Bénák és kórustagok
Dömösön friss a levegő – nem csak a Magyar Kékkereszt Egyesület addiktológiai rehabilitációs otthona dunakanyari fekvése miatt. Az a friss és szabad levegő érezhető a falak között, amelyet magukba szívva a vakok látnak, sánták járnak, béna életek gyógyulnak, mert megértik: bárhogyan éltek is, bármennyire nem látszik is, kincset teremtett bennük Isten. Nehéz így tekinteni azokra, akik a városok parkjainak padjain laknak, és – ahogy egyszer egy vidéki gyülekezet presbitere fogalmazott lelkészének – „akiket a legjobb lenne onnan valahogyan eltüntetni". Mondjuk úgy, ahogyan később ott történt: behívták őket a kinti padokról a templom padjaiba.
Persze nem mindenhol könnyű ezt megcsinálni – történt olyan is egy másik közösségben, hogy reformáció napján a gyülekezet kórusa kijelentette: „azoknak a részegeseknek" nem fognak énekelni. Nem lehet az egész közösséget befogadóvá tenni – két-három kreatív, elhivatott segítővel azonban még a szilárd szabályok is megbonthatók, ha ez az útja annak, hogy a beteg Jézus elé juthasson, mint a béna Kapernaumban, akit mások szeretete, hite, imádsága vitt a Megváltó elé. Ám a kórustagokról sem szabad lemondani: Jézus a farizeusokért is komoly harcot vívott.
Lehetőség a visszaváltozásra
A szenvedélybeteg-segítésben is kell a kreativitás és a józanság – de nem arra, hogy a beteg absztinens legyen: nem inni sovány életcél. Az élethosszig tartó utógondozásban azt kell keresni és abban kell növekedni, aminek Isten teremtett és aminek látni akar: az ő örökösének. Olyan embernek, akitől nem félelemmel vegyes undorral futnak el, hanem akikhez bizalommal és örömmel szaladnak oda unokáik.
Ebben a visszaváltozásban segítenek Dömösön a két és fél hetes gyógyító konferenciákon, ahol a szenvedélybetegséggel küszködők nagyon fontos dolgot kapnak: bátorítást, elfogadást és biztonságot, megismerhető rendet, amelyben lassan-lassan kibomolhat szemük előtt önmaguk valósága. Az áhítatok, énekek, beszélgetések, előadások között különleges erejű a bizonyságtétel, amelyet a gyógyító heteken a ház működését segítő munkatársak, korábbi dömösi lakók mondanak el. A bizonyosság háza a dömösi otthon: fel tud kelni az, aki még sosem volt talpon életében. Nem a körülményeik változnak meg, hanem ők maguk: új emberként térnek vissza oda, ahol addig pusztítottak.
Számok helyett emberek
Ezen a ponton vetődhet fel a kérdés: hány tér meg abból a nagyjából ezer alkoholistából, akik évente megfordulnak Dömösön az egymillió magyar iszákos közül? Az alkohol és a kegyelem összefüggéseiben meg kell tanulni, hogy vannak rossz kérdések: egy ember is száz százalék sikert jelent – illetve további kemény munkát, ugyanis a rehabilitációs otthon csak afféle szülőszoba. Aki onnan új életre születve távozik, annak erősödnie, növekednie kell: a kegyelem, az ajándékok hatványozottan sokasodnak, és ugyanígy a megtorpanás, megrekedés még mélyebbre vet vissza, mint ahonnan a beteg indult. Óriási tehát a református közösségek feladata az utógondozás támogatásában: hogy ne hagyják magukra azt a hívő testvérüket, aki még nem tud magáról gondoskodni hitében.
Az utógondozást a Magyar Kékkereszt Egyesület végzi csoportjaiban, azonban a teljes felépüléshez a gyülekezet közösségére is szükség van, ez az egészséges lelki élet tere – ugyanis több az élet az alkoholizmusnál.
Valóra vált álom
Többek között erről szóltak az igetanulmányok, előadások és csoportbeszélgetések a két és fél napos első iszákosmentő missziós lelkésztovábbképzésen. Némethné Balogh Katalin misszióvezető azt mondja, még sosem volt ennyi lelkipásztor a dömösi otthonban, noha ez lehetne természetes is, ahogy annak idején is volt. A nyolcvanas évek munkatársi alkalmain húsz-harminc lelkész is részt vett, azonban a rendszerváltás után ezek az alkalmak elmaradtak. – Volt egy imádságom, illetve van is: milyen jó lenne, ha minden gyülekezetben lenne valaki, aki a szívében hordja az iszákosmentő misszió ügyét – teszi hozzá Katalin. Mint mondja, évekig tervezgette, hogyan kellene a megváltozott körülmények között építeni a Református Iszákosmentő Misszió (RIM), a Magyar Kékkereszt Egyesület és a gyülekezetek együttműködését – adta magát a kreditpontos lelkésztovábbképzés, amelybe a Missziói Iroda segítségével kapcsolódott be a RIM. – Nem gondoltam soha semmi nagyot, csak hogy barátkozzunk ezzel a misszióval, az alkoholistákkal, egymással, és akkor valami biztos születik. És megszületett. A hirdetés után többen is jelentkeztek, mintha csak erre vártak volna – foglalja össze tapasztalatait.
Kell a kreativitás
A szenvedélybetegek segítése bonyolult feladat, már az első lépés is: hogy akit terápiára küldenek, meg is érkezzen Dömösre. Sokszor kevés a jó szándék és a buszjegy ára: utóbbit sokan indulás előtt-helyett megisszák szíverősítőként. – Nem elég a lehetőség, hogy valaki ide jöhet. Tudni kell, hogyan lehet kapcsolatba kerülni az alkoholistával, hogy lehet vele együtt gondolkodni, hiszen a legtöbbször még egy hozzátartozó sem tudja, mit él át, mit érez, hogy gondolkodik az, aki alkoholproblémával küzd. Próbáljuk mindezt a tudást aprópénzre váltani, és jó mintákat adni arra, hogy működik ez a munka a gyülekezettel együtt. Hogy a gyülekezet befogadó lehet, elfogadhatja ezeket az embereket, hogy ők is ki tudnak lépni a kihasználás köréből. Mindemellett a missziónak is fontos, hogy megtudja, mivel küzdenek a lelkészek, hogyan tudnak választ találni a kérdéseikre – mondja a misszióvezető, és hozzáteszi: a képzésen szintén előadó Horváth Leventével, az erdélyi szenvedélybetegeket mentő misszió vezetőjével együtt imádkoznak azért, hogy Erdélyben is mihamarabb megvalósulhasson egy ilyen lelkésztovábbképző. – Nagy ajándék a találkozás: szükség van arra, hogy magunkkal és egymással is törődjünk, hogy tudjuk segíteni a ránk bízottakat – összegzi Némethné Balogh Katalin.
A legfontosabb: a kapcsolat
A társadalmi kapcsolatvesztés, az elidegenedés kulcsmotívum a lecsúszás körforgásában. Egy szenvedélybeteggel pedig nem nehéz elveszíteni a kapcsolatot: vagy megharagszik ránk győzködésünk miatt, vagy mi unjuk meg előbb-utóbb megbízhatatlanságát. A beteg felépülése szempontjából alapvető fontosságú, milyen az első találkozása azzal az orvossal, lelkésszel, segítő szakemberrel, akitől visszajelzést kap problémájára. A rosszul sikerült találkozás sikertelenné teheti a későbbi terápiát.
– A találkozás sikerét erősen veszélyezteti az alkoholistákkal kapcsolatos előítéletek mellett a társadalom képmutató viszonyulása az alkoholproblémához: „az az alkoholista, aki többet iszik, mint a körzeti orvosa" – citálta előadásában Kassai-Farkas Ákos, a dömösi otthon vezető pszichiátere. A nagyivással oly elnéző társadalom már nem olyan megbocsátó akkor, amikor a függőségére rádöbbent ember – legyen akár hajléktalan, akár egyetemi tanár – segítségért fordul valakihez. Mivel elnézőek vagyunk az itallal, hiszen a társadalom fele iszik, későn derül csak ki, ha baj van. Sokakat ekkor a tehetetlenség érzése fog el: pedig van segítség. – Nem minden lelkész tájékozott eléggé azzal kapcsolatban, hogy mit csinál ez a dömösi iszákosmentő misszió, és milyen lehetőségek vannak benne. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyülekezetek és a RIM sokkal közvetlenebb kapcsolatban legyenek, hogy mindenütt lássák és ismerjék az itteni gyógyító munkát. Minden gyülekezetben van alkoholproblémával küzdő ember, akiknek segítségre lenne szüksége. Fontos, hogy a lelkészek tudják: van egy hely, ahol emberek szabadulnak, ahová lehet küldeni, aki bajban van, hogy legyen bizalmuk, és rálássanak az itteni munkára – mondja Dani Eszter, a képzést szervező Missziói Iroda vezetője.
Meggazdagító találkozás
A továbbképzés közel harminc résztvevőjéből huszonketten voltak lelkészek a nyugati határtól Baranyán át Borsodig. Volt, akit a felesége fizetett be és küldött el, volt, aki azért jelentkezett, mert erős Kékkereszt-csoport működik abban a gyülekezetben, ahová meghívták, és szerette volna megismerni az itt végzett munkát. Volt, aki semmit sem tudott az iszákosmentőről, és volt olyan is, aki tévedésből jelentkezett – mégis minden résztvevő arról számolt be: fontos és szükséges volt ez a továbbképzés a dömösi friss levegőn. Ahogy az egyik csoportbeszélgetésen elhangzott a kecskeméti és a tatabánya-óvárosi kékkereszt-csoport munkája nyomán: minden nyomorúságnak egy a gyökere, így az alkoholmisszió munkája, az ott szabadultak és szolgálók bizonyságtétele az összes többi szolgálati ágat meg tudja gazdagítani.
Bagdán Zsuzsanna
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2016. február 28-i számában.