Szombat reggel az Őrség még alig ébredezett, amikor a város református templomából már a 105. zsoltár hangjai köszöntötték a napot: „Adjatok hálát az Istennek". A REND szinte minden helyszíne megtelt zenével: a reggeli áhítat után az Úr házát a kórustalálkozó résztvevői foglalták el, a színpadnál pedig a Pécsei Király Imre Református Rézfúvós Együttes kísérte a szombati, köszöntőkkel egybekötött istentiszteletre érkező tömeget. A templomba szinte lehetetlen volt beférni, ám azokat, akik kiszorultak, domboldalon hangoló kórusok kárpótolták. Ugyanígy telt meg a REND sátor is: Őriszentpéter lakosságánál nagyjából kétszer több, mintegy háromezer ember gyülekezett.
Az ige Pál apostol Efézusbeliekhez írt leveléből szólt hozzánk: „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön, adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő lelke által." (Ef 3,14-16.) Bellai Zoltán, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa az ige kapcsán azt hangsúlyozta, Isten segítségét kell kérnünk, hogy hitben, reménységében, az egyház és Krisztus iránti szeretetünkben megerősödhessünk, és a REND szellemiségét otthonainkba, saját, személyes őrhelyeinkbe is elvihessük. Steinbach József, az egyházkerület püspöke ezt a szellemiséget a REND mozaikszó magyarázatával fogalmazta meg: „Nem csak őrségben vagyunk, hanem REND-ben is: rendben, vagyis köszönjük szépen, jól vagyunk. Mi, magyar reformátusok, minden probléma ellenére örömmel, reménységgel tesszük a dolgunkat, kicsi és nagy gyülekezetekben, szórványhelyzetben és nagyvárosokban egyaránt. Itt vagyunk, jelen vagyunk és szolgálni akarunk."
A nap főelőadásán Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora beszélt a rendezvény vezértémájáról, hit és megmaradás kapcsolatáról. Igei-teológiai megalapozásában a rektor kifejtette: keresztyén hitünk és létünk mélyebb összefüggései nem csupán a realitásokra néznek, nem azt tartják igazságnak, ami a szemünk előtt van. „Mi reformátusok nem szoktuk illusztrálni a Bibliát, az illusztráció mi magunk vagyunk, a mi életünk, példamutatásunk. És „ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok" (Ézs 7,9). A valóság több mint amit a realisták állítanak, a valóság az Isten valósága, amely Krisztusban öltött látható testet. A hit az igaz ember létmódja, egyénnek, családnak és nemzetnek csak az Istenbe vetett erős hit által van esélye a megmaradásra."
A megkezdett téma a „Hit és megmaradás a családban" című előadással folytatódott a templom lábánál felállított színpad mellett – a déli harangszó már itt érte a hallgatóságot, ahogyan az eső is. Az előadás közönségét azonban a zápor sem tartotta vissza, Dr. Tóth Katalin pszichiáter pedig azt a kérdést tette fel, vajon mi napjainkban a családok elsődleges szerepe a társadalomban. Betölti-e alapvető funkcióit, megmaradt-e értékmegőrző egységként, vagy helyét más együttélési formák vették át? A helyzet elszomorító: a 21. század családképe azt mutatja, az egyéni igények kielégítése előbbre való, mint a család érdekei. Pusztán az, hogy a házasfelek szeretik egymást, nem védi meg őket a krízisektől, amelyeket egy kizárólag emberi érzelmekre épülő kapcsolat aligha vészelhet át. Mi hát a megoldás? A választ Dr. Kocsev Miklós fogalmazta meg, aki szerint egy jó házasságot leginkább hitben lehet megélni, hiszen a hitet, a házasságot és a családot is egyaránt az egymás méltányolása, az adni és a kapni tudás hatja át. De hogy mindebben mi a házastársak egyéni felelőssége, arra már az Imádkozó Édesanyák keresték a választ. Az imakör vezetői mind többgyermekes édesanyák, akik vallják, a család értékeinek védelmezésében az édesanyák felelőssége a legnagyobb. Saját és egymás gyermekeit közös és egyéni imádságokban hordozzák, mindemellett hétköznapi életükben is Isten ügyét és a hagyományos családi értékeket szolgálják. „Egy óvodát is üzemeltetünk, ahová nem csak keresztyén gyermekek járnak. Sok szülő nem ismeri az evangéliumot, de amikor a gyerekeik hazavisznek egy-egy éneket, bibliai történetet, a szülők, nagyszülők is érdeklődni kezdenek" – mesélte Hermann Lídia, a szervezet vezetője.
Hasonló élményéről vallott a rend egyik résztvevője, Földes Zsuzsanna, aki az Ácsi Református Egyházközségből fiatal édesanyaként vett részt a rendezvényen. „Akkor kerültünk közelebb az egyházhoz, amikor elhatároztuk, hogy a kislányunkat megkereszteltetjük. A REND alkalmával tartott programok üzenete, a hit és a megmaradni akarás célkitűzése számomra édesanyaként talán még fontosabb, hiszen nem csak a saját, hanem a gyermekem hitéért is felelek. Ez az én őrhelyem."
Az idei REND – a sokszínű és lélekemelő programok mellett – talán éppen ezt az Isten szolgálatára elköteleződött, keresztyéni felelősségvállalást üzente. A vasárnapi, záró istentiszteletre, amelyen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, mindenki megfogalmazhatta, vajon hol van az ő saját őrhelye a világban. „Az őrködés nemcsak önmagunk megőrzését jelenti, hanem az Igének, az ebből következő örökkévaló értékrendnek az őrzését is. Ez a lelkület őrzi meg a másik embert, figyel rá, szereti őt. Ez az egyház és a keresztyén ember küldetése, amivel Isten dicsőségét és a másik ember javát szolgálja." – Vajon mi, keresztyének tudjuk-e Isten igéjét, a ránk bízott értékeket „bátran, de szelíden, bizonyossággal, de alázattal, közérthetően, de hitelesen" hirdetni, ki-ki a maga bástyáján, saját életének őrhelyén állva? Olyan kérdés ez, amelyet újra és újra fel kell tennünk magunknak, olyan útravaló, melyet szüntelenül imádságban kell hordoznunk, „bízva abban, hogy választott őrhelyünkön célhoz segít minket a Mindenható".
Németi Noémi
A képek forrása a Dunántúli Református Egyházkerület honlapjáról, arefdunantul.hu-ról elérhető galériák. További képek a pénteki, a szombati, valamint a vasárnapi eseményekről.