Tapasztalataim szerint igen gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a keresztyénséggel kapcsolatban kialakul egy hamis kép, mert az emberek nem kapnak teljes információt – mondta Monty Taylor. Látják, amikor valaki aki azt mondja magáról, hogy ő keresztyén, de nem éli meg élete minden területén a keresztyén hitet. S amikor egy hitetlen ember ezzel találkozik, akkor azt mondja, hát ilyenek a keresztyének? És persze fordítva is igaz: a világ naponta mondja a maga igazát a médiában. Olyan gyakran halljuk ezeket a véleményeket, hogy egy idő után azt mondjuk, ez biztosan így igaz.
Talán a hamis információ sokszor valódinak tűnik?
Ha valamit, ami hamis, „tízszer” is hallunk, és közben nem halljuk az igazságot, akkor egy idő után akaraton kívül is el kezdünk hinni bennük.
Térjünk vissza a kezdetekhez! 1981-ben érkezett hazánkba a Timóteus Társaság szolgálatában. Ifjúkori orosz irodalmi élményei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy indítást érezzen arra, hogy a kelet-európai kommunista államokban, a „vasfüggöny” mögött hirdesse az Isten igéjét. Szolgálata kezdetén, Amerikából nézve, milyen kép élt önben a szovjet befolyási övezet országairól és az ott élő emberekről?
Nem hiszem, hogy létezett volna számomra bármilyen elvárás, hiszen valójában elképzelésem sem volt erről a térségről. Ha fogalmazhatok így, kicsit rosszabbra számítottam, mint amivel a valóságban találkoztam - talán köszönhető ez azoknak a könyveknek, amelyeket akkor olvastam a Szovjetunióbeli egyházakról és az üldözésekről. Amikor 1981-ben Kelet-Európába érkeztem, már másmilyen körülményeket tapasztaltam, valamivel nagyobb nyitottságot. Természetesen az egyházak lehetősége még erősen korlátozott volt.
Ez mit jelentett akkoriban?
Az egyházak saját maguk próbálták korlátozni magukat, hogy ne kerüljenek felesleges konfliktusba az állammal. Így az államnak nem is kellett nagy erővel akadályokat tolni eléjük. Az egyházak óvatosak voltak. Tudták, létezik egy határ, s ezt nem akarták nyilvánosan és túl gyakran átlépni. Amikor a gyülekezeteket jártam, leginkább azt vártam, hogy legyen egy kicsit több elkötelezettség az emberekben, mint korábban volt. A fiatalokban több elkötelezettséget lehetett tapasztalni.
Milyen élmények voltak hatással önre, melyek végül a „vasfüggöny” országaihoz vezették?
Olvastam olyan könyvet, amely arról szólt, hogyan vittek be nagy titokban Romániába Bibliákat. Leginkább az a kötet ragadott meg, amelyet egykori szovjet titkosrendőr írt meg visszaemlékezésben, aki később megtért. Élettörténetében írt arról, hogyan lett párttag, miként ért el nagyon magas pozíciót a rendőrségen, majd a hadseregben, és hogyan végezte el Isten a munkáját a szívében, amikor üldözte a keresztyéneket. Eleinte arról volt meggyőződve, hogy a fiatalok nem járnak keresztyén közösségbe. Amikor utánuk járt, figyelte őket, azt látta, mégis eljárnak gyülekezetekbe. Ezzel vállalva az üldözéseket, s nem csupán egy alkalommal hanem újra és újra, rendszeresen összegyülekeztek. Akkor ebben a rendőrben megfogalmazódott a kérdés, mi az az erő, ami miatt ezek a fiatalok még a nehézségeket, üldözéseket is felvállalják? Az orosz tisztviselő később disszidált és megtért. Olvastam a történetét és az elszántságról, áldozatvállalásról, és arról, hogy ezek az emberek készek összejönni, és gyakorolni a hitüket. Elhatároztam, hogy bármi formában, de segíteni szeretném ezeket a keresztyéneket...
Magyarország az 1990-es években élte át az úgynevezett rendszerváltást. Sokakban akkor fogalmazódott meg: 40 év diktatúra után végre elérkezett a várva várt szabadság, s ezzel együtt a templomaink is megtelnek. Azóta eltelt 20 év és gyakran megfogalmazódik az a kritika, hogy az egyházaknak nem sikerült teljes egészében áttörni a falakat, nem tudnak minden esetben élni azokkal a modern kommunikációs eszközökkel, amelyeket felhasználhatnának egy szabad világban.
