának kérdését, illetve eszmecserét folytattak a gyülekezetek költségvetésének tervezése kapcsán, valamint kiértékelték a nyári táboroztatást.

Kovács Erzsébet

reformatus.com.ua

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió