Pocsai Vince református lelkész ma is rendszeresen utazik az ukrán fővárosba, emellett pedig a Krím-félsziget több száz fős közösségét is felkeresi.
– 1996. március 10-én nagyon szomorú szolgálatra hívtak a fővárosba: 59 éves korában meghalt dr. Lukács Béla akadémikus. A magyar közösségnek az volt a kérése, hogy református szertartás szerint temessék el, s mivel az akadémia dísztermében ravatalozták fel, kétnyelvű legyen a gyászszertartás. Vállalkoztam a feladatra. A temetés után a Budapest Étteremben rövid baráti beszélgetésre került sor, ahol az egyik honfitársunk megjegyezte: már nem is emlékszik, mikor imádkozott utoljára magyarul. Ez nagyon megütötte a fülemet, és feltettem a kérdést: kinek kell legközelebb meghalnia azért, hogy újra imádkozzanak? Nem igaz, hogy ezt csak akkor lehet, ha valaki az életével fizet érte! A helyiek mentegetőztek, nincs, aki tanítaná őket, szakavatott ember kellene. Kijevben sem református, sem magyar ajkú lelkész nincs. Ha nincs Kijevben, van Beregszászban, mondtam. Miután itthon húsvét első napján elvégeztem a szolgálatot – a második napon a legátus szolgál –, újra elmentem hozzájuk.
Pocsai Vincét legnagyobb meglepetésére 64-en várták az istentiszteleten. Ettől kezdve elindult egy folyamat. Havi egy alkalommal utazott Kijevbe. Amikor hat évre rá, 2002. január 22-én Budapesten, a Stefánia palotában a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át éppen e szolgálatának elismeréseként, elmondhatta: a kitüntetés mögött több mint 120 ezer kilométer van.
A rendszeres istentiszteleteket a Magyar Házban tartották. Nagyon sok olyan, talán nem is református vallású magyar jött, aki magával hozta más nemzetiségű férjét vagy feleségét. S bár voltak, akik nem értették, miről szól a prédikáció, de az, hogy közösségben lehettek s családdá alakulhattak ebben a nagy szláv tengerben, nagy öröm volt mindenkinek. Egyébként nemcsak az ott élők jártak és járnak az alkalmakra, hanem azok a kárpátaljaiak is, akik időlegesen ott találtak munkát.
– A Magyar Házban kezet foghattam Puskás Ferenccel, a legendás Aranycsapat kapitányával, alkalmam volt úrvacsorát adni Farkas Bertalannak, az első magyar űrhajósnak, találkozhattam a híres professzorral, Valasek Istvánnal, a kolozsvári egyetem tanszékvezetőjével – folytatja Pocsai Vince. – És a végtelenségig sorolhatnám azokat az elismert személyiségeket – íróinkat, költőinket, művészeinket –, akik megfordultak a Magyar Házban. Ott összegyűlhettek a hágón túl élő magyarok is. Tizennégy megyéből!
Pocsai Vince keserűen jegyzi meg: 2008-ban a szó legszorosabb értelmében hajléktalanná lettek. Elveszítették a Magyar Házat. Az intézmény bútorait, könyvtárát és teljes felszerelését a Kijevben élőknél helyezték el, hiszen a szívük mélyén ott a remény, hogy hátha az Isten egyszer megsegíti őket, s akkor ismét lesz mit összegyűjteni. A probléma egy része úgy oldódott meg, hogy Vass Tibor, aki a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke, illetve a Lavra Barlangkolostor igazgatóhelyettese, a kulturális rendezvényeknek, lehetősége szerint, megpróbál helyet biztosítani. Az istentiszteleteket egy ideig a magyar nagykövetség dísztermében tartották. 2009. szeptember 30-án a kijevi német ajkú evangélikusoknak volt a közgyűlése, amire a református lelkész is elment, s azt kérte, hogy amíg valahogy megoldódik a helyzetük, engedjék meg, hogy az ő gyülekezetükben tartsák istentiszteleteiket, hiszen gyökereikben testvérek. Igent mondtak, befogadták őket.
A legegyszerűbb megoldás szerint a közösségnek 120–150 négyzetméter telekre volna szüksége, amelyen fel tudnának építeni egy ökumenikus és olyan univerzális templomot, aminek alagsorában különféle irodák működnének. A földszinten tanácskozások, konferenciák levezetésére és istentiszteletre alkalmas imatermet rendeznének be egy-két kisebb helyiséggel és könyvtárral. A tetőteret be lehetne építeni, s ott vendégszobákat alakítanának ki. A lelkész szerint így meg lehetne oldani ezt a kérdést. Csak egy kis lelkesedés és támogatás kellene, és elsősorban az, hogy lélekben melléjük álljanak az emberek. Meg kell szerezni a telket, az építési engedélyt, el kell készíttetni a tervrajzot, megvenni az építőanyagot, az ott dolgozó kárpátaljai építőbrigádok felajánlották, hogy díjmentesen felépítik az épületet.
– Szeretném, ha felfigyelnének a helyzetünkre, s aki egy kicsit is fontosnak tartja, hogy egy hatalmas, több millió lakosú szláv tengerben el ne vesszen az a maroknyi magyar, akkor akár imádsággal, akár adományával járuljon hozzá – mondja Pocsai Vince. – Sokat remélünk attól, hogy a magyarországi választások után az anyaországiak nemcsak a kettős állampolgársággal ajándékoznak meg bennünket, hanem mellénk állnak, és megpróbálnak segíteni. Aki támogatni szeretné az ügyet, az hozzám, Vass Tiborhoz vagy Petneházy Gyulához, a kijevi református gyülekezet gondnokához forduljon. Bankszámla nyitását is tervezzük.
Tóth Viktor
forrás: karpatinfo.net