Én úgy látom, hogy 90-es évek kezdetén valóban létezett egyfajta nyitottság a társdalomban és a fiatalokban. Láttunk egy hullámot. Nem mondanám, hogy egy teljes ébredést, de tapasztaltuk, hogy új emberek jönnek az egyházba, sokan közölük meg is tértek. De ez az időszak egy rövid ideig tartó ablak volt. Utána kezdődött el az emberekben egy olyan fajta reménykedés, hogy anyagilag legyenek képesek minél hamarabb elérni valamit saját maguk számára. Azt mondom, hogy a nagy többség inkább ebben az irányba keresett megoldást és nem az egyházban. Véleményem szerint nagy szükség van arra, hogy az egyház is tudjon változni, lépést tartani, és élni a lehetőségekkel, mint például a médiával. Az üzenetünk sohasem változik, de a módszereket, amelyeket használunk, változhatnak, sőt alkalmanként szükséges is a változtatás. Tapasztalataim szerint ahhoz, hogy a következő nemzedéket képesek legyünk elérni, ahhoz változtatnunk kell. Nem szabad ragaszkodni bizonyos hagyományokhoz, amelyek teljesen idegenek a mai embertől. Inkább keresni kell azokat a lehetőségeket, eszközöket, amelyekkel elérhetjük őket ott, ahol élnek. Ismét szeretném hangsúlyozni, mi változunk, de az üzenet, amit hirdetünk, nem változik.
Keresztény Ismeretterjesztő Alapítványukkal számos feladatot vállalnak el, így például tanfolyamokat szerveznek lelkipásztorok számára is. Kapnak visszajelzéseket a lelkészektől, hogy milyen nehézségekkel küzdnek a gyülekezetek vezetői?
A tanfolyamainkon elsősorban a gyakorlati teológiára helyezzük a hangsúlyt és arra, hogyan végezhetjük még hatékonyabban a munkát. Azt hiszem, a teológia, amit korábban egyetemen elvégeztünk, nagyon jó alapot adott a Biblia ismeretre, a rendszerezett teológia és az igehirdetés képességében. Ugyanakkor gyakran hiányosságokat fedezünk fel a gyakorlatban, a lelkigondozásban, a családépítés területében. Feltesszük, például a gyülekezetépítés kérdésében miként tudjuk elérni embereket az evangéliummal? Szüntelenül küszködünk annak megválaszolásában, hogyan tudunk valóban segítséget nyújtani gyülekezeti tagok számára lelki növekedésükben és miképpen értünk szót a hitelen, templomba nem járó emberekkel - elérve őket az evangéliummal. Jézus így imádkozott a János evangéliuma 17. fejezete szerint a tanítványokért: legyenek a világban, de ne legyenek a világból. Mindig meg kell találni az egészséges egyensúlyt, hogy ne legyünk olyan mint a világ, sőt, sóvá és világossággá kell válnunk a világ számára. Azon dolgozunk együtt a lelkipásztorokkal, hogy minél inkább ennek tudjunk megfelelni.
Milyen missziói szempontok szerint jelentetnek meg amerikai szerzőktől köteteket magyar nyelven?
Régóta célja alapítványunknak a könyvkiadással, hogy segítse az egyházakat, a hívőket, gyülekezeti tagokat, és a lelkészeket. Két fajta könyvet adunk ki. Egyrészt olyan köteteket amelyek gyülekezeti tagoknak szól és segítséget nyújt lelki növekedésükben és abban is, hogy képesek legyenek hatékonyan szolgálni gyülekezetükben. Másik fajta kiadásaink segédanyagok a lelkészeknek. Ez utóbbiakról tudjuk, hogy „veszteségesek”, hiszen kicsi a piac, mert csak lelkipásztorok vásárolnak belőle. Mégis, meggyőződésünk, hogy ki kell adnunk őket, mert segítséget jelentenek hosszú távon az egyháznak, a lelkipásztorok jobb képzésben részesülhetnek, s hatékonyabbá válhatnak az igehirdetésben, és sok egyéb szolgálatban.
Monty Taylor a budapesti Szabad Evangéliumi Gyülekezet lelkipásztora. Hogyan mutatná be közösségét?
Ez a gyülekezet az 1950-es években alakult meg. Sréter Ferenc evangélikus lelkipásztor akkoriban „ túl hatékony” munkát végzett, túl aktív lett gyülekezete, és ifjúsági missziója, végül „egy kis állami nyomás” hatására egyháza nyugdíjba küldte. De ő aktívan akart további szolgálni, és 1953-54-ben a Budavári Evangélikus Egyházközségből 100 emberrel együtt kiváltak, és 20 éven át úgymond „föld alatt” szolgáltak tovább. 1973-ban a Metodista Egyházban kaptak helyett, mint önálló gyülekezet. Amikor 1981-ben Magyarországra érkeztem, akkor az Isten kezéből vettem a feladatot, hogy kapcsolatban kerülhettem ezzel a gyülekezettel, szolgáltam az ifjúság körében, közben pedig tanultam a református teológián. Abban az időben, amikor befejeztem a tanulmányaimat, olyan helyzetbe került a gyülekezet, hogy azt kérték, folytassuk és építkezünk tovább a régi gyökerekből – 1990- ben felkértek, legyek a gyülekezet lelkipásztora. Azóta is folyamatosan ott szolgálok.
Szöveg és fotó: Szűcs Gábor