Múzeum református szemmel?
A Skanzen a magyar nyelvterület népi építészetét és lakáskultúráját, életmódját mutatja be eredeti, azaz áttelepített vagy rekonstruált épületekkel. Nemcsak egy-egy tájegység lakóházait és gazdasági épületeit találjuk meg itt, hanem közösségi épületeit, közöttük templomait és haranglábait is. Azonban nem csak az utóbbiak között kereshetjük a felekezeti hovatartozás nyomait.
– A kultúrát, az életmódot meghatározza a felekezeti hovatartozás, így még a lakberendezésben is megjelennek a sajátosan felekezeti elemek – válaszolja Sári Zsolt néprajzkutató, a múzeum tudományos igazgatója arra a kérdésünkre, van-e keresnivalója a református szemnek a száz-kétszáz évvel ezelőtti vidéki Magyarországot idéző múzeumfaluban a már messziről hívogató haranglábon és a mellette álló kis templomon túl is.
Református templom és malom
Persze elsőként vezetőnk is a jellemzően református Felső-Tisza-vidékre kalauzol minket. Az itt álló, valószínűleg 1667-ben épült nemesborzovai fa harangláb, illetve annak sziluettje már negyven éve a Skanzen szimbóluma. Bár a szatmári falucska az ezredforduló tájékán szerette volna visszakapni az ősi építményt, erre már nem volt mód, így 2001-ben annak másolatát állították föl az eredeti helyen. Persze mielőtt bárki is követ vetne a múzeumra, le kell szögezni: ezekről az épületekről annakidején lemondott a helyi közösség, és az utolsó menekülési útvonal az volt számukra, ha egy-egy gyűjtemény befogadja őket.
Áldást és békességet kívánva lépünk a felső-tiszai falucska paticsfalú templomába, de az őr nem így viszonozza köszönésünket. – Olyan élő múzeumot szeretnénk kialakítani, amelyben bizonyos életformák és életszituációk akár a munkatársainkon keresztül is megjelennek. Ehhez hozzátartozna az is, hogy az egyházi épületekben a kiállításőrök a felekezetre jellemző köszöntési formulával fogadják a látogatókat – mondja a tudományos igazgató, aki elárulja: ennek érdekében elindult már a dolgozók szemléletformálása. Az élő múzeum megvalósítását célozza az is, hogy a Skanzen templomai, kápolnái felszentelt épületek, ahol a nagy ünnepeken rendszeresen tartanak istentiszteleteket.
A Mándról származó istenháza még a haranglábnál is régebbi: a reformáció idején, a 16. század végén épülhetett. Erre utalnak az áttelepítéskor meglelt és a belső falra kifüggesztett régi, reneszánsz jegyeket mutató mennyezetkazetták. A templomot a 18. században a kor barokk stílusának megfelelően alakították át: a korábbi berendezést az eget szimbolizáló csillagos kazettákra és díszesen faragott bútorzatra cserélték, amelyet a környék híres asztalos festője, Vasvári Ódor Gábor készített 1787 és 1790 között.
– Még egy gazdasági épületnek is lehet református vonatkozása – hívja fel a figyelmet a templom mellett álló szárazmalomra útikalauzunk. És valóban, a zsindelyes kerek épület a korabeli egyházfinanszírozás szép példája. A malmot ugyanis 1846-ban vásárolta meg és telepítette át Vámosorosziba a helyi eklézsia egy másik faluból, Csegöldről, hogy abban búzaőrlést, kukoricadarálást és köleshántolást vállaljon, és ezzel egészítse ki a közösség jövedelmét.
Igék és hősök
Az a kisnemesi lakóház sem kevésbé érdekes a szemszögünkből, amelyet Uszkáról költöztettek át negyven éve a Pilis oldalába. Tehetős gazda lakott itt, és ezt nemcsak a ház berendezése, hanem az udvaron álló óriási juhhodály is bizonyítja. Ahogy a lakószobában a két ágy fölött megjelenő két fekete táblácska egy-egy aranybetűs igéje is azt, hogy itt bizony bibliaolvasó reformátusok éltek. A Felső-Tisza vidéke azonban nemcsak a magyar reformációnak volt a bölcsője, hanem a magyar szabadságmozgalmaké is. Az itt lakók hazafiságát mutatja, hogy a kifüggesztett képeken a nemzeti sorsfordulók és a jeles magyar történelmi személyiségek jelennek meg, az egyik ábrázoláson egyenesen a nagy református fejedelem, Bocskai István.
A vendégeknek fenntartott úgynevezett vizitszobában Rákóczi Ferenc arcképe köszönt minket. A használati tárgyakat – a kávéskészletet, a mosdótálat, az utazóládát – úgy helyezték el a helyiségben, mintha látogató lenne a háznál, és a reggeli felkelést követő pillanatokban lennénk. Mint megtudjuk, a református kisnemesek életmódjukat tekintve ugyan közelebb álltak a parasztsághoz, mint a köz- és főnemességhez, de társadalmi kapcsolataik révén szorosan kötődtek az utóbbiakhoz is. Általában a református kollégiumokban taníttatták gyermekeiket, akik közül az egyik a családi gazdaságot vitte tovább, a többi viszont, hogy a vagyon ne aprózódjon, értelmiségi pályára lépett: lelkésznek, tanítónak vagy katonának állt. A kisnemesi családok kapcsolatrendszere ezért is volt széles, és ezért volt szükségük ilyen vizitszobákra is.
– Országszerte jellemző volt, hogy míg a katolikus házakban a feszület, illetve a szentek képei és szobrai jelentek meg, addig a református otthonokban a bibliai igeversek, valamint a nemzeti és a hithősök ábrázolásai – erősíti meg Sári Zsolt azt, ami az uszkai házat szemlélve is kiderült számunkra. Sőt, bizonyos helyi sajátosságokat még a reformátusok között is felfedezhetünk. Nem véletlen, hogy a szőlő- és bortermelésből, illetve az ahhoz kapcsolódó iparból élő észak-magyarországi mezővárosok életét bemutató múzeumrész házainak lakószobáiban nem Bocskait találjuk. A tokaji bodnár Sziklai János 1885-re datált otthonában a közelben született I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és felesége, a református nagyasszony, Lorántffy Zsuzsanna, valamint a genfi reformátor, Kálvin János portréja néz vissza ránk. És hogy az oktatás a református iparoscsaládok számára is milyen fontos volt, jelzi, hogy a közeli iskolaváros, Sárospatak látképe is ott lóg a falon.
Keresztelő és familiáris gyűlés
Amikor a Szentírást és az énekeskönyvet hiányoljuk a lakásbelsőkből, házigazdánk megnyugtat minket: két jó oka is lehet, hogy ezeket nem látjuk. Az egyik a műtárgyvédelem, hiszen a régi kiadványok nem viselik jól a párás levegőt, így ezek általában a Skanzen látványtárában tekinthetők meg. A másik ok pedig arra a kiállításrendezési elvre vezethető vissza, amely szerint minden házban egy-egy családtörténeti szituációt próbálnak megjeleníteni a muzeológusok. Nincsenek elöl ezek a könyvek tehát akkor, ha például mezei munkára indul a család, vagy disznót vág. Ilyenkor a szekrényben vagy éppen a mestergerenda tetején kellene keresnünk ezeket a tárgyakat. De látható helyre kerülhetnek például este, amikor közösen olvassák a Bibliát, vagy vasárnap reggel, amikor istentiszteletre készülődnek.
A vegyes házasságok megjelenését mutatja egy faddi ház, ahol a tisztaszoba asztalán ott fekszik az 1891-es kiadású Károli-Biblia, rajta a kelyhes énekeskönyvvel, a falnak támaszkodó sublóton pedig ott állnak a szentszobrok. A Tolna megyei házikóhoz kötődő valós családtörténeti esemény szerint a katolikus Fülöp József és a református Pánczél Erzsébet Jánoska nevű fiát keresztelőre viszik, ezért az asztalon ott várja a családfőt a vasalt inge, amellett pedig a vendégeknek sütött kalács és az ünnepi ebédhez előkészített edények. A sarokban a gyermekágyas asszony fekhelyét lepedővel kerítették el, mellette bölcső áll, fölötte pedig az ároni áldás igéje fekete aranybetűs táblán: „Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád, és adjon békességet néked!"
A néprajzkutató végül egy gömöri református kisnemesi házhoz visz minket, amelyet a múlt század harmincas éveinek megfelelően rendeztek be. A nemesradnóti családhoz éppen az év eleji úgynevezett familiáris gyűlés idején toppanunk be, ahol a férfiak a gazdaság ügyes-bajos dolgait beszélik meg: az asztalon ott áll a pálinkásüveg a poharakkal, a kanapéra kiterítették a kutyabőrt, az írószekreteren a karácsonyfa mellett pedig halomban állnak az iratok. Látható, hogy a Csehszlovákia határai között kisebbségi sorban élő magyar család számára fontos a nemzethez tartozás kifejezése, hiszen otthonának falán ott van a tizenhárom aradi vértanú képe, a szekrény tetején álló bíborpoháron a magyar koronás címer látható, az asztalon pedig magyar nyelvű folyóirat fekszik.
A bárány éve
A Skanzen minden évben egy központi témára fűzi fel kiállításait, konferenciáit, múzeumpedagógiai foglalkozásait, boltjai és vendéglátóegységei kínálatát. Idén a bárány évét tartják: a legkülönfélébb módokon mutatják be a pásztorkodás, a juhtartás mesterségét, az állatot magát és ezek kulturális, művészettörténeti vonatkozásait. A mándi református templomban az Agnus Dei, azaz az Isten Bárányának motívuma jelenik meg, a látogatók vetített képválogatást láthatnak annak megjelenési formáiról. A jó pásztor tematikáját az óbudavári katolikus, a pászkát pedig a mándoki görögkatolikus templomban járhatjuk körbe a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak köszönhetően. A Skanzen ebben az évben november 14-ig hétfő kivételével 9 és 17 óra között, majd november 15. és december 14. között hétvégenként 10 és 16 óra között látogatható. November 8–9-én Szent Márton napi újbor- és libafesztiválra várják az érdeklődőket. A nyitva tartásról további információ a www.skanzen.hu oldalon kapható.
Kiss Sándor
Fotó: Dimény András
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában