Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Varázslatosan jó érzés a dobogón állva a Himnuszt hallgatni, énekelni. Amit akkor érez az ember, talán nem is lehet elmesélni. Ezeket a pillanatokat próbálom kiélvezni, és elraktározni. Amikor a "balsors akit régen tép"-hez érünk, mindig az elhunyt családtagjaimra gondolok.
A magyar nép Himnusza magasztos, ezért meccs előtt nem olyan inspiráló, mint más nemzetek indulószerű himnuszai. A mi Himnuszunk nem felpörgeti a csapatot, a közönséget, hanem lelassítja, ami a mi sportágunkban nem igazán szerencsés. Viszont egy győzelem esetén ez éppen fordítva van! Magasztos Himnuszunk igazán passzol a győzelem ízéhez.
Spannraft Marcellina nyelvész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense
Talán költeményként a legnehezebb megközelítenünk a Himnuszt. Amikorra az iskolában sorra kerül a tananyagban, a gyermeknek már vannak róla élményei. Imádságosak, örömteliek vagy éppen szomorúan-kérőn összekapaszkodók, emelkedettek. Olyan szöveg és dallam ez, melyhez még Rákosinak sem volt mersze hozzányúlni. Talán azért sem, mert maga Kodály Zoltán állt ki mellette annak idején. Valami rejtett folytonosság mutatkozik benne, mely segített átvészelni a szocializmus éveit is. Voltaképpen imádkozza minden magyar, aki mondja, énekli, s talán annak a torkából is az Égig száll, aki csak megszokásból énekli a többiekkel. Ilyenkor ő is átélheti, hogy magyar, hogy összetartozik a többiekkel, hogy nincsen egyedül. Erő rejlik a sokak által egyszerre hangoztatott alázatos kérésben, és reménység, hogy meghallgatja alázatos kérésünket a megrendülten megszólított Isten.
Emlékszem kisgyermekkorom Szilvesztereire, amikor szüleim szokatlan komolysággal, az otthoni környezetben máskor nem tapasztalt, ünnepélyes testtartással énekelték a Himnuszt. Amikor tehetem, nem vigyázzban állva, hanem összekulcsolt kezekkel énekelem a Himnuszt a többiekkel, hiszen számomra elsősorban imádság, a magyarok egyik legszebb, közös imádsága.
Karikó-Tóth Tibor, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatója, aki korábban felhívást tett közzé, hogy január 22-én az iskolákban az oktatást a Himnusz közös éneklésével kezdjék
Személy szerint nekem problémát okozott, hogy az emberek a legtöbb rendezvényen, némán állnak a Himnusz megszólalásakor, és nem éneklik azt. Úgy vélem, ennek egyik oka az, hogy az elmúlt évtizedekben olyan feldolgozásokat adtak ki, amelyeken vagy csak női vagy csak gyermekkórusok énekeltek, és ez nem segítette a "tanulási folyamatot".
Kezdeményezésünk célja, hogy minél több embert bekapcsoljunk a Himnusz éneklésébe, hogy ne csak hallgassa azt, hanem érezze magáénak nemzeti imádságunkat. Az iskolánkban a tanárok és diákok örömmel fogadták a kezdeményezést, amely már hagyománnyá vált nálunk, hiszen évek óta minden január 22-én megismételjük ezt. A reggeli áhítatot megelőzőn diákok szavalják el Kölcsey Ferenc versének minden versszakát, majd közösen énekeljük el a megzenésített Himnuszt.Tudomásom szerint több általános iskola csatlakozott már a felhívásunkhoz, így a szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és több önkormányzati oktatási intézmény is. Ami nekem örömteli, hogy a Damjanich János Tagiskolában – amely önkormányzati fenntartású – az elmúlt évek alatt áttértek a Himnusz meghallgatásáról a közös éneklésre. Úgy vélem, természetes a bekapcsolódás a közös éneklésébe, fontos, hogy aki énekli, magáénak érezze a Himnuszt, ahogy az imádság közös elmondása sem probléma, ez se legyen az!
Hajduk Zsófia, a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója
A Himnusz időtlen. Emlékeztetőül szolgál nekünk, hogy kié is ez az ország, kitől kell áldást kérnünk, szebb jövőt remélnünk,és hogy mit is jelent egy nemzet részeként az egységért élni. A magyarságra, ahogy a mai időkben, a történelemben is jellemző volt, hogy saját önös érdekeit a haza érdekei elé helyezi. Kölcsey rámutat arra, hogy dicső múltunkban mindig Isten volt az, aki vezette a népet, és balsorsunk bűneink következménye. Számomra épp ezért fontos a Himnusz, mert ez a legszebb imádság a hazánkért. Nem hiszem, hogy elavult lenne, hogy új indulószerű himnuszra lenne szükség. Ma még nagyobb szükség van rá, mint eddig. A hangneme valóban nem kifejezetten derűs, de magában hordozza a reményt, hogy jöhet még áldás a népre, és cselekvésre is indít, hogy szeressük Magyarországot, és az itt élőket.
Sajnos egyre több rendezvényen, ünnepélyes alkalmon már csak meghallgatjuk a Himnuszt, pedig nekem még mindig az az igazán megható, amikor együtt énekeljünk, és közben talán sokkal jobban átgondoljuk, átérezzük a szavak mélységét.
Az összeállítást Hegedűs Márk készítette
Ma 187 esztendeje, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját. A később a magyar nemzet Himnuszává emelt művét szatmárcsekei magányában írta a poéta. A nemzeti imádság megzenésítését Erkel Ferenc 1844-ben készítette el, ezt Kölcsey azonban sosem hallhatta. Az évfordulón Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Spannraft Marcellina nyelvész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Karikó-Tóth Tibor, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatója és Hajduk Zsófia, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója beszélt arról honlapunknak, hogy mit jelent számára a Himnusz